A második hónap

Fokozott tudatosság

babanapló, csecsemő, fejlődés, csecsemÅ‘ | Babanapló   InforMed | Sándor, K
Egyhónapos kisbabája fokozatosan hozzászokik a környezetéhez, és Ön is mind jobban megszokja az új családtagot. Mivel egyre több időt tölt ébren, Ön is kiismeri a baba temperamentumát. Még nem sok visszajelzést kap tőle, de amikor ébren van, figyel, hallgat, befogad, és tanul. Most a kényelmetlenség érzetén kívül már a megelégedettségét is ki tudja fejezni, a második hónap végére már tudatosan mosolyog Önre.

A baba most kezdi koordinálni hallását és látását. Egy-egy érdekesebb zajra a szemével keresi a hang forrását. Az is lehet, hogy a hallottakra gügyögéssel vagy kacagással válaszol. A hónap végére már képes szemmel követni egy mozgó tárgyat, eleinte oldalirányban, majd föl és le is.

A második hónap eleje körül piros kiütések vagy pattanások jelenhetnek meg az arcán, most ürültek ki szervezetéből végleg anyu hormonjai. Ez körülbelül négy-hat hétig tart, és magától elmúlik. Előfordulhat, hogy hathetes kora körül koszmó jelenik meg a fején. Ez nem fáj neki, nem is viszket, de az orvos ajánlhat valamit, általában olívaolajt vagy babaolajat, amivel le lehet törölni.

A szopás még mindig igen fontos foglalatosság a számára, és most már biztosabban viszi a kezét a szájához. Mindet a szájába vesz, így tanulja meg, hol végződik az ő teste, és hol kezdődik minden más.

A második hónap végére már egész jól kialakul, mikor szopik és mikor alszik, bár gyakran felrúgja a menetrendet. Ha elérte a 6 kilogrammot, és már túljutott a korai emésztési zavarokon, akár hét órát is alhat egyfolytában.

Mindig háton altassa a babát, ez csökkenti a hirtelen csecsemőhalál szindróma kockázatát. A túl sok háton alvástól azonban ellaposodhat a feje hátulja. Ennek elkerülésére a kiságyat úgy állítsa be, hogy a babának el kelljen fordítania a fejét, ha valamit látni akar. Másik megoldás, hogy játék közben, amikor nincs az ágyában, hasra teszi.

A hónap vége felé a kicsi, ha hason fekszik, valószínűleg már fölemeli a fejét. Az aktívabb kisbabák kúszó mozdulatokat is tesznek.

Mozdulatai már egyre kevésbé görcsösek, rángatózás szerűek, egyre tudatosabban irányítja testét. És bár rúgkapálása céltalannak tűnik, nem az - így erősíti az izmait.

Testi fejlődés

  • Pár pillanatra fölemeli a fejét
  • Ülő helyzetben a megtartja a fejét, bár még eléggé bizonytalanul
  • Fejlődik az izomtónusa
  • Kicsit még tétován, de nézegeti a körülötte lévő világot
  • Ha egy tárgyat figyel, koordinált a szemmozgása
  • Ha a szeme sarkából megpillant egy tárgyat, végig követi pillantásával
  • Lazán köröz a kezével és a lábával
  • Ütögeti a tárgyakat

Szociális fejlődés

  • Megnyugtatja magát a szopással
  • A síráson kívül más hangokat is ad, gügyög
  • Megnyugszik, ha felveszik, vagy ha valakit meglát, vagy ha beszélnek hozzá
  • Ha foglalkoznak vele, tovább ébren marad.

Értelmi fejlődés

  • Világosan különbséget tud tenni hangok, emberek, ízek és tárgyak között
  • A síráson kívül más hangokat is kiad
  • Magán- és mássalhangzó kombinációkat mond (pl. a-ga)
<< Előző hónap Vissza a tartalomjegyzékhez Következő hónap >>
| babanapló, csecsemő, fejlődés
2006-05-31 09:15:48


data-full-width-responsive="true">