Hirdetés

Kásler Miklós díszdoktor lett

Díszdoktorrá avatták Kásler Miklóst, az emberi erőforrások miniszterét hétfőn az oroszországi Voronyezsben a Nyikolaj Burdenko Állami Orvostudományi Egyetem 100. évfordulójára megrendezett ünnepségen - tájékoztatta az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) szerdán az MTI-t.

Kásler, díszdoktor, Voronyezs |

MTI Hírek13

A közlemény szerint Kásler Miklós ezt követően tárgyalt Alekszandr Viktorovics Guszev voronyezsi kormányzóval, majd ellátogatott a Don-kanyarba is, hogy lerója kegyeletét a második világháború egyik legnagyobb csatájának áldozatai előtt.

A miniszter és a voronyezsi kormányzó egyeztetett a többi között az együttműködésről a medikusképzésben, a képzések kölcsönös támogatásáról.

Megegyeztek abban is, hogy bővített egyetemi jegyzetekkel, tankönyvekkel segítik a hallgatókat, és folytatják a diákcsereprogramokat. Célul tűzték ki továbbá konferenciák, továbbképzések rendezését egyetemi hallgatók és végzett orvosok számára - írták.


Az onkológiai oktatásban való együttműködés érdekében magyar kezdeményezésre olyan onkológiai iskolát terveznek létrehozni Közép- és Kelet-Európa számára, amelynek Budapesten, Moszkvában és Voronyezsben lennének központjai.

A felek az orosz és a magyar rektori konferencia találkozásáról is egyeztettek, amely Budapesten lesz majd.

Voronyezsi hivatalos útján Kásler Miklós ellátogatott a Don-kanyarba is. Először az elhunyt orosz katonák emlékművénél koszorúzott a miniszter, majd a rudkinói II. Magyar Központi Katonai Temetőben helyezte el a kegyelet virágait a Don menti harcokban elesett, megsebesült vagy eltűnt 125 ezer magyar katona emlékére.

Kásler, díszdoktor, Voronyezs

2018-11-17 13:53:08

Hirdetés

Legfrissebb

AZ ORVOS VÁLASZOL

Szakorvosaink válaszai olvasói kérdésekre

Mielőtt kérdez, keressen orvosaink korábbi válaszai között!

Hirdetés
Hirdetés

Web Design & Development Prowebshop