Hirdetés

Semmelweis-nap

Ónodi-Szűcs Zoltán egészségügyért felelős államtitkár azt hangsúlyozta a szombaton tartott Semmelweis-nap alkalmából, hogy a kormánynak kiemelt fontosságú az egészségügy helyzete, és ezt mutatja, hogy a jövő évi költségvetés alapján az ideinél 220 milliárd forinttal több jut az ágazatra. A Fidesz azt írta, ma források áramlanak az egészségügybe, és nem kifolyik onnan a pénz, mint ahogyan 2010 előtt történt. Ellenzéki pártok viszont úgy látják, nem javított a kormány az ágazat helyzetén.

egészségügy, egészségpolitika, Semmelweis-nap |

MTI Hírek13 | MTI

Ónodi-Szűcs Zoltán az MTI-nek nyilatkozva felidézte: a Semmelweis-nap 2011. július elseje óta munkaszüneti nap az egészségügyben dolgozóknak, és ezzel is a munkájukat, annak fontosságát ismerik el.

Az elmúlt időszakban több mint 500 milliárd forintot költöttek európai uniós forrásokból az egészségügy fejlesztésére, de annak valódi értékei nem az épületek vagy a műszerek, hanem a benne dolgozók - közölte az államtitkár.

Kitért arra is, hogy egy bérprogram közepén tartanak, az elmúlt évben megállapodtak erről az érdekképviseletekkel. Az államtitkár hangsúlyozta: 97 ezer dolgozó bére nő idén is.

Jelezte: ez az év az első, amikor a mesterképzésben részt vevő szakdolgozók pályázhatnak az 1,15 milliárd forintos keretösszegű Mihalicza-ösztöndíjra.

A Fidesz parlamenti frakciója közleményében azt írta, a Fidesz-KDNP azon dolgozik, hogy javuljon a betegellátás színvonala, fejlődjenek a magyar rendelők és kórházak, és javuljon az egészségügyi dolgozók munkakörnyezete és anyagi megbecsülése is.

Közlésük szerint "az egészségügy a balliberális kormányok legnagyobb áldozata volt", folyamatosak voltak a pénzelvonások, több ezer dolgozó került az utcára vagy kényszerült a pálya, sőt akár az ország elhagyására.

A kórházak 130 milliárdos adósságot halmoztak fel, fejlesztésről és béremelésekről álmodni sem lehetett, a betegeken pedig csak üzletelni akartak - tették hozzá.

Az MSZP szerint a magyar egészségügy napján nincs mit ünnepelni, de köszönet illeti az emberfeletti munkát végző gyógyítókat.

Az ellenzéki párt közleményében az áll: "nincs mit ünnepelni azon, hogy a Fidesz szétverte ezt a területet, s ezért Magyarországon 1,2 millió ember nem jut orvoshoz, 2 millió ember pedig hiába vár sürgősségi ellátásra".

Egy év alatt "32 ezer ember halt meg csak azért, mert a magyar egészségügy nem tudott nekik normális, korszerű ellátást adni". Minden nap két orvos hagyja el az egészségügyet, és eltűnnek a nővérek, mert egy áruház több fizetést ad nekik szekrények árusításáért - sorolták.

A Jobbik szerint a kormány az elmúlt hét év során nem javított az egészségügyi szférában dolgozók életkörülményein, a kórházak folyamatos "lerohasztása" folyik.

"Semmelweis Ignác születésének napján nem a magyar egészségügy megbuktatása az időszerű, hanem Orbán Viktor kormányának a bukása. Míg az első mindannyiunknak ártana, az utóbbi valamennyiünk érdeke" - írták közleményükben.

A párt ifjúsági tagozatának helyi szervezetei országszerte egészségügyi intézmények bejáratánál helyeztek el krétafeliratot a Semmelweis-nap alkalmából, megköszönve az egészségügyi dolgozók tevékenységét.

A Demokratikus Koalíció szerint az Orbán-kormány egyik, soha meg nem bocsátható bűne az, amit az egészségüggyel művelt.

Egy következő, demokrata kormány egyik legsürgősebb feladata az ágazat, de főleg a betegek megmentése lesz - írták közleményükben.

Az Együtt szintén azt hangsúlyozta, hogy az Orbán-kormány nem foglalkozik az egészségügyben dolgozók helyzetének javításával. Közleményükben arról írtak: "kormányváltás után" tízéves bérmegállapodást kötnének az egészségügy minden munkavállalójára, és régiós szintre emelnék az átlagbért az ágazatban.

A Párbeszéd megbecsülést és pénzt követelt a területen dolgozóknak. Szabó Tímea országgyűlési képviselő, az ellenzéki párt társelnöke azt írta, hogy "a kormány hazudozás helyett az egészségügy teljes rendbetételével foglalkozzon", és még az idei évben hajtson végre 50 százalékos béremelést.

Erről országgyűlési határozati javaslatot nyújtanak be a parlamenthez - közölte.

A Párbeszéd szombaton fekete leplen fekvő emberekkel demonstrálja "azt a 32 ezer embert, akik a magyar egészségügy elképesztően rossz állapota miatt voltak kénytelenek meghalni az elmúlt évben" - olvasható a közleményben.

egészségügy, egészségpolitika, Semmelweis-nap

2017-07-03 00:23:24

Hirdetés
Hirdetés

Web Design & Development Prowebshop