Hazudik vagy sem?
Egy régi elmélet szerint könnyű rajtakapni a hazug embert. Ha jobbkezes egy feltett kérdésre válaszolva balra és felfelé néz, a valódi memóriájában keres. Ha felfelé és jobbra néz, az agy kreatív központját használja, és egy elképzelt eseményt idéz fel, tehát hazudik.
Kép: Everyday Health
Az elmélet a 70-es években keletkezett, gyakran emlegetik és tanítják, azonban soha nem támasztották vizsgálatokkal alá. Egy új kutatás szerint áltudományról van szó.
A PLoS One című folyóiratban brit kutatók arról számoltak be, hogy monitorozták 32 jobbkezes alanynál a szemmozgásokat, miközben ezek hazudtak, vagy igazat mondtak az interjú készítőjének. Megállapították, hogy nincs olyan szemmozgás, amiből a hazugság megállapítható lett volna.
A kutatók átvizsgáltak ezután 52 archivált videofelvételt, melyeket olyan hozzátartozókkal készítettek, akik nyilvános felhívást adtak közzé eltűnt rokonuk megtalálása érdekében. Minden másodiknál később kiderült, hogy hazudott. A kutatók nem találtak összefüggést a szemmozgások illetve az igazmondás vagy hazudozás között.
A kutatók végül is azt állapították meg, hogy a hazudozás a szemmozgásokból nem állapítható meg.