Ultimátumot adtak a traumatológusok

Rendkívüli felmondását helyezte kilátásba október elsejére 68 baleseti sebész, ha a kormányzat nem teljesíti korábbi ígéreteit. 54 traumatológián az önkéntes túlmunkavállalásaikat mondhatják

| InforMed Hírek16   InforMed | Sándor, K.

 

Emelték a tétet a traumatológusok, akik régóta hiába kérik a kormányt, hogy rendezze a baleseti ellátások finanszírozását. Eddig „csak” azt jelezték, hogy az ország mind az 54 traumatológiai ellátóhelyén felmondhatják az önkéntes túlmunkaszerződésüket, ha nem születik megállapodás. 

Most viszont – egy a Népszava birtokába került levél szerint – az országos baleseti intézet 68 orvosa október 1-én beadja rendkívüli felmondását. Az orvosok szerint az elégtelen finanszírozás miatt ma már olyan kritikus a szakember és eszközhiány, hogy az veszélyezteti a betegek ellátását. 

A traumatológusok őszig adtak időt a kormánynak, hogy rendezze a szakma finanszírozását. A beavatkozások jó részénél a díjak nem fedezik a műtétek valós költségeit. Az egyre romló ellátási körülmények miatt júniusban rendkívüli közgyűlésen határozták el, hogy tárgyalást kezdeményeznek az egészségügyi kormányzattal. 

Azt is egyértelművé tették, hogy az alku eredményét szeptemberben egy újabb közgyűlésen értékelik. A kormány a nyár végéig ígért választ, de ezt nem tette meg. 

A Magyar Traumatológusok Társasága elkészítette a költségszámításokkal alátámasztott finanszírozási javaslatait, melyek nagy többségét a Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő (NEAK) szakértői is elfogadták némi korrekcióval. 

A nyári tárgyaláson azt az ígéretet kapták, hogy a kormányzati egyeztetés után, ha a kabinet is rábólint, szeptembertől életbe léphetnek az új finanszírozási szabályok. Eszerint az ellátásokért járó díjakat emelték volna, és a kormányzati tárgyalócsoport vállalta a traumatológiai ellátásért fizetett térítés későbbi, fokozatos növelését is. 

A traumatológusok számításai szerint a javaslataikkal a kórházi adósságállományt országosan 70 százalékkal lehetett volna csökkenteni. A legkritikusabb adóssággal rendelkező intézmények jelentős többségének van traumatológiája. 

A júniusi tárgyalásokon a kormányzat képviselői ígérték, hogy legkésőbb a nyár végéig választ kap a szakmai szervezet. Ám máig semmi nem érkezett, holott többször jelezték, hogy elég kritikus a helyzet.

"Jelenleg a traumatológiai hálózatban sem a személyi, sem a tárgyi feltételek nem biztosítottak a biztonságos, a sérülteknek egyenlő feltételeket biztosító ellátáshoz"- írják a tárcához eljuttatott szakmai anyagban az érintettek.

Irányadó lehet a Magyar Traumatológusok Társasága pénteki közgyűlésének, hogy a Péterfy Kórház-Rendelőintézet és a Manninger Jenő Országos Traumatológiai Intézet 68 traumatológusa szeptember 13-án egy újabb levélben igyekezett válaszadásra bírni az Emberi Erőforrások Minisztériumát (Emmi). 

Ebben már azt helyezték kilátásba, hogy október elsejétől rendkívüli felmondással a munkaviszonyukat szüntetik meg. 

Azt írták: „2019 augusztusában az EMMI, a NEAK és az MTT delegáltjai által kidolgozásra és elfogadásra került tervezet egyaránt tartalmazza a fennálló problémák részletes leírását, illetve megoldási javaslatát. (…) Nagy megdöbbenéssel tapasztaltuk, hogy sem 2019. szeptember 1-jén, sem azt követően semmi nem történt, a Magyar Traumatológus Társaság az ígéretektől eltérően még csak értesítést sem kapott, ráadásul egyetlen kérdésünkre sem érkezik érdemi válasz. A fentiek elmaradása esetén komoly megfontolás tárgyává tesszük, jogviszonyunk rendkívüli lemondással való, tömeges megszüntetését 2019. október 1. napjával. Ebben az esetben a baleseti intézet, mely a budapesti traumatológiai ellátás 30-40 százalékát biztosítja, működése október elsejétől várhatóan le fog állni. Az ebből adódó betegellátási katasztrófa az ügyben illetékes döntéshozók felelőssége lesz. 

A fentieken túl előrelépés nélkül az MTT 2019. szeptember 27-i országos közgyűlésen előterjesztjük az önkéntes túlmunka felmondásnak, azonnali hatályú és országos szinten történő alkalmazását. Kérjük, a fenyegető válsághelyzet elhárítása érdekében haladéktalanul vegyék fel a kapcsolatot a Magyar Traumatológus Társaság delegátusával.” 

A levelet a miniszterelnök mellett megkapta Varga Mihály pénzügyminiszter, Kásler Miklós, a humán tárca vezetője, Horváth Ildikó egészségügyért felelős államtitkár és még számos kormányzati tisztségviselő. Ez idáig erre a segélykiáltásukra érdemben nem reagált senki.


| traumatológia, finanszírozás, felmondás, ultimátum, EMMI
2019-09-28 09:40:36


Web Design & Development Prowebshop