Hirdetés

Az MSZP feljelenti az EMMI-t

Az MSZP feljelentést tesz az Emmi ellen közérdekű adat eltitkolásár hivatkozva Feljelentést tesz az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) ellen közérdekű adat eltitkolása miatt a kardiológiai intézetből elbocsátott szívsebész betegének halála ügyében - közölte az ellenzéki párt frakcióvezető-helyettese pénteken Budapesten sajtótájékoztatón.

EMMI, MSZP |

MTI Hírek15

Bangóné Borbély Ildikó azt mondta, hogy tavaly ősszel kirúgtak egy nemzetközileg elismert kardiológust a Gottsegen György Országos Kardiológiai Intézetből és ezért egyik betege meghalt.

Elmondta, október 8-án Korózs Lajos frakciótársával a parlamentben kérdezték az ügyről Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető minisztert, aki akkor azt mondta, a vizsgálat már le is zárult, azt állapította meg, hogy a szívsebész eltávolítása és a beteg halála között nincs összefüggés, valamint minden rendben megy a kardiológiai intézetben.

Hozzátette: a miniszter ki is oktatta őket, hogy ezt a képviselők is tudhatnák, ha elolvasták volna a jelentést.

Bangóné Borbély Ildikó közölte, a dokumentumot próbálták kikérni az Emmitől, a kardiológiai intézettől és az országos tisztifőorvostól.

Október 30-án az Emmi azt közölte - folytatta -, hogy nem rendelkezik ilyen jelentéssel. A tisztifőorvostól december 8-án kapták meg a dokumentumot, amelyben hét pontban foglalták össze a kardiológiai intézetben tapasztalt hiányosságokat - mondta, jelezve: erre alapozva állítja azt, hogy Gulyás Gergely október 8-i felszólalásában hazudott.

Az MSZP-s képviselő elmondta, az Emmi a napokban kiadott egy közleményt, amelyben jelezték, jogi lépéseket fontolgatnak ellene és mellékeltek egy linket a vizsgálati anyaghoz. A link egy olyan szakvéleményhez vezetett, amelynek nincs iktatószáma és azt sem tudni ki készítette - közölte Bangóné Borbély Ildikó a sajtótájékoztatón kiosztott, 2018. október 7-i keltezésű dokumentumról.

A feljelentést ennek a dokumentumnak az eltitkolása miatt teszik - tette hozzá.

Bangóné Borbély Ildikó kapott kérdést az MSZP szombati, az európai parlamenti listáról döntő kongresszusára érkező Frans Timmermansról, és a Századvég azon kutatásáról, miszerint a baloldali szavazók nagy része is elutasítja a migrációt. Az MSZP-s képviselő közölte, a Századvég kutatását nem látta, de szeretné, ha a cég azzal foglalkozna, hogy Magyarországon milyen az egészségügy, az oktatás és a magyar családok helyzete.
EMMI, MSZP

2019-02-17 17:25:12

Hirdetés

Legfrissebb

AZ ORVOS VÁLASZOL

Szakorvosaink válaszai olvasói kérdésekre

Mielőtt kérdez, keressen orvosaink korábbi válaszai között!

Hirdetés
Hirdetés

Web Design & Development Prowebshop