Az indiai változat ellen is védhet a Pfizer/BioNTech-vakcina

Ugur Sahin onkológus, a BioNTech társalapítója egy online sajtótájékoztatón elmondta, hogy elkezdték a vizsgálatokat és "nem aggódnak", arra számítanak, hogy készítményük az indiai változattal szemben is hatékony.

| InforMed Hírek19   InforMed | Sándor, K.

Várakozásaikat a többi között arra alapozzák, hogy vakcinájuk az Európában uralkodó brit vírusváltozattal szemben még hatékonyabb, mint az első, "vuhani" változattal szemben, amely ellen eredetileg kifejlesztették - mondta.

Az oltás beadása után előfordult szívizom-gyulladásos izraeli esetekről elmondta: egyelőre nem találtak arra utaló adatokat, hogy a népességet jellemző előfordulási aránynál nagyobb gyakorisággal jelentkezne szívizomgyulladás a készítményük használata után. Az elemzést még nem fejezték be. 

Ugur Sahin Németországban dolgozó külföldi újságíróknak tartott tájékoztatóján elmondta, hogy az "irigység kultúrájának" kialakulásához vezethet, ha túl korán és "diszkriminatív" módon - az oltással nem rendelkezőket az oltással rendelkezőktől hátrányosan megkülönböztetve - lazítják a járványügyi korlátozásokat. 

Európában majd csak a május vége és június vége közötti időszakban kellene számottevően lazítani a korlátozásokon, mert ezekben a hetekben éri el az 50-60 százalékot a beoltottak aránya - mondta. Európa júliusban, legkésőbb augusztusban eléri a közösségi immunitást.

A szakember hangsúlyozta azt is, hogy "nem fair" az Európai Bizottságot hibáztatni az oltóanyag kezdeti szűkössége miatt.

A brüsszeli testület "nagyon jó munkát végez", és történelmi jelentőségű, hogy sikerült az összes tagországnak egyszerre biztosítani oltóanyagot. Erre a méltányos megoldásra "büszke lehet Európa", és büszke lehet arra is, hogy az oltóanyag-export révén a világ más térségeiben is segíti a járvány megfékezéséért folytatott küzdelmet - fejtette ki Ugur Sahin.

Arról is szólt, hogy szükség lesz majd frissítő oltásra a készítményük második adagjának beadása utáni 9. és 12. hónap között, később pedig valószínűleg egy emlékeztető oltásra is, évente vagy másfél évente.

| koronavírus járvány, Pfizer/BioNTech vakcina, hatékonyság
2021-04-29 11:20:32
hírdetés
hirdetés

Web Design & Development Prowebshop