Hirdetés

Ösztöndíjat kapnak a rezidensek, ha vállalják, hogy Magyarországon maradnak

Havonta százezer forintos ösztöndíjat kaphatnak novembertől azok a rezidensek, akik az idén jelentkeznek a szakorvosképzésbe, vállalják, hogy ettől kezdve tíz évig Magyarországon dolgoznak, továbbá nem fogadnak el hálapénzt.

rezidens, orvos, elvándorlás, egészségpolitika |

MTI Hírek 2011 ;8

A kormány erről szóló, múlt heti döntését Réthelyi Miklós, a Nemzeti Erőforrás Minisztérium vezetője, Szócska Miklós, egészségügyért felelős államtitkár és Páva Hanna helyettes államtitkár jelentette be pénteken sajtótájékoztatón, Budapesten.

Szócska Miklós elmondta, hogy a Markusovszky Lajos-ösztöndíj révén hatszáz szakorvos, a Than Károly-ösztöndíj révén pedig mintegy húsz szakgyógyszerész pályázhat a fizetésén felüli nettó százezer forintos támogatásra, amelyet november elsejétől öt éven keresztül folyósítanának.

Kiemelte: a kormány döntése értelmében ez a bérfejlesztés a szakorvosképzésben részt vevőkre vonatkozik, ami azt jelenti, hogy a szakorvosokat tanító orvosok támogatását is növelik. Ez utóbbi konkrét összegét később jelentik be - közölte az államtitkár, hangsúlyozva: gondoskodni fognak arról, hogy ezeket a támogatásokat valóban megkapják az érintettek.

Mint mondta, a mostani bejelentésükkel elsősorban azoknak üzennek, akik az idén végeztek és itthon szeretnének maradni; ez "egy első lépés". Szócska Miklós hozzátette, hogy az ország gazdasági teljesítőképességének a függvényében a bérrendezést az egész rezidenstársadalomra szeretnék kiterjeszteni.

Az államtitkár jelezte, hogy lesznek még intézkedések az emberierőforrás-krízis kezelésére, ezen belül a bérezés javítására, de erről további információkat nem közölt, azt mondta, nem kíván ígérgetésekbe bocsátkozni.

Páva Hanna elmondta: a szerződésben a rezidenseknek vállalniuk kell, hogy az ötéves szakképzést követően még legalább ugyanannyi ideig, amíg támogatásban részesültek, vagyis összesen tíz évig társadalombiztosítás által támogatott egészségügyi intézményben dolgoznak Magyarországon. A polgári szerződésben azt is vállalniuk kell, hogy nem fogadnak el paraszolvenciát - szögezte le a helyettes államtitkár.

Közlése szerint szerződésszegés esetén a szakorvosoknak kamatostul, de arányosan vissza kell fizetniük a kapott összeget.

A helyettes államtitkár kifejtette: a mostani programban elsősorban azok pályázhatnak, akik most szerezték meg a diplomájukat és novemberben kezdik meg szakorvosképzésüket; túljelentkezés esetén a tanulmányi eredmény, esetleg egyéb egyetemi és kórházi aktivitás alapján lehet elnyerni ezt a támogatást.

A pályázati pénz odaítéléséről az összeget folyósító Egészségügyi Engedélyezési és Közigazgatási Hivatal, az egészségügyi államtitkárság, valamint a rezidensszövetség képviselőiből álló bizottság dönt majd.

Réthelyi Miklós szerint a szakorvosjelöltek ilyen jellegű támogatása már "egy régóta esedékes lépés" volt. Ezzel együtt a szaktárca az egész szakorvosképzés megújításával szeretné biztosítani a magyar egészségügy utánpótlását - tette hozzá a miniszter.
rezidens, orvos, elvándorlás, egészségpolitika

2011-07-15 21:23:50

Hirdetés
Hirdetés

Web Design & Development Prowebshop