Létszámstop. Van vagy nincs?

A Népszava kedden írt arról, hogy a fenntartó levelet küldött a kórházigazgatóknak, amelyben arról értesítette őket, hogy gyakorlatilag létszámstop lépett életbe az egészségügyben. A levél szerint november hatodika után visszavonásig csak megbízási szerződést köthetnek, de nem lehet új jogviszonyt létesíteni, így nem vehetnek fel orvosokat, nővéreket sem.


A nemzet háziorvosa: díjátadás

A háziorvosok szerepe nagy jelentőségű, hiszen az esetek többségében a diagnosztizálástól a gyógyításig kísérik a betegeket - mondta az emberi erőforrások minisztere A nemzet háziorvosa pályázat ünnepélyes díjátadóján hétfőn Budapesten.


Cáfol az ÁEEK - nem bérautók

A Népszavában megjelentekkel ellentétben nem bérautókat kapnak az egészségügyi intézmények, és nem kell bérleti díjat fizetniük.


A kórházak nem ajándékot, bérautót kaptak

Meglepetésként kaptak a kórházak több száz elektromos autót, ám még meg sem érkeztek máris kiderült fizetniük kell azokért, írja a Népszava.


Az egészségügy helyzetéről

A DK közleménye szerint Kásler Miklós a Magyar Nemzetnek adott interjújában kijelentette: szerinte az oktatás, az egészségügy és a kultúra egyáltalán nincs kritikus állapotban.


Pénzt kapnak a fogorvosi praxisok

Idén egyszeri kiegészítő juttatást, a jövő évtől pedig havi fix összegű díjemelést kapnak az alap- és szakellátást nyújtó fogorvosok - jelentette be az emberi erőforrások minisztere hétfőn Budapesten, sajtótájékoztatón.


Meghekkelték az OGYÉI-t

Külső támadás érte az Országos Gyógyszerészeti és Élelmezés-egészségügyi Intézet (OGYÉI) weblapját - tájékoztatta az OGYÉI pénteken az MTI-t.


Emelkednek az érsebészeti ellátás fix díjai

Az érsebészeti ellátás fix díjainak 83 százalékos emeléséről döntött keddi ülésén a kormány, ami 2,5 milliárd forintos növekedést jelent jövőre


Kásler: nő a traumatológiai ellátás támogatása

Az állami támogatás emelésével a betegek is érezni fogják, hogy szervezetté válik a traumatológiai ellátás - mondta az emberi erőforrások minisztere az M1 aktuális csatornán pénteken.


UNICEF: a kisgyerekek harmada rosszul táplált

Az öt évnél fiatalabb gyerekek harmada rosszul táplált vagy túlsúlyos, vagy nem kapja meg a fejlődéséhez szükséges táplálékot - figyelmeztet az ENSZ Gyermekalapja (UNICEF) egy kedden kiadott jelentésében, amely 20 év óta az első a szervezettől ebben a fontos témában.


| 6 | | | |
data-full-width-responsive="true">
hírdetés
hírdetés

Web Design & Development Prowebshop