Hirdetés

Ismét lelepleződött a kormány elhibázott kínai lélegeztetőgép biznisze

A Direkt36 oknyomozó portál újabb elképesztő részleteket derített ki az Orbán-kormány elhibázott lélegeztetőgép beszerzései kapcsán.

lélegeztetőgép biznisz, DK |

InforMed Hírek19   InforMed | Sándor, K.

A brutálisan túlárazott gépek egy jelentős része minőséget jelző tanúsítvány nélkül érkezett meg, a magyar szakembereknek ismeretlen szoftverekkel rendelkezett, és nem lehetett őket a magyar kórházi csatlakozókkal összekötni. 

Még felháborítóbb, hogy voltak olyan kórházak, ahol a lélegeztetőgépek közül minden tizedik alkalmatlan volt a használatra, volt amelyik füstölt, volt, amelyiknek nem működött az akkumulátora.

A Demokratikus Koalíció politikusaként már másfél éve büntetőfeljelentést tettem a 16 ezer kínai lélegeztetőgép brutálisan túlárazott beszerzése miatt. A DK szerint az első pillanattól kezdve nyilvánvaló, hogy a kormány a lélegeztetőgépek megvásárlásánál nem a magyar emberek gyógyítását, hanem a kínai érdekek kiszolgálását és a kétes ügyletekben résztvevő haveri cégek kitömését tartotta szem előtt. 

A ma kiderült részletek pedig azt is bizonyítják, hogy a pánikkormány pánikvásárlása nem csupán gazdaságilag, hanem szakmailag is teljesen hibás és indokolatlan volt. Ezzel pedig Orbánék sokezer magyar ember gyógyulását, a kórházakban hősiesen helytálló orvosok munkáját tették ki veszélynek.

Varju László  DK

lélegeztetőgép biznisz, DK

2021-12-22 12:18:34

Hirdetés
Hirdetés

Web Design & Development Prowebshop