Hirdetés

Idén majdnem tízmillió ember halt meg rákban

A rák idén csaknem tízmillió ember halálát okozza, a betegség halálos áldozatainak száma tovább emelkedik a javuló megelőzés és a korai diagnosztizálás ellenére - írták szakértők az Egészségügyi Világszervezet (WHO) egy friss jelentésében.

rák, halálozás |

MTI Hírek13

A világszervezethez tartozó Nemzetközi Rákkutatási Hivatal (IARC) jelentésében 2018-ra 18,1 millió új rákos esetet vetített előre, s becslései szerint a daganatos betegek közül 9,6 millió ember hal meg. Minden 8. férfi és 11. nő halálát rák okozza idén.

A nemzetközi szervezet hat évvel ezelőtt közzétett előző jelentésében 14,1 millió új rákos esetet és 8,2 millió halálesetet jelzett 2012-re.

Az elhalálozások száma a népesség növekedésével és elöregedésével együtt növekszik, és ebben az is szerepet játszik, hogy a fejlődő országok lakói felveszik azt az egészségtelen, magas kockázatú életstílust - kevés testmozgás, elhízás -, amelytt általában a gazdagabb országokhoz kötnek.

Az IARC ugyanakkor azt is kiemelte, hogy a megelőzésre irányuló fokozottabb figyelemnek köszönhetően bizonyos rákfajták kockázata csökkent néhány lakossági csoportban. A testedzés, a dohányzás elhagyása, az egészséges táplálkozás mind a kockázatcsökkentő tényezők között szerepelnek.

A rákbetegséget legalább öt évvel túlélők száma világszerte 43,8 millió.

Christopher Wild, a szervezet igazgatója hangsúlyozta: az új statisztikai adatok rámutatnak arra, hogy még nagyon sokat kell tenni a globálisan riasztóan emelkedő rákos halálesetek csökkentésére, és ebben kulcsszerepe van a megelőzésnek.

Minden ötödik férfi és minden hatodik nő élete során rákos lesz - állítják a kutatók. Az Egészségügyi Világszervezet szerint a rák a 21. században a vezető halálokká válik.

Az IARC a társadalmi-gazdasági faktorok tekintetében nagy különbségeket talált az országok között a több tucatnyi rákfajta kialakulásában.

Az összes új rákos páciens csaknem fele Ázsiában él, és 2018-ban a rák miatti halálesetek több mint fele is ott következik be. Európában diagnosztizálják az összes új rákos beteg 23,4 százalékát, és a kontinensen következik be a globális rákos halálesetek 20,3 százaléka, holott a világ népességének mindössze 9 százaléka él ott.

A daganatos betegségek között továbbra is a leggyilkosabb a tüdőrák, amely 1,8 millió halálesethez vezet.

A nőknél a mellrák okozza a rákos halálozások 15 százalékát, a tüdőrák a 13,8 százalékát, a vastagbélrák pedig a 9,5 százalékát.

Az adatokból kiderül, hogy a nők körében aggasztóan nő a tüdőrákos halálozás, amely világszerte 28 országban, köztük Dániában, Hollandiában, Kínában és Új-Zélandon a nőknél a vezető női daganatos halálok.

Az IARC szerint a jelenlegi rákstatisztikákon alapuló modellek 2040-re évente 29 millió új rákos esetet jósolnak.

Megelőző lépések között lehetnek a dohányzással kapcsolatos megszorítások a tüdőrák visszaszorítására, illetve a testmozgás népszerűsítése a vastagbélrák kockázatának csökkentésére.

A tanulmány figyelmeztetett arra, hogy egyelőre nem elég hatékonyak és erőteljesek a globális erőfeszítések "az emberiség egyik legnagyobb gyilkosa" elleni küzdelemben.

Akár társadalmi, akár gazdasági szempontból a számok növekednek" - jelentette ki Freddie Bray, az IARC rákfelügyeletének vezetője hozzáfűzve, hogy ennek megfelelően invesztálni kell a megelőzésre és a közegészségügyi programokra, javítani kell az egészségügyi szolgáltatások kapacitását, különösen a kis vagy közepes bevételű országokban.
rák, halálozás

2018-09-17 16:47:41

Hirdetés

Legfrissebb

AZ ORVOS VÁLASZOL

Szakorvosaink válaszai olvasói kérdésekre

Mielőtt kérdez, keressen orvosaink korábbi válaszai között!

Hirdetés
Hirdetés

Web Design & Development Prowebshop