A betegágy

A tartósan fekvő beteg szinte egész életét az ágyban tölti. Ezért sorsa nagymértékben függ fekhelyétől. A tartósan betegek ápolására a hagyományos régi ágy a legjobb, függetlenül attól, hogy az fából vagy vascsőből készült-e.

betegágy | Orvos a családban 1991 ;:2   Medicina Kiadó | Szendei, Á.
Az ágyat lehetőleg úgy helyezzük el, hogy az ápoló a beteget mindkét oldalról könnyen megközelíthesse. Legcélszerűbb ezért az ágyat fejjel falnak állítani, mert így mindkét oldalról szabadon hozzáférhető. A matracok szintje 60 cm-nél ne legyen alacsonyabb, mert az ápolónak így nem kell túl mélyre hajolnia, ami munkáját igen megnehezíti. A matracok se túl kemények, se túl puhák ne legyenek.

Az évekig fekvő, elesett betegek alá legjobb a habszivacsból vagy műanyagból készült, vászonhuzatba bújtatott matrac, mert segítségével a felfekvések elkerülhetők. Ha nem rendelkeznénk ilyen matraccal, legalább a lapockák, a keresztcsont, a farpofák, a sarkak alá tegyünk felfújt párnát, vagy puha alátétet.

A könnyebb, de hosszú ideig fekvésre kárhoztatott betegeknél is szükség van légpárnára, az ülőfelület és a sarkak alá. Ha-a betegség természetéből adódóan -lehetőség van arra, hogy a széklet, vizelet vagy genny átnedvesítse az ágyat, a lepedő és a matrac közé eleve vízhatlan gumi- vagy nejlonlepedőt tegyünk, hogy a matrac átnedvesítését megelőzzük. Ilyenkor azonban mindig ügyelni kell arra, hogy a lepedő ne csússzon le és a beteg ne feküdjön magán a gumin vagy a nejlonon. A lepedő feszesen, ránctalanul feküdjön a matracra. Ezt úgy érhetjük el legkönnyebben, hogy a kellő méretű lepedő négy sarkát megcsomózzuk, és a belébújtatott matracra szinte ráfeszítjük a lepedőt. Nem elég reggel ránctalanul felhelyezni a lepedőt, hanem napközben is ellenőrizni kell egyszer-kétszer, hogy úgy maradt-e - különösen akkor, ha mozdulatlan beteg fekszik rajta.

A betegágyban használt lepedők legyenek lehetőleg varratnélküliek, mert egyetlen durva varrás elég lehet ahhoz, hogy fájdalmat vagy felfekvést okozzon. Ha a tartósan fekvő beteg felfekvésmentes marad, az a gondos és lelkiismeretes ápolás bizonyítéka, a gyakori felfekvés ennek viszont éppen az ellenkezője. Az igazsághoz tartozik azonban, hogy a magatehetetlen idős betegen néha a leggondosabb ápolással sem lehet egy-egy felfekvést (dekubituszt) megelőzni.

Étkezések után ugyancsak kívánatos ellenőrizni a lepedőt és eltávolítani a száraz kenyérmorzsákat.

A helyesen elkészített fekhelyeken helyesen kell elhelyeznünk a beteget is. A mozgékony beteg olyan testhelyzetet foglal el az ágyban, amilyet akar, ill. amely számára a legkényelmesebb. A súlyos, mozgásában gátolt beteget azonban célszerűen kell fektetni. A légszomjban szenvedő, asztmás, hörghurutos vagy szívbeteg ember törzsét magasra kell felpolcolni, úgy, hogy a beteg majdnem ülő helyzetben feküdjön. Nem elég a légszomjban szenvedőt párnával magasra polcolni, hanem megfelelő lábtámasszal abban is meg kell akadályozni, hogy minduntalan lefelé csússzon. Lábtámasznak használhatunk dobozt, sámlit, amit lepedőbe vagy törülközőbe csavarunk úgy, hogy az ágy vége és a beteg talpa közötti teret kitöltse. A behajlított térd alá összecsavart puha takarót helyezhetünk, amelyet előzőleg párnahuzatba vagy lepedőbe bújtattunk.

Ügyelni kell ez esetben is arra, hogy a huzat ne képezzen ráncot, mert a bőrön fájdalmat válthat ki. Az alá nem polcolt térd merev, nyújtott állapotban előbb-utóbb fájdalmassá válik.

Ha az alvó végtagokat vizenyő, visszér ok visszérgyulladás, trombózis miatt t kell polcolni, erre a célra fából készült habszivaccsal helyezhetjük nyugalomba.

A tartósan fekvő beteg még a leggondosabb ápolás esetén is előbb-utóbb kényelmetlenséget, fájdalmat, nyugtalanságot érez. Ezért kell folyton-folyvást gondoskodni arról, hogy egyes végtagjait passzíve mozgassuk és testhelyzetét is folyton egy kicsit változtassuk.

Az ágyneműt naponta legalább egyszer, de akár kétszer-háromszor is célszerű megforgatni. Ilyenkor a lepedőt kisimítjuk, ha kell, cseréljük, a párnákat és a takarókat pedig felrázzuk. Az ágyazás tartamára a beteg, ha szabad neki, üljön ki karosszékbe vagy heverjen rekamién. A súlyos beteget lehetőleg emeljük ki az ágyából és helyezzük egy másik ágyba az ágyazás tartamára. Ha erre nincsen lehetőségünk-akár azért, mert nincs másik ágy, akár azért, mert a beteget nem tudjuk felemelni -, úgy csúsztassuk át az ágy egyik felére addig, míg a másik oldalt el nem rendezzük. Ha az ágy egyik felével elkészültünk, a beteget kíméletesen visszaforgatjuk az elkészült ágyfélre és ezután csináljuk meg a másik felét. Megfelelő technika elsajátítása után még a legsúlyosabb beteget is könnyű lepedőcsere céljából ágyban forgatni.

Célszerű különösen, ha a beteg teste súlyos-, ha ezt a műveletet ketten végzik és az egyik személy ügyel arra, hogy a beteg le ne essen az ágy pereméről. Olyan esetekben, amikor nem kívánatos, hogy a takaró súlya nyomja a végtagokat, de mégis szükség van arra, hogy a lehűléstől védjük őket, megfelelően kivágott dobot helyezhetünk föléjük és erre helyezhetjük a takarót.

Öreg és legyengült betegek esetében szükség lehet az ágy melegítésére. Ez végezhető elektromos melegítővel vagy forró vízzel töltött gumizacskóval. ,4z elektromos hőpárnát kizárólag az ágy előmelegítésére szabad használni. Ha az tartósan marad az ágyban, megeshet; hogy a legyengült vagy idős beteg nem veszi észre, hogy agya kigyulladt, s így a beteg égési sebeket szenvedhet. Hőpalack használata esetén a túlmelegedés vagy a gyulladás veszélye nem áll fenn, viszont minden alkalommal meg kell győződni tömítésének épségéről, mert a belőle kifolyó forró víz égést, a lehűlt víz viszont felpállást vagy hűlést okozhat.

Elsőrendű fontosságú a beteg megfelelő hálóruhája is. Az állandóan fekvő beteg részére az olyan hálóing a legcélszerűbb, amelyet elöl végig lehet gombolni és amelynek ujjai igen bővek. Talán még ennél is jobb az a hálóing, amely a csecsemőkéhez hasonlóan hátul gombolódik vagy egyáltalán nincs gomb rajta, hanem puha szalaggal köthető. Mindenfajta hálóingnél ügyelni kell arra, hogy a háton ránctalan legyen. A hálóruha váltása különleges ügyességet igényel. Az ingváltást kezdjük azzal, hogy a beteg deréktáját enyhén felemeljük és kihúzzuk alóla az inget. A következő lépésben a félig ülőhelyzetbe emelt beteg lapockáin, vállain és fején bújtatjuk át az inget, és legvégül a karokról húzzuk le azt.

Az ing felhúzása pontosan ellenkező sorrendben történjék. A hálóruhát az ágyneművel együtt természetesen mindannyiszor cserélnünk kell, ha a beteg vizelete, széklete vagy étele beszennyezte azt.

| betegágy
2002-11-18 17:07:09
hirdetés
hírdetés

Web Design & Development Prowebshop