A kormány pontosítsa a védettségi igazolványban szereplő információkat!

A Párbeszéd határozati javaslatban követeli, hogy a kormány módosítsa a védettségi igazolványokkal kapcsolatos szabályokat annak érdekében, hogy azon a védettség szempontjából kulcsfontosságú információk is szerepeljenek, illetve hogy csak olyanok kaphassák meg a kártyát, akik igazoltan védettek a koronavírussal szemben.

| InforMed Hírek19   InforMed | Sándor, K.

Az elmúlt hetekben a kormányzat megkezdte a védettséget igazoló igazolványok kiküldését több százezer embernek. Olyanoknak, akik már vagy átestek a víruson, vagy megkapták az első oltást. Az igazolványon viszont olyan kulcsfontosságú információk nem szerepelnek, mint hogy az adott személy mikor kapta meg a vakcina második dózisát, amiből következtetni lehetne, hogy mikortól van tényleges védettség; vagy hogy milyen típusú vakcinával oltották be.

Az igazolvány által közölt információ nem elhanyagolható kérdés, hiszen a kormány tájékoztatása szerint a kártya birtokában akár 20 ezres focimeccsre is lehet menni nyáron, miközben tudjuk: az első oltás nem jelent védettséget. 

Orbán Viktor félrevezeti és veszélyezteti az embereket azzal, hogy 2,5 millió beoltottról és ezzel biztonságról beszél. Nincs 2,5 millió oltással védett ember, az operatív törzs tájékoztatása szerint mindössze egymillió van. Ennyien kaptak eddig két oltást, de még nekik sem telt le az egy hónap a második oltás után.

Sajnos konkrét példák is alátámasztják a kártyával és az első oltással kapcsolatos aggodalmat: tegnap jelent meg a hír, hogy három héttel az első oltása után hunyt el Bozsok település polgármestere. Félő, hogy ez nem elszigetelt eset, az első oltás ugyanis bizonyítottan nem véd a vírussal szemben, minden járványügyi szakértő határozottan állítja, hogy a valódi védelem csak a második oltás után alakul ki. A kínai vakcinával kapcsolatban ráadásul már a gyártók is három oltás szükségességéről beszélnek.

A másik probléma, hogy a kormány védettségi igazolványát azok is megkapják, akik igazoltan átestek a víruson anélkül, hogy tudnánk, a koronavírus elleni ellenanyag jelen van-e a szervezetükben. Az új mutációk esetében azt is tudjuk, hogy egy ember többször is elkaphatja a vírust. A kormány ezzel a döntésével több százezer, majd később több millió embert sodor veszélybe hamis biztonságérzetet keltve.

A Párbeszéd a leghatározottabban tiltakozik az emberek félrevezetése ellen, ezért határozati javaslatot nyújtottunk be a parlamentnek annak érdekében, hogy a kormány módosítsa a védettségi igazolvánnyal kapcsolatos szabályokat úgy, hogy azt csak a második oltáson átesett emberek kaphassák meg. A kártyán szerepelnie kell továbbá a második dózis beadása időpontjának, valamint a beadott vakcina típusának is.

Orbán Viktor orosz rulettet játszik a félrevezető kommunikációjával! A kormány folytassa az oltást, a védekezést, és ne kockáztassa újra emberek ezreinek életét!

Szabó Tímea,

a Párbeszéd társelnöke, frakcióvezetője

Kiadó: Párbeszéd

| koronavírus járvány, oltási útlevél, védettségi igazolvány
2021-04-10 12:18:19
hírdetés
hirdetés
hírdetés

Web Design & Development Prowebshop