Sikeresebb az a cég, amelynek vezetésében nők is részt vesznek

Egyre több vállalatvezető gondolja úgy a világban, hogy a nők bevonása a cégvezetésbe javítja az üzleti eredményeiket, ugyanakkor a cégek egyharmada semmit sem tesz ennek érdekében.

nők, cégvezetés, munkahely, nÅ‘k | InforMed Hírek8   InforMed | ELTE, TáTK
A McKinsey globális kutatása szerint a vállalatvezetők 72 százaléka úgy gondolja, hogy sikeresebb az a cég, amelynek vezetésében nők is részt vesznek. Ennek ellenére a cégek többsége még mindig messze van attól, hogy csúcsvezetői körében csökkenjen a férfiak túlsúlya. Az azonban mindenképpen biztató, hogy a tavalyi felméréshez képest 12 százalékkal nőtt azoknak az aránya, akik szerint a nők bevonása a csúcsvezetésbe jobb üzleti teljesítményt eredményez. Jelenleg a megkérdezettek körében ez az arány 72 százalék. A képet valamelyest árnyalja, hogy a nők válaszadók esetében ez arány jóval magasabb, 85 százalék. Azonban a férfiak körében is többségben (58 százalék) vannak azok, akik előnyösnek tartják a nők részvételét a vállalatvezetésben.

A nők előrejutási esélye azoknál a cégeknél könnyebb, ahol a nemi sokszínűséget kiemelt stratégiai célnak tekintik, és ennek érdekében megfelelő intézkedéseket is hoznak. A nők előrejutását a három legfontosabb stratégiai célnak tekintő cégek körében 32 százalékkal több cég van, amelynek felsővezetésében a nők arány meghaladja a 15 százalékot. Ugyanakkor a megkérdezett cégek mindössze 28 százalékánál szerepel a legfontosabb tíz cél között a cégvezetetés nemi sokszínűségének elősegítése, amelyben nem történt előrelépés a korábbi évekhez képest. Pozitív változásként könyvelhető el, hogy a tavalyi 40 százalékhoz képest 2010-re 32 százalékra csökkent azoknak a cégeknek az aránya, ahol a nők előrejutásának kérdése egyáltalán nem szerepel a vállalati agendában.

A nők előrejutását segítő intézkedések közül kiemelkedik a rugalmas munkaidő biztosítása, a családi és munkahelyi feladatok összeegyeztethetőségét biztosító lépések, illetve mentor programok, amelyek keretében tapasztalt vezetők segítik a vezetői szerepre vágyó női munkavállalókat.

A térségenkénti összehasonlítás eredményei szerint leginkább az ázsiai-óceániai régióban szerepel kiemelt célként a nők felsővezetésbe segítése. Ebben a térségben a cégek 35 százalékánál szerepel a legfontosabb tíz cél között a nemi diverzitás. Ugyanez az arány Észak-Amerikában 28, Európában 27, míg Latin-Amerikában 21 százalék.
| nők, cégvezetés, munkahely
2010-11-01 22:19:50
hirdetés
hírdetés

Web Design & Development Prowebshop