Hirdetés

MOK: minden eddiginél nagyobb bérfeszültséget generálhat a szakorvosjelöltek ösztöndíja

A Magyar Orvosi Kamara (MOK) szerint minden eddiginél nagyobb bérfeszültséget generál az, ha megvalósul a szakorvosjelölteknek szánt ösztöndíjprogram.

rezidens, orvos, ösztöndíj, orvosképzés, egészségpolitika |

MTI Hírek 2011 ;8

Éger István, a MOK elnöke keddi, budapesti sajtótájékoztatóján átgondolatlannak nevezte a Réthelyi Miklós nemzeti erőforrás miniszter és Szócska Miklós egészségügyi államtitkár által múlt pénteken bejelentett koncepciót, amely szerint havonta százezer forintos ösztöndíjat kaphatnak novembertől azok a rezidensek, akik az idén jelentkeznek a szakorvosképzésre, vállalják, hogy ettől kezdve tíz évig Magyarországon dolgoznak, továbbá nem fogadnak el hálapénzt.

Éger István azt mondta: a mintegy 30 ezer orvosból mintegy hatszázra kiterjedő intézkedés még az érintettek számára sem jelent biztos egzisztenciát, hiszen ők az 5 év - az ösztöndíj időszakának - elteltével "ugyanúgy beesnek abba a gödörbe", ahol a többiek vannak most, a fizetésük gyakorlatilag csökkenni fog.

A felvázolt rendszer a kamara elnöke szerint "önmagában nem jó". Nem értik például azt sem, hogy miért feledkeztek meg a fogorvosokról. Holott éppen ők azok, akik már évek óta nem részesülnek állami finanszírozású rezidensképzésben, havonta 60-100 ezer forintot kell fizetniük - hangsúlyozta Éger István.

Az ösztöndíj feltételeként megjelölték a hálapénz megtagadását. A kamara szerint ez egy ellenőrizhetetlen, etikailag kezelhetetlen kérdés.

A MOK elnöke felhívta a figyelmet arra is, hogy a kamarákról szóló törvény értelmében a köztestületeknek joguk van a véleménynyilvánításhoz. "Ettől a jogtól a kamarát megfosztották" - mondta, megjegyezve: nem volt tudomásuk arról, mi készül, pedig talán ha előzetesen elmondhatták volna a véleményüket, "ez a fiaskó megelőzhető lett volna".

Éger István szerint az sem meglepő, hogy a rezidensek is elégedetlenségüknek adtak hangot a bejelentés kapcsán, hiszen a rezidensek sem csak hatszázan vannak. "Mit mondanak a tavaly végzetteknek?" - tette fel a kérdést, hozzáfűzve: "erre nem lehet azt mondani, hogy valahol el kell kezdeni".

A MOK elnöke szerint a rezidensek akciójára sem jelent megoldást ez az intézkedés, hiszen - mint mondta - volt olyan szakorvos, aki a bejelentést követően jelezte: eddig nem tette, de most már letétbe helyezi a felmondólevelét.

Éger István kifejtette: mintegy egy hónappal ezelőtt tárgyalássorozatot kezdtek a rezidensek sorsáról, valamint az orvosi életpályáról, akkor még arról volt szó, hogy nagyjából tíz nap múlva újra leülnek tárgyalni. "A folytatás helyett robbant a pénteki hír" - mondta a kamara vezetője, akinek a legutóbbi információi szerint a további tárgyalások augusztus végéig szünetelnek.

Mindezek alapján Éger István szerint az egészségügyi tárcával történő egyeztetés nem tűnik eredményesnek. Ezért mérlegelik, hogy a kormányfőhöz, illetve a kormányfő közvetlen környezetéhez forduljanak az egészségügyi dolgozók bérezésének ügyében - tette hozzá.

A sajtótájékoztatón Éger István a kamarai tagság kötelező válásának idején, április 1. és május 31. között szedett regisztrációs díjról szólva kérdésesnek nevezte, hogy "utólag a salátatörvényben foglaltakat ki hogyan értelmezi". Hangsúlyozta: jogászai megerősítették, hogy az adott időszak alatt hatályos törvények alapján szabályszerűen kértek a visszalépő kollégáktól háromezer forintos díjat.
rezidens, orvos, ösztöndíj, orvosképzés, egészségpolitika

2011-07-21 23:22:10

Hirdetés
Hirdetés

Web Design & Development Prowebshop