Hirdetés
Valójában ápoló?
Az elmúlt időszakban számtalan különféle elképzelés látott napvilágot a magyar egészségügy átalakításával kapcsolatban. Ezek egy jó része érinti az alapellátást, így a Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara figyelemreméltó dolgokra rávilágító felmérése jó támpontot nyújthat a tervezett változások egy részének átgondolásához is.
A háziorvosi hivatásról gyakran esik szó, azonban sokszor elfeledkezünk az ellátás nélkülözhetetlen szereplőjéről: a szakdolgozókról. Éppen ezért a Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara 2006 első negyedévében felmérést készített a háziorvosi praxisokban dolgozó ápolók között. A felmérés során azt vizsgálták, hogy milyen kor- és képzettségi összetétel jellemző a körzeti ápolókra, milyen munkakörülmények között dolgoznak, illetve választ kerestek arra is, hogyan valósítható meg az ápolási tevékenység a háziorvosi praxisokban. Az önkéntes alapon történő felmérésben egy anonim kérdőív kitöltésével vehettek részt a körzeti ápolók. Országszerte 259, különböző településtípusokon dolgozó ápoló szolgáltatott értékelhető adatokat.
Az háziorvosi praxisokban dolgozó ápolók átlag életkora 43 év, de 58 százalékuk 41 év feletti, így várhatólag a közeljövőben jelentősebb számú utánpótlásra lesz szükség ezen a szakterületen.
A vizsgálat alapján megállapítható, hogy az ápolók több mint 90 százaléka rendelkezik a háziorvosi praxisban előírt szakképesítéssel. Legtöbben az Országos Képzési Jegyzékben szereplő ápoló szakképesítéssel rendelkeznek (57%), a diplomás ápolók aránya 6%, ami érdekes módón magasabb, mint az országos átlag az egyéb szakterületen dolgozó ápolók körében. A vizsgálat idején az ápolók 79 százaléka a háziorvos alkalmazottjaként dolgozott, 7 százalékuk pedig vállalkozóként vett részt a praxis munkájában. A közalkalmazottak aránya 11%, a nyugdíjasként dolgozóké pedig 3% volt.
Bár az önálló ápolói munka megvalósításához optimális lenne, hogy az ápoló a rendelési időben külön helyiségben végezze tevékenységét, a vizsgálat során mindösszesen az ápolók mintegy egynegyede (23%) számolt be erről, 74 százalékuk az orvossal egy helyiségben dolgozik.
Elsősorban a tervezett adminisztrációs kötelezettségek növelésénél lehet fontos, miszerint az ápolók közel kétharmada (63%) a rendelési időnek több mint felében csak adminisztrációs tevékenységet végez, és 40 százalékuknál az adminisztrációs feladatok ellátása átnyúlik a rendelési időn kívülre is, időt vonva el a beteglátogatásoktól! Az ápolók fele kizárólagos kezelője a rendelő számítógépének, és csak a praxisok 23 százalékában optimális a helyzet, vagyis az orvosnak és az ápolónak is külön hozzáférése van az adatokhoz. A legmegfelelőbb helyzet – a praxisban külön adminisztrátor végezi az adatok kezelését – mindösszesen 5 százalékában valósul meg. További elgondolkodtató adat, hogy internet hozzáférés csak a rendelők 15 százalékában van, – ráadásul többnyire korlátozott időben –, és az ápolók több mint fele sem otthon, sem a rendelőben nem tud csatlakozni a világhálóhoz.
A kapott eredmények szerint a körzeti ápolók nem ismerik teljes részletességgel, hogy a működést szabályozó (4/2000. EüM) rendelet milyen feladatok ellátását írja elő számukra, és nem is ezeket a feladatokat végzik mindannyian. A magasan kvalifikált, jól képzett ápolók tevékenysége a háziorvosi praxisokban túlnyomórészt az orvosnak való asszisztálásra és adminisztrációs feladatok ellátására terjed ki. Az önálló ápolói tevékenységre – amire megfelelő képesítést szereztek –, így igen ritkán marad lehetőségük.
A felmérés során a leggyakoribb tevékenység a vizsgálatok és beavatkozások során végzett asszisztálás az orvosnak, valamint a gondozott betegek önálló nyilvántartása. Sajnos ennél ritkábban (68%) végeznek alapápolási tevékenységet a beteg otthonában, és még ritkábban (40%) vesznek részt a praxis menedzsmentben. Emellett az ápolók 28 százaléka naponta és további 21% ritkábban, de rendszeresen végzi a rendelő takarítását, holott ez nem tartozik az ápolói feladatok közé. Így már nem váratlan, hogy körükben a beteglátogatások száma alacsonyabb az országos átlagnál. A havi átlag 36-40 beteg felkeresése, évente 430-450 beteglátogatást jelent, szemben az országos 564-es számmal (KSH, 2003).
Az „Egészség Évtizedének Népegészségügyi Programjá”-t az ápolóknak alig 60 százaléka ismeri, és csak mintegy felük vesz részt a program végrehajtásában.
Örömteli viszont, hogy az ápolók döntő többsége (88%) részt vett az elmúlt évben pontszerző szakmai továbbképzésen, és ugyanennyien tervezik ezt a következő évben is. Leggyakrabban (37%) az ingyenes továbbképzéseket részesítették előnyben, és egynegyedüket támogatta a munkáltató a továbbképzés során. Mindemellett az ápolók döntő többsége (59%) a közeljövőben továbbtanulást tervez, legtöbben (29%) idegen nyelvet szeretnének tanulni, és 12 százalékuk tervezi a főiskolai szintű ápolóképzésben történő részvételt. A továbbtanulás során kétharmaduk valamilyen anyagi jellegű támogatást is kapna ehhez a munkáltatójától.
Összefoglalás és következtetések
A vizsgálat eredményei igazolták, hogy a háziorvosi praxisokban a munkavégzés körülményei nem támogatják kellően az ápoló önálló munkavégzését, hiszen az ápolóknak csak egynegyede tud külön helyiségben dolgozni. Feltétlenül szükséges lenne nagyobb arányban megoldani az ápolók külön helyiségben történő munkavégzését, ami elősegítené a szakmai munka kiteljesedését, és így az ápolók önállóan is tudnának a betegeikkel foglalkozni.
Az adminisztrációs terhek növekedése egyértelműen megterhelő az ápolók számára. Szükség lenne tehát a háziorvosi praxisokban megoldani az adminisztratív munkaerő alkalmazását, és megemelni az ápolók betegellátásra fordított idejét, a beteglátogatások számát.
Az ápolók részvétele a vizsgálat szerint igen alacsony a népegészségügyi program végrehajtásában. Feltétlenül szükség van a részvételi arány növelésére, amit elősegíthet, ha feladataik egységesen és konkrétan meghatározottak, és a végzett tevékenységek arányában finanszírozásra is kerülnek.
Végezetül, bár a továbbképzéseken történő részvétel megoldható ugyan a praxisok nagy részében, de egyes esetekben nehézségeket okoz a folyamatos munkavégzésben. Bővíteni kellene a továbbképzések palettáját a sajtó útján történő, vagy internetes továbbképzési formában, bár ez utóbbinál szükséges a világhálóhoz történő hozzáférés bővítése.
* * *
A MAGYAR EGÉSZSÉGÜGYI SZAKDOLGOZÓI KAMARA
A 2004-ben alapított Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara (MESZK) jelenleg az egyik legnagyobb létszámmal rendelkező és legtöbb szakterületet magába foglaló szakmai kamara. A MESZK a szakdolgozói hivatás gyakorlásával összefüggő ügyekben képviseli és védi a szakdolgozók jogait, valamint képviseli a szakdolgozói kart a hazai és nemzetközi szakmai szervezetekben. Társaságunk legfontosabb célja, hogy szakmai és etikai támogatást nyújtson a folyamatosan önállóvá váló szakterületek dolgozóinak. Kiemelt figyelmet fordítunk arra, hogy szervezetünk társadalmi szerepének és súlyának megfelelő mértékben járuljon hozzá az egészségpolitika alakulásához, és ezen keresztül a lakosság egészségügyi ellátásának javításához.
Az háziorvosi praxisokban dolgozó ápolók átlag életkora 43 év, de 58 százalékuk 41 év feletti, így várhatólag a közeljövőben jelentősebb számú utánpótlásra lesz szükség ezen a szakterületen.
A vizsgálat alapján megállapítható, hogy az ápolók több mint 90 százaléka rendelkezik a háziorvosi praxisban előírt szakképesítéssel. Legtöbben az Országos Képzési Jegyzékben szereplő ápoló szakképesítéssel rendelkeznek (57%), a diplomás ápolók aránya 6%, ami érdekes módón magasabb, mint az országos átlag az egyéb szakterületen dolgozó ápolók körében. A vizsgálat idején az ápolók 79 százaléka a háziorvos alkalmazottjaként dolgozott, 7 százalékuk pedig vállalkozóként vett részt a praxis munkájában. A közalkalmazottak aránya 11%, a nyugdíjasként dolgozóké pedig 3% volt.
Bár az önálló ápolói munka megvalósításához optimális lenne, hogy az ápoló a rendelési időben külön helyiségben végezze tevékenységét, a vizsgálat során mindösszesen az ápolók mintegy egynegyede (23%) számolt be erről, 74 százalékuk az orvossal egy helyiségben dolgozik.
Elsősorban a tervezett adminisztrációs kötelezettségek növelésénél lehet fontos, miszerint az ápolók közel kétharmada (63%) a rendelési időnek több mint felében csak adminisztrációs tevékenységet végez, és 40 százalékuknál az adminisztrációs feladatok ellátása átnyúlik a rendelési időn kívülre is, időt vonva el a beteglátogatásoktól! Az ápolók fele kizárólagos kezelője a rendelő számítógépének, és csak a praxisok 23 százalékában optimális a helyzet, vagyis az orvosnak és az ápolónak is külön hozzáférése van az adatokhoz. A legmegfelelőbb helyzet – a praxisban külön adminisztrátor végezi az adatok kezelését – mindösszesen 5 százalékában valósul meg. További elgondolkodtató adat, hogy internet hozzáférés csak a rendelők 15 százalékában van, – ráadásul többnyire korlátozott időben –, és az ápolók több mint fele sem otthon, sem a rendelőben nem tud csatlakozni a világhálóhoz.
A kapott eredmények szerint a körzeti ápolók nem ismerik teljes részletességgel, hogy a működést szabályozó (4/2000. EüM) rendelet milyen feladatok ellátását írja elő számukra, és nem is ezeket a feladatokat végzik mindannyian. A magasan kvalifikált, jól képzett ápolók tevékenysége a háziorvosi praxisokban túlnyomórészt az orvosnak való asszisztálásra és adminisztrációs feladatok ellátására terjed ki. Az önálló ápolói tevékenységre – amire megfelelő képesítést szereztek –, így igen ritkán marad lehetőségük.
A felmérés során a leggyakoribb tevékenység a vizsgálatok és beavatkozások során végzett asszisztálás az orvosnak, valamint a gondozott betegek önálló nyilvántartása. Sajnos ennél ritkábban (68%) végeznek alapápolási tevékenységet a beteg otthonában, és még ritkábban (40%) vesznek részt a praxis menedzsmentben. Emellett az ápolók 28 százaléka naponta és további 21% ritkábban, de rendszeresen végzi a rendelő takarítását, holott ez nem tartozik az ápolói feladatok közé. Így már nem váratlan, hogy körükben a beteglátogatások száma alacsonyabb az országos átlagnál. A havi átlag 36-40 beteg felkeresése, évente 430-450 beteglátogatást jelent, szemben az országos 564-es számmal (KSH, 2003).
Az „Egészség Évtizedének Népegészségügyi Programjá”-t az ápolóknak alig 60 százaléka ismeri, és csak mintegy felük vesz részt a program végrehajtásában.
Örömteli viszont, hogy az ápolók döntő többsége (88%) részt vett az elmúlt évben pontszerző szakmai továbbképzésen, és ugyanennyien tervezik ezt a következő évben is. Leggyakrabban (37%) az ingyenes továbbképzéseket részesítették előnyben, és egynegyedüket támogatta a munkáltató a továbbképzés során. Mindemellett az ápolók döntő többsége (59%) a közeljövőben továbbtanulást tervez, legtöbben (29%) idegen nyelvet szeretnének tanulni, és 12 százalékuk tervezi a főiskolai szintű ápolóképzésben történő részvételt. A továbbtanulás során kétharmaduk valamilyen anyagi jellegű támogatást is kapna ehhez a munkáltatójától.
Összefoglalás és következtetések
A vizsgálat eredményei igazolták, hogy a háziorvosi praxisokban a munkavégzés körülményei nem támogatják kellően az ápoló önálló munkavégzését, hiszen az ápolóknak csak egynegyede tud külön helyiségben dolgozni. Feltétlenül szükséges lenne nagyobb arányban megoldani az ápolók külön helyiségben történő munkavégzését, ami elősegítené a szakmai munka kiteljesedését, és így az ápolók önállóan is tudnának a betegeikkel foglalkozni.
Az adminisztrációs terhek növekedése egyértelműen megterhelő az ápolók számára. Szükség lenne tehát a háziorvosi praxisokban megoldani az adminisztratív munkaerő alkalmazását, és megemelni az ápolók betegellátásra fordított idejét, a beteglátogatások számát.
Az ápolók részvétele a vizsgálat szerint igen alacsony a népegészségügyi program végrehajtásában. Feltétlenül szükség van a részvételi arány növelésére, amit elősegíthet, ha feladataik egységesen és konkrétan meghatározottak, és a végzett tevékenységek arányában finanszírozásra is kerülnek.
Végezetül, bár a továbbképzéseken történő részvétel megoldható ugyan a praxisok nagy részében, de egyes esetekben nehézségeket okoz a folyamatos munkavégzésben. Bővíteni kellene a továbbképzések palettáját a sajtó útján történő, vagy internetes továbbképzési formában, bár ez utóbbinál szükséges a világhálóhoz történő hozzáférés bővítése.
* * *
A MAGYAR EGÉSZSÉGÜGYI SZAKDOLGOZÓI KAMARA
A 2004-ben alapított Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara (MESZK) jelenleg az egyik legnagyobb létszámmal rendelkező és legtöbb szakterületet magába foglaló szakmai kamara. A MESZK a szakdolgozói hivatás gyakorlásával összefüggő ügyekben képviseli és védi a szakdolgozók jogait, valamint képviseli a szakdolgozói kart a hazai és nemzetközi szakmai szervezetekben. Társaságunk legfontosabb célja, hogy szakmai és etikai támogatást nyújtson a folyamatosan önállóvá váló szakterületek dolgozóinak. Kiemelt figyelmet fordítunk arra, hogy szervezetünk társadalmi szerepének és súlyának megfelelő mértékben járuljon hozzá az egészségpolitika alakulásához, és ezen keresztül a lakosság egészségügyi ellátásának javításához.
2006-08-01 16:11:24