Hirdetés

Tóbiás: szükséges, de nem elégséges az egészségügyi béremelés

Az MSZP elnök-frakcióvezetője szerint szükséges, de nem elégséges a béremelés az egészségügyben.

bérmegállapodás, egészségügy, bérek, egészségpolitika |

MTI Hírek13

Tóbiás József csütörtökön Budapesten a bérmegállapodás hírére reagálva sajtótájékoztatón azt mondta: "itt volt az ideje", hogy a kormány meghallja az egészségügyben dolgozók követelését.

Hozzátette: az MSZP 2015 ősze óta szorgalmazza a közszférában dolgozók 50 százalékos béremelését, a most bejelentett emelés a fele annak, amit követeltek.

Szerinte nemcsak a szakorvosoknak, a gyógyszerészeknek, rezidenseknek, a szakdolgozóknak kell fizetésemelést kapniuk, hanem a fizikai dolgozóknak, a karbantartóknak, a betegszállítóknak is.

Az ellenzéki pártelnök szerint az oktatásban és a szociális területen is fizetésemelésre lenne szükség.

Tóbiás József azt mondta, az egészségügyi ellátás biztonsága is napirenden lévő kérdés, vissza kell adni az egészségügynek az elmúlt években elvont hatszázmilliárd forintot.

A szocialista politikus a cafeteriarendszer átalakításáról azt mondta: meg kell őrizni a béren kívüli juttatások rendszerét, ki kell szélesíteni azokat, és emellett tisztességes fizetésemelést kell adni.

Szerinte a kormány okozta a gondokat a cafetéria átalakításával, a problémát azonban most úgy oldja meg, hogy a béren kívüli juttatásokat hozzácsapja a fizetéshez. Vagyis fizetésemelés lesz, de megszűnnek a cafeteriajuttatások - mutatott rá.

Arra kérdésre, hogy a párt dunaújvárosi elnöke, Pintér Attila a pártelnök kérése ellenére nem mondott le, sőt bizalmi szavazáson erősítette meg őt a szocialisták helyi szervezete, Tóbiás József közölte, a legfontosabbnak az állami földek eladásáról szóló népszavazási kezdeményezésüket tartja, ennek sikeréhez pedig a következő két és fél hétben minden párttagjuknak, aktivistájuknak az utcán, az állampolgárok között a helye. Ennek lezárulta után szeretne visszatérni a kérdésre - közölte.

Megerősítette, kudarcnak tartja a dunaújvárosi választást, az MSZP sokkal jobb eredményre képes.

bérmegállapodás, egészségügy, bérek, egészségpolitika

2016-06-09 16:23:42

Hirdetés

Legfrissebb

AZ ORVOS VÁLASZOL

Szakorvosaink válaszai olvasói kérdésekre

Mielőtt kérdez, keressen orvosaink korábbi válaszai között!

Hirdetés
Hirdetés

Web Design & Development Prowebshop