OMSZ-főigazgató: kezdeményezőnek kell lennie a magyar mentőszolgálatnak a visegrádi együttműködésben

A magyar Országos Mentőszolgálatnak (OMSZ) kezdeményező szerepet kell játszania a visegrádi országok mentőszolgálatai közötti együttműködésben - jelentette ki Csató Gábor, az OMSZ főigazgatója a Magyar Idők keddi számának adott interjúban.

Mentőszolgálat, OMSZ, egészségügy | MTI Hírek13 | MTI
Világszinten is egyedülállónak és példaértékűnek nevezte az OMSZ-t amiatt, hogy államilag finanszírozott, egész országot lefedő, egységes irányítással és felszereltséggel működő mentőszolgálat. Úgy vélte, "képesek vagyunk tehát arra, hogy standardot teremtsünk. Egy V4-es együttműködésben a mentést irányító szervezetek tapasztalatot cserélhetnének és szoros együttműködést alakíthatnának ki." Ez az olyan, országhatárokon átnyúló történések kezelésében is óriási segítség lehet, mint a terrorfenyegetettség, a migráció vagy a megváltozott időjárási helyzet.

Csató Gábor beszélt arról is, hogy március végére megérkezik mind a 193 új, világszínvonalú mentőautó, és idén újabb 117 gépjárművet szerezhetnek be.

A bejelentett béremelésről a főigazgató azt mondta, hogy nagyon fontos lépés, mert ezzel a kormány elismerte, hogy a lakosság egészségügyi ellátásában stratégiai szerepük van. "A nagyobb fizetésnek köszönhetően összességében már többen jönnek hozzánk dolgozni, mint ahányan elmennek" - fűzte hozzá. Mint mondta, az ágazat egészéhez hasonlóan a mentőknél is korrigálni kell a nemzetgazdaság minden ágára kiterjedő minimálbér-emelés miatt összecsúszott egészségügyi bértáblát. "Ez azért fontos, mert anyagilag is meg kell becsülni azokat, akik régebb óta dolgoznak az egészségügyben. A fiataloknak pedig fontos, hogy lássák, megéri hosszú távon itt maradni, mert az idő előrehaladtával érdemben emelkedni fog a fizetésük" - fejtette ki.

| mentőszolgálat, OMSZ, egészségügy
2018-01-24 10:17:53
hírdetés
hirdetés
hírdetés

Web Design & Development Prowebshop