Hirdetés

Ujhelyi: a vakcinaútlevél nem lehet a tagállami kormányok játékszere

Elfogadta az Európai Parlament az úgynevezett digitális zöld igazolványról, vagyis az európai vakcinaútlevélről szóló jogszabálytervezetet, azokat a módosítókat azonban leszavazta a többség, amely az Európai Unió által jelenleg még nem engedélyezett vakcinák esetében is azok automatikus és kölcsönös elfogadására szólította volna fel a tagállamokat.

koronavírus járvány, oltási útlevél, védettségi igazolvány |

InforMed Hírek19   InforMed | Sándor, K.

Magyar EP-képviselőként és az Európai Parlament közlekedési és turisztikai szakbizottságának témafelelős alelnökeként azt a határozott álláspontot képviseltem a szavazáskor, hogy egyetlen uniós állampolgárt sem érhet hátrány az utazásai során azért, mert nem az Európai Gyógyszerügynökség (EMA) által engedélyezett vakcinatípust kapott. 

A mostani parlamenti döntéssel az a bizottsági javaslat kapott végül megerősítést, amely a tagállamokra bízza, hogy melyik nem uniós vakcinát és milyen módon ismernek el a vakcinaútlevél részeként. Mindegyik olyan módosító indítványt megszavaztam, amely lehetővé tette volna, hogy a pusztán tagállami hatóságok által engedélyezett oltóanyagok is automatikusan elfogadottak legyenek az igazolványban; ezek végül nem kaptak többséget. 

Nem kérdés ugyanakkor, hogy egy, a mostanihoz hasonló világjárvány kezeléséhez szükség van egy olyan egységes és jól koordinált igazolvány-rendszerre, amely garantálja az európaiak egészségét és biztonságát, valamint megnyitja belső határainkat, lehetővé téve ezzel újra a szabad, pontosabban a szabadabb mozgást. 

Ez nem csupán a turizmus gazdaságilag is életbevágó újraindítása, de például a nemzetközi kereskedelemben dolgozók, az ingázók vagy épp a külföldön tanulók problémamentes közlekedése miatt is elengedhetetlenül fontos. 

Éppen ezért a végső állásfoglalást – az általam támogatott módosítók elbukása mellett is – támogattam a turisztikai szakma érdekében. Továbbra is fenntartom, hogy egyetlen módon lehetne megnyugtatóan rendezni ezt a helyzetet: ha az orosz és a kínai oltóanyag-gyártók vállalnák az EMA soron kívüli vizsgálatát és engedélyeztetési folyamatát. 

Rendkívül nevetséges volt a Fidesz magatartása, amely ezt az ügyet is leginkább csak saját kormányának öncélú fényezésére használta fel és miközben Magyarországon állami oltási kártyát vezettek be, addig az EP-ben az európai vakcinaigazolvány ellen érveltek, mondván: „védettségre van szükség, nem pedig védettségi igazolványra”. 

Határozottan állítom, hogy a vakcinaútlevél nem lehet a tagállami kormányok játékszere; az egységes uniós megoldásra szükség van, de az nem hozhat hátrányba egyetlen európai polgárt sem.

koronavírus járvány, oltási útlevél, védettségi igazolvány

2021-04-29 11:09:19

Hirdetés

Legfrissebb

AZ ORVOS VÁLASZOL

Szakorvosaink válaszai olvasói kérdésekre

Mielőtt kérdez, keressen orvosaink korábbi válaszai között!

Hirdetés
Hirdetés

Web Design & Development Prowebshop