Feltölthető ballon a gyomorban

gyomor, ballon, testsúly, diéta, Testsúly | Népszabadság   Népszabadság
A gyógyszeres terápia és a műtéti beavatkozás mellett néhány hónapja már hazánkban is elérhető egy hatásos fogyókúrás megoldás: a páciensek gyomrába egy ballont ültetnek, amely kitölti az érintett szerv térfogatának legalább a felét. A folyamatos jóllakottság érzésének köszönhetően ezzel a módszerrel fél év alatt akár harminckilónyi súlycsökkenés is elérhető.

Az elhízott emberek a szükségesnél jóval több ételt fogyasztanak, és a feleslegesen bevitt energia idővel mind terebélyesebb zsírpárnák formájában rakódik le. Az egészségügyi és esztétikai szempontból egyaránt előnytelen habzsolás megakadályozására többféle módszert is kitaláltak már. Ezek egyike a gyomor térfogatának csökkentése. Mivel a gyomorban legfeljebb az emésztőszerv űrtartalmának megfelelő mennyiségű táplálék lehet, a térfogat csökkentésével a felvehető táplálék mennyisége is csökken.

A térfogatcsökkentés egyik megoldásaként ballont vezetnek a túlsúlyos betegbe. Az első ilyen speciális rendeltetésű ballonokat a nyolcvanas évek elején az Egyesült Államokban ültették be a krónikus súlyfelesleggel küszködők testébe. A korai eszközöknél azonban még gondot jelentett a ballonokat megtöltő folyadék lassú szivárgása. Az elcsöpögött töltőanyagot az orrból kilógó kanülön keresztül pótolták, ez a módi persze meglehetősen sok kellemetlenséggel járt.

A korai ballonok egy részét ráadásul nem is emelték ki, az eszköz a folyadék leengedése után spontán távozott a szervezetből. Ezek azonban nem emészthető anyagokat is tartalmaztak, így több esetben is bélelzáródás fordult elő.

Szakemberek szerint a ballonos beavatkozás az extrém túlsúlyosak esetében, 30-as testtömegindex felett ajánlott. (A testtömegindexünket úgy kapjuk meg, ha testsúlyunkat elosztjuk a testmagasság méterben kifejezett értékének négyzetével.)

A legújabb fejlesztésű ballonok szerencsére már sokkal egyszerűbben kezelhetők és jóval biztonságosabbak - tájékoztatta lapunkat Bene László, a fővárosi Péterfy Sándor utcai kórház főorvosa. A szilikonból készült, gömb alakú ballonokat fiziológiás sóoldattal töltik fel, így esetleges kilyukadásuk esetén sem okozhatnak gondot. (A szi-likonos ballon eddig csupán egy többszörös hasműtéten átesett betegnél idézett elő bélelzáródást.)

Magát a ballont egy endoszkóp segítségével, a gyomortükrözéshez hasonló eljárással vezetik le és illesztik a megfelelő helyre. A szilikontartályt legalább addig töltik, amíg az a gyomor felét elfoglalja. A folyadékkal való feltöltés után a töltőkanült a doktor egyszerűen kihúzza a nyelőcsőből. A betegeket a 20-25 perces beavatkozás idejére elaltatják.

A ballon már eleve jóllakottsági érzést okoz, így a túlsúlyos páciens a megszokottnál kevesebbet eszik. Ráadásul a gyomor a szokásosnál sokkal gyorsabban meg is telik. A ballon egyébként nem akadályozza az ember életvitelét, nyugodtan úszhat, sétálhat, akár repülőre is ülhet.

Magyarországon Bene doktor tavaly október óta alkalmazza ezt a technikát. A Péterfy Sándor utcai kórházban eddig tizenöt betegbe ültetett be szilikonos ballont, közülük háromból már ki is vették az eszközt. Egyikük 30 kilót adott le, a másik kettő páciens húsz kiló körüli fogyasztást produkált. Érdekes módon egy mindössze 53 kilót nyomó sportoló betege is jelentkezett, ő hat-nyolc kilótól akart megszabadulni. Bene doktor azonban lebeszélte az indokolatlan beavatkozásról.

A ballonokat fél év használat után ki kell venni. (A gyomorsav nagyon erős sav, ennyi idő alatt azonban még nem tesz kárt a szilikonban.) A ballonból kiszívják a folyadékot, majd kiemelik. Ha a beteg úgy kívánja, nincs akadálya egy újabb beültetésnek. Az egyik külföldi betegbe például már a negyedik ballont illesztették a közelmúltban. Bene doktor szerint a páciensek több mint ötven százaléka két éven keresztül megőrizte testsúlyát. Gyógyszeres terápiánál ennél rosszabb eredményeket érnek el.

A kétéves súlytartás természetesen kizárólag a szigorú diéta betartásával érhető el. A ballon ugyanis nem csodaeszköz, csak a szigorú diéta hatékonyságát segíti elő.

| gyomor, ballon, testsúly, diéta
2002-07-10 17:20:03


data-full-width-responsive="true">