Hirdetés

Autós oltóközpont nyílt Kolozsváron, előjegyzés nélkül oltanak a Pfizer vakcinával

Kolozsvár polgármesteri hivatala autós oltóközpontot nyitott hétfő délután a helyi Horia Demian Sportcsarnok parkolójában.

koronavírus járvány, COVID-19, oltóközpont, Kolozsvár |

InforMed Hírek19   InforMed | Sándor, K.

Emil Boc polgármester közölte az egyik közösségi portálon, hogy az oltóközpontban előjegyzés nélkül kaphatják meg a Pfizer által gyártott vakcinát a jelentkezők. Egy gépkocsiban négy személyt oltanak be. A procedúra idején egyiküknek sem kell kiszállnia a járműből, de viselniük kell a védőmaszkot.

Érkezéskor igazolniuk kell magukat, ki kell tölteniük az egészségi állapotukra vonatkozó kérdőívet, és válaszolniuk kell a helyszínen tartózkodó orvos kérdéseire, majd a leeresztett ablakokon keresztül beadják nekik az oltást. Ezt követően negyedórán át még a parkolóban kell maradniuk, hogy az egészségügyi személyzet közbeléphessen, ha allergiás tüneteik jelentkeznek.

Az oltóközpont a hét minden napján nyitva tart nyolc és húsz óra között. A kolozsvári a második autós oltóközpont Romániában, az, elsőt szombaton nyitották meg Déván.

Romániában Kolozs megye vezeti az oltási statisztikát. A közel 700 ezer lakost számláló megyében hétfőig a lakosság 34,2 százaléka megkapta az első adag vakcinát.

koronavírus járvány, COVID-19, oltóközpont, Kolozsvár

2021-04-27 12:17:21

Hirdetés

Legfrissebb

AZ ORVOS VÁLASZOL

Szakorvosaink válaszai olvasói kérdésekre

Mielőtt kérdez, keressen orvosaink korábbi válaszai között!

Hirdetés
Hirdetés

Web Design & Development Prowebshop