Hirdetés

Az MSZP látni szeretné a szívbeteg férfi halála miatti vizsgálat dokumentumat

Az MSZP látni szeretné annak a vizsgálatnak a dokumentumait, amelyeket a kardiológiai intézetből elbocsátott szívsebész betegének halála ügyében folytattak le - közölte az ellenzéki párt frakcióvezető-helyettese pénteken Budapesten újságírókkal.

MSZP, vizsgálat, dokumentum |

MTI Hírek13

Bangóné Borbély Ildikó a Gottsegen György Országos Kardiológiai Intézet Haller utcai épülete előtt tartott sajtótájékoztatón közölte, közérdekű adatigényléssel fordul az intézmény főigazgatójához, hogy megismerhesse a vizsgálat dokumentumait.

Hozzátette: ellentmondásosnak tartják az ügyben tett kormányzati nyilatkozatokat, ezért szeretnék megismerni a vizsgálat részleteit.

Az ellenzéki politikus kétségeit fogalmazta meg a vizsgálattal kapcsolatban, mert azt szerinte két nap alatt lefolytatták úgy, hogy sem a családot, sem az elbocsátott orvost nem hallgatták meg. Nem lehet egy ilyen ügyet egy-két nap alatt kivizsgálni, ha egyáltalán történtek vizsgálatok - közölte. A vizsgálati jegyzőkönyvek kiadása érdekében Kásler Miklóst, az emberi erőforrások miniszterét is megkereste.

Bangóné Borbély Ildikó értékelése szerint hasonló esetek ezrei, tízezrei mutatják az Orbán-kormány teljesítményét.vAz elmúlt nyolc évben 240 ezer magyart halt meg a nem megfelelő ellátás miatt, ugyanis a kormány nem kormányoz, Orbán Viktor stadionokat avat, focimeccsekre jár és nem érdekli az egészségügy".

Emlékeztetett arra, hogy a beteg halála miatt múlt héten feljelentést tettek gondatlanságból elkövetett emberölés miatt; népszavazást is kezdeményeztek a kormánytagok egészségügyi VIP-ellátásának megszüntetéséről.

Bangóné Borbély Ildikó a sajtótájékoztatón után a közérdekű adatigénylést tartalmazó levelét bevitte az intézetbe.
MSZP, vizsgálat, dokumentum

2018-10-13 08:55:50

Hirdetés

Legfrissebb

AZ ORVOS VÁLASZOL

Szakorvosaink válaszai olvasói kérdésekre

Mielőtt kérdez, keressen orvosaink korábbi válaszai között!

Hirdetés
Hirdetés

Web Design & Development Prowebshop