A jó szellőzés kulcsfontosságú a tömegrendezvényeknél

A maszkviselés, a távolságtartás és a résztvevők számának korlátozása mellett a jó szellőzés is kulcsfontosságú a koronavíus járvány idején tartott tömegrendezvényeknél. A nyári vizsgálat elemzésének következtetéseit csütörtökön mutatták be a Hallei Orvosi Egyetem kutatói.


Orbán interjú a Jó reggelt, Magyarország! című műsorában

Hétfőtől új világ kezdődik a koronavírus-járvánnyal kapcsolatos előírások betartásának ellenőrzésében, és ha azt tapasztalják, hogy az érintettek nem tartják be a szabályokat, "erőből kell ezeket betartatnunk" - jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök pénteken.


A kormány nem szerzett be elég influenza elleni védőoltást

A DK egészségügyi szakpolitikusa, Komáromi Zoltán szerdai, online sajtótájékoztatóján azt mondta: amikor a miniszterelnök bejelentette, hogy valamennyi magyar állampolgár térítésmentesen hozzájuthat az influenza elleni védőoltáshoz, tisztában kellett lennie azzal, hogy a vakcina idei gyártása már befejeződött Magyarországon.


A MOK állásfoglalása a COVID-19 járvány kapcsán

A COVID-19 járvány egész Európában egy új, súlyosságában a tavaszi csúcsokat messze meghaladó szakaszba lépett. A nemzetközi trendeket is figyelembe véve a járvány gyors súlyosbodása várható.


Csehországban elszabadult a járvány

Csehországban rohamosan nő a koronavírus-járványban elhunytak száma. Andrej Babis miniszterelnök a hétvégén ismételten jelezte: a járványhelyzet nagyon komoly, az óvintézkedések nem hatékonyak, illetve nem tartják be őket következetesen, ezért a kormány további szigorításokat tervez.


Csehország segítséget kért

Katonai egészségügyi személyzettel fogják kisegíteni az Európai Unió és a NATO tagállamai Prága kérésére Csehországot a koronavírus-járvány elleni küzdelemben. Magyarország 150 lélegeztetőgépet küld.


10. 22-i számok Magyarországon

Elhunyt negyvenhat beteg, és újabb 2032 magyar állampolgárnál mutatták ki a koronavírus-fertőzést.


Rómában is kijárási tilalmat rendeltek el

Lombardia tartományban csütörtök estétől, Campania és Lazio tartományban péntektől lép életbe a koronavírus-járvány miatti éjszakai kijárási tilalom, amely húszmillió olaszt érint, mások mellett Milánó, Róma és Nápoly városát november közepéig.


Korlátozások Csehországban

Tovább gyorsult a koronavírus-járvány terjedése Csehországban, a fertőzöttek számát tekintve újabb napi rekord dőlt meg. Csütörtöktől újabb óvintézkedések léptek életbe.


Az USA-ban tovább romlott a járványhelyzet

Egyre több a beteg az amerikai kórházakban, több tagállamban nem elég az ágy és az orvos - jelentette szerdán este az amerikai közszolgálati rádió (NPR).


| | | 13 | |
data-full-width-responsive="true">
hírdetés
hírdetés

Web Design & Development Prowebshop