Ónodi-Szűcs: a kormány elkötelezett az egészségügy helyzetének javításáért

A kormány elkötelezett az egészségügy helyzetének javítása iránt, de néhányan szeretnék lerombolni az ágazat és az érdekképviseletek másfél éves munkáját - jelentette ki az egészségügyi államtitkár szerdai budapesti sajtótájékoztatóján.

egészségügy, egészségpolitika | MTI Hírek13 | MTI
Ónodi-Szűcs Zoltán kiemelte, 26 hónap alatt, négy lépcsőben 67 százalékkal emelkedik a mentődolgozók teljes jövedelme. Emelkedni fog az alapbér, és erre még nagyjából 43 százaléknyi egyéb bérelem - túlmunkadíjak, készenléti és egyéb pótlékok - rakódik.

Emlékeztetett arra, hogy az elmúlt időszakban 500 milliárd forintos fejlesztés történt az ágazatban, és mind az idén, mind pedig jövőre 200 milliárd forinttal több forrás kerül az ágazathoz.

Jelezte, ennek a forrásnak az egyik nagyon fontos pillére a többlépcsős ágazati bérfejlesztés, amely tavaly ősszel 26,5 százalékos átlagos bérnövekménnyel indult, majd idén novembertől újabb 12 százalékos, 2018 őszétől további 8 százalékos lesz az emelkedés. Ezen felül a mentők a jövő január elsejétől további 10 százalékos bérfejlesztésben részesülnek.

Mint mondta, állnak mindenféle "számháború elé", és sajnálja, hogy "egyes emberek másokat téves vagy szándékosan hazug információkkal próbálnak hergelni".

Ónodi-Szűcs Zoltán ugyanakkor hozzátette: "nem lehetünk elégedettek, sok munka vár még ránk, de azokat a hibákat, amelyeket nem mi hoztunk létére, nem lehet egyetlen egy lépéssel megoldani".

A mentőszolgálatra kitérve az államtitkár elmondta, a szervezet költségvetése 2010-ben 22,5 milliárd forint volt, az idei pedig már 40 milliárd forint. Az elmúlt időszakban 30 új mentőállomás épült, 97-et pedig felújítottak. Az elmúlt években 500 új mentőautót szereztek be és 193 gépkocsit vásárolnak még.

"Sem az irányt, sem a szándékot, sem pedig az eredményeket nem szabad tőlünk elvitatni" - jelentette ki Ónodi-Szűcs Zoltán, hozzátéve, nem tud olyan gondról, problémáról, feszültségről, amely e kormány regnálása alatt jött volna létre.

Csató Gábor, az Országos Mentőszolgálat (OMSZ) főigazgatója azt mondta, nem lehet kérdés, hogy a mentődolgozók bérét emelni kell, azonban komoly fejlesztések indultak el az elmúlt időszakban, ezeket tovább kell vinni. Úgy fogalmazott: azon fáradozik, hogy emelkedjen a mentődolgozók anyagi, erkölcsi és szakmai megbecsülése.

A főigazgató a sajtótájékoztatón jelezte, az elmúlt órákban is egyeztettek az egészségügyért felelős államtitkárral, így a közeljövőben megoldódik a munkaruhakérdés is. Elmondta, a múlt évi - e célra fordítható - 300 millió forintból és az idei előirányzatból megkezdik a munkaruhák folyamatos beszerzését.

A sajtótájékoztató idején a Magyarországi Mentődolgozók Szövetsége demonstrációt tartott az Országos Mentőszolgálat Markó utcai épülete előtt azért, hogy megkapják a korábban májusra ígért 60 százalékos béremelést.

| egészségügy, egészségpolitika
2017-05-31 23:15:14


Talán most szóba állnak velük

Őszig adtak időt a traumatológusok a kormánynak, hogy rendezze a szakma finanszírozását.


A kormány a határon túliakra szórja a milliárdokat, közli a DK

Sajtóinformációk szerint közel százmilliárd forintot költene a kormány a határon túli magyarokra. Ezzel szemben az Emberi Erőforrások Minisztériumának csupán 4,2 mil...


Veszélyes szerek az interneten

Súlyos egészségügyi kockázatot jelent a Magyarországon is elérhető, interneten forgalmazott, MMS néven ismert csepp - hívta fel a figyelmet a tisztifőorvos és a kormán...


Nálunk is van már tigrisszúnyog!

Magyarországon is megjelent az ázsiai tigrisszúnyog (más néven ázsiai zebraszúnyog); a rovar számos fertőző betegség potenciális terjesztője - figyelmeztet a Magyar Tu...


Elköltözik a Tüdőklinika

Új helyszínen, a külső klinikai tömb VIII. kerületi, Tömő utcai épületében működik július 2-ától a Semmelweis Egyetem pulmonológiai klinikája.