Hirdetés

Emmi: a védőnők és a mentősök többletforráshoz jutnak

Az egészségügyi ágazatnak, így a védőnőknek és a mentősöknek juttatandó jövő évi többletforrásokról adott tájékoztatást a szakszervezetek képviselőinek a nemzetgazdasági tárca képviselője az ágazati kollektív szerződésről folytatott tárgyalás újabb fordulóján - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériuma pénteken az MTI-vel.

egészségügy, egészségpolitika, szakszervezet |

MTI Hírek13 | MTI

Az egészségügyért felelős államtitkárság tájékoztatása szerint a Nemzetgazdasági Minisztérium vállalta, hogy áttekinti a gazdasági és műszaki területen dolgozó munkavállalók részére megvalósult és javasolt bérfejlesztéseket, valamint megvizsgálja az egészségügyi ágazat bérhelyzetét, azt, hogyan áll a bérük az egyéb ágazatokban dolgozók béréhez képest.

Ennek célja - írták -, hogy az egészségügyi ágazat munkavállalói a 2016-ban elért, a bérrangsorban lévő 11. pozíciójukat megtartsák, illetve lényegesen előbbre kerüljenek.

A közlemény szerint a sztrájktárgyalók a tavaly szeptember 20-án megkötött megállapodásra hivatkozva az idei évre is igénylik a közösen elfogadott bértábla belső arányainak további többletforrással való megőrzését. Ugyancsak kérték a megállapodás alapján a védőnőket és a mentődolgozókat érintő többletjuttatások kollektív szerződésbe foglalását, valamint a gazdasági, műszaki és háttérszolgáltatást nyújtók bérfejlesztését a kormányzat által jóváhagyott többletforrásokból.

Ónodi-Szűcs Zoltán államtitkár továbbá a megbeszélésen tájékoztatta tárgyalópartnereit azokról az előterjesztésekről, amelyek a sztrájktárgyalás során kialakult közös munka eredményeként kerültek a kormány elé, ezek között kitért a minimálbér és a garantált bérminimum emelése miatti korrekcióra is, amellyel a 2016-ban megkötött többéves bérfelzárkóztatás kiegészül.

A felek a jövő héten folytatják a tárgyalást, amelyen a tervek szerint a védőnőket és a mentődolgozókat érintő kérdések kerülhetnek előtérbe.

Mint írták, a kormány elismeri az egészségügyi, illetve az egészségügyben dolgozók áldozatos munkáját, a rájuk nehezedő fokozott felelősséget, éppen ezért elkötelezett élet- és munkakörülményeik javítása mellett. Ennek érdekében fontosnak tartja az ágazati reprezentatív szakszervezetekkel és a velük stratégiai partnerségben lévő kamarákkal, szakmai szervezetekkel folytatott folyamatos párbeszédet.

Az ágazatot a tárgyalásokon a Magyarországi Munkavállalók Szociális és Egészségügyi Ágazatban Dolgozók Demokratikus Szakszervezete (MSZ EDDSZ) és a Mentődolgozók Önálló Szakszervezete (MÖSZ) képviseli, továbbá jelen vannak a Magyar Orvosi Kamara (MOK), a Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara (MESZK) és a Magyar Gyógyszerészi Kamara (MGYK) képviselői.

egészségügy, egészségpolitika, szakszervezet

2017-05-05 20:45:37

Hirdetés

Legfrissebb

AZ ORVOS VÁLASZOL

Szakorvosaink válaszai olvasói kérdésekre

Mielőtt kérdez, keressen orvosaink korábbi válaszai között!

Hirdetés
Hirdetés

Web Design & Development Prowebshop