Tart még az alkudozás

Hamarosan - február 29-én - zárulnak le a tárgyalások azokkal a kórházi beszállítókkal, amelyeknek egyenként 100 millió forint feletti, összességében pedig 49 milliárd forintnyi a követelésük - mondta Varga Mihály pénzügyminiszter.

tárgyalások, kórházi beszállítók, adósság | InforMed Hírek18   InforMed | Sándor, K.
Varga Mihály elmondta, minden érintett cég számára van egy egységes ajánlatuk. Arra a felvetésre, hogy a tőkekövetelés húsz százalékának elengedését várják-e el a cégektől, a miniszter azt válaszolta: "nagyjából erről van szó".

"Van, akivel már sikerült megállapodni, van, akivel folyamatban van, és van, aki még nem került sorra. A tárgyalások sikeressége pedig nyilván befolyásolja majd a kormányt, hogy a beszerzések központosítása során mely cégekkel tud majd hosszú távon együttműködni" - jelezte.

Hozzátette: a kórházak adóssága rendre újratermelődik, és az a legfontosabb kérdés, hogy mi miatt; az Állami Számvevőszék, illetve a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal által végzett vizsgálatok azt mutatják, hogy nem minden az üzleti szabályok betartása szerint zajlik ezen a piacon.

Arra a kérdésre, hogy korrupcióra gondol-e Varga Mihály, azt válaszolta: a vizsgálatok, illetve a hozzá eljutott NAV-jelentések alapján az esetek egy része ilyen típusú, költségvetési csalás. Ehhez alkalmazkodott egy vállalkozói kör. 

"Érthetetlen szerződések vannak. Miért van az, hogy ugyanaz a cég az egyik kórháznak adott összegért szállítja azt, amit a másik kórháznak a kétszereséért? Itt valahol, valaki nem a maximális felelősséggel járt el a kórház részéről. Vagy, hogy van az, hogy bizonyos kórházakban nem az igazgató dönt egyes megrendelésekről, hanem az ellátást végző orvos? A gyógyítás szempontja külön pályán fut a gazdálkodástól" - fogalmazott.

Arra, hogy várható-e büntetőjogi felelősségre vonás, Varga Mihály azt felelte: ennek eldöntése a jogászok dolga, de már vannak olyan lezárult vizsgálatok, amelyek "következménnyel járnak".


| kórházi beszállítók, adósság, tárgyalások
2020-02-25 12:18:55

Web Design & Development Prowebshop