Rétvári: javul az orvosutánpótlás

Kevesebb az elvándorló orvos és nőtt a friss diplomás gyógyítók száma Magyarországon - mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára pénteken az MTI-nek.

Rétvári Bence kifejtette: míg 2010-ben egy távozó orvos helyére átlagosan 1,2 végzős jutott, a béremelési program beindítása után mára ez már átlagosan 3,6-ra nőtt és ez a pozitív tendencia folytatódni látszik. A 2016 első féléves statisztikához képest 2017 első félévében több mint 15 százalékkal, 175-ről 148-ra csökkent a külföldre távozó orvosok száma.

Az államtitkár emlékeztetett, hogy hat év alatt 40 százalékkal emelkedett az orvosi diplomát szerzők száma: míg 2010-ben ezren végeztek, 2016-ban már 1399-en kaptak oklevelet. Ezzel párhuzamosan tavaly "kevesebb mint feleannyi magyar orvos akart külföldön munkát vállalni, mint a szocialisták kormányzásának utolsó évében".

Nemzetközi összehasonlításban, az OECD 2016-os jelentése szerint Magyarországon100 ezer emberre 14,5 frissen végzett orvos jut, amely jóval magasabb a 12,3-as EU átlagnál - mondta.

A kormány számos lépést tett, hogy a fiatal magyar orvosok jövőjüket hazájukban képzeljék el - jelezte Rétvári Bence. "A rezidens támogatási programra mintegy 8,2 milliárd forintot fordítottunk, valamint ösztöndíjat indítottunk a hiányszakmákban való elhelyezkedésre." Az elmúlt években az alapellátásra negyven százalékkal több forrást biztosított a kormány, az orvosok 207 ezer forintos alapbér emelésben részesülnek, az ápolók bére pedig 2012 és 2019 között megduplázódik. A mostani béremelésekkel együtt a kormány 2012 óta mintegy 400 milliárd forintot fordított az egészségügyi dolgozók fizetésének növelésére - sorolta.

Az államtitkár szerint az ágazatban dolgozók nem csak az anyagi megbecsülés terén számíthatnak a kormányra: fontos, hogy a munkakörülmények is javuljanak, ezért országszerte zajlanak a kórház és rendelő fejlesztések, és elindult Budapest történetének legnagyobb kórházfejlesztési programja.

| egészségügy, egészségpolitika, orvosutánpótlás
2017-12-01 16:19:06


Válsághelyzet a traumatológiai ellátásban

A Magyar Traumatológus Társaság vezetősége péntekre, 2019. június 21-re, 11 órára összehívta a társaság rendkívüli közgyűlését.


A homoszexualitás nem betegség

Melegnek lenni nem betegség, kezelésre nincs szükség, az úgynevezett konverziós terápiákat pedig be kell tiltani - jelentette ki a német szövetségi kormány egészségü...


Az Európai Bizottság szerint a magyar költségvetés jelentősen eltért az előírttól

Az Európai Bizottság az európai szemeszter szerdán közzétett tavaszi csomagjában figyelmeztetést küldött Magyarország számára, mivel strukturális egyenlegét tekintve...


A Párbeszéd szerint átverés a 2020-as büdzsé

Illúziókeltésnek és átverésnek tartja a 2020-as költségvetést a Párbeszéd, mert az ellenzéki párt szerint a kormány nem azokra a területekre költ, amelyek támogat...


Változatlan a bárányhimlő elleni védőoltás beadásának időpontja

Nincs változás az ősztől kötelezővé váló bárányhimlő elleni védőoltás beadásának tervezett időpontjában, így azt szeptembertől 13 és 16 hónapos korban adják...