E-beutaló és felírási igazolás - Erre figyeljen!

Figyelmükbe ajánljuk Danó Anna kitűnő cikkét, mely a Népszavában jelent meg. Az első napokban nem hoz lényeges változást, hogy november 1-étől minden egészségügyi adatunk egy központi elektronikus nyilvántartásba kerül.


Ám a szakember figyelmeztet, éljünk jogunkkal és korlátozzuk a szenzitív információkhoz való hozzáférést. A teljes cikk itt olvasható (E-beutaló és felírási igazolás - Erre figyeljen!)

Mind magyar állampolgár összes lényeges egészségügyi adata alig egy hét múlva, november 1-t ő l egy központi adatbázisba, az Elektronikus Egészségügyi Szolgáltatási Térbe (EESZT) - a „felhőbe” - kerül, ahol azt a halála után öt évig megőrzik. Az adatok megadása és tárolása kötelező, minden rendelőintézet, háziorvos és kórház köteles a beteggel kapcsolatos összes információt ide elküldeni, a betegek pedig részben szabályozhatják, ki férhessen hozzá azokhoz.

A rendszer számukra annyiban jelent előnyt, hogy egy helyen, a nap huszonnégy órájában elérhető lesz minden egészségügyi adatuk. Ezt megtekinthetik, kinyomtathatják. Az állam ugyanakkor hozzájut egy szenzitív adatállományhoz.

Novembertől egyelőre csak a háziorvosok, a szakrendelők, a kórházak és a patikák csatlakoznak a rendszerhez. A közfinanszírozott alapellátó fogorvosok, a magánorvosok, a magánintézmények, és az Országos Mentőszolgálatnak (OMSZ) csak egy évvel később lépnek be. A mentők addig csak látják az úgynevezett e-profilt, amely mindenkiről a lehető legrészletesebb adatokat - egyes betegségek, kezelések, műtétek - tárolja.

Mi változik november elsejétől?

A háziorvos valamennyi nála keletkező adatot rögzít az elektronikus térben. Hozzáfér a felírt és kiváltott gyógyszerek listájához, láthatja például azt is, hogy betege milyen orvosokat keresett fel, ott milyen terápiákat kapott. Ez az információ segíti őt a további vizsgálatok megtervezésében, a diagnózis felállításában.

Az EESZT minden olyan orvos számára biztosítja az adatok elérését, aki a beteg kezelőorvosa, és akire vonatkozóan a beteg nem korlátozta a hozzáférést. A szakorvos is hozzáférhet elektronikusan a háziorvos által adott beutaló minden adatához és a vizsgálati eredményekhez. Korlátozás híján „bármit látó” kezelőorvosnak minősül például az iskolaorvos, és az üzemorvos is.

Bármely orvos írhat úgynevezett e-beutalót. Ez abban különbözik a megszokottól, hogy nem szükséges hozzá papír kitöltése. Az így készített beutalót a beteg saját otthonából - ha van ügyfélkapus hozzáférése, az EESZT portálon - megtekintheti, annak adatait – ha szüksége van rá - kinyomtathatja. A betegnek arra is lehetősége van, hogy mint eddig, az orvosától papíralapú beutalót kérjen.

A gyógyszereket e-receptre írják

Az orvosnak az e-térben kell rögzítenie, hogy kinek, milyen gyógyszert rendelt, a patikusok pedig innen olvashatják ki, milyen orvosságot kell kiadniuk. Az orvosoknak jövő év végéig még a hagyományos recepteket is oda kell adniuk a betegeknek. Ezzel, mint eddig is, a megszokott módon lehet kiváltani a gyógyszereket.

2019-től már csak felírási igazolás lesz, és ezt is csak azok kapják, akik kérik. Ha valaki nem kéri a gyógyszer felírását papíron is, annak a patikaszer kiváltása erősen hasonlít majd egy banki tranzakcióra: a páciensnek igazolnia kell magát taj-számával, és a hagyományos személyi igazolvánnyal. Ha van chipes e-személyije, akkor egyetlen okmány is elég ahhoz, hogy megkapja a gyógyszerét.

Érdemes tudni, hogy a 65 évesnél idősebbek alapesetben chip nélküli személyit kapnak, igaz ez 60 évre szól. Ez a tíz éve bevezetett, jó szándékú intézkedés az unió országaiban azt a cél szolgálja, hogy az időseknek ne kelljen időről-időre bajlódniuk a személyi okmányok megújításával.

Csakhogy az e- személyivel látszólag szinte mindenben megegyező plasztik-kártyában nincs memóriachip, így az orvosi ellátások során és a gyógyszertárakban nem tudják használni. Azaz, ha valakinek új típusú, de chip nélküli személyi igazolványa van, mindenképpen szüksége lesz papíralapú igazolásra.

Más – a szomszéd, a gyerek, a nagymama - gyógyszerét a patikából csak papírvénnyel lehet elhozni, ha azt csak e-vényre írta az orvos, úgy a kiváltásához meghatalmazásra lesz szükség. A rendszerben minden adathozzáférést naplóznak, a beteg bármikor megtekintheti, ellenőrizheti ki, mikor, milyen célból nézte meg az e-profilját.

Lapunk úgy tudja: hogy bár kötelező lenne, nem biztos, hogy minden orvosnak meglesz november elsejére a hozzáférése. Ugyanis ehhez előbb mindegyiküknek okmányokkal kell igazolnia, hogy hol és milyen szakterületen jogosultak dolgozni.

Az ezzel kapcsolatos dokumentációk feldolgozása - például a háziorvosok esetében - még zajlik. Belépési kódot a rendszerbe csak akkor kaphatnak, ha ez már megtörtént. Elvben a kártyaolvasókat és a rendszer használatához szükséges számítógépes programokat már valamennyi állami szolgáltató helyre telepítették.

Amit saját védelmükben megtehetnek

Alternatív tájékoztatót készített Alexin Zoltán matematikus, adatvédelmi szakértő az EESZT használatához. Úgy véli ugyanis, hogy az Állami Egészségügyi Ellátó Központ (ÁEEK) tájékoztatója nem igazítja el a polgárokat a gyakorlati teendőkben.

Sőt, szerinte kifejezetten arra számítanak, hogy a tájékozatlan polgárok nem is élnek majd az adatokhoz való hozzáférést korlátozó jogukkal.

Az orvosi szoftvereket úgy alakították ki, mintha a betegek már hozzájárulásukat adták volna. Pedig a törvény szerint a hallgatást nem lehet hozzájárulásnak értelmezni.

A folytatás itt olvasható (E-beutaló és felírási igazolás - Erre figyeljen!)

| egészségügy, egészségpolitika, központi elektronikus nyilvántartás, e-beutaló, felírási igazolás
2017-10-25 23:48:33
hírdetés
hirdetés
hírdetés

Web Design & Development Prowebshop