A súlycsökkentő műtéten átesett nők babái jobb esélyekkel indulnak az elhízás ellen

A súlycsökkentő műtéten átesett nőktől született gyerekek jobb esélyekkel indulnak az elhízás elkerülésének szempontjából - derült ki egy új tanulmányból.

A témában úttörőnek számító tanulmány készítői elhízott anyáktól született gyerekeket és azok testvéreit vizsgálták, akik már anyjuk súlycsökkentő műtéte után jöttek a világra. Az anyákon végzett beavatkozás után született gyerekek vékonyabbak voltak mint a műtét előtt világra jött testvéreik, és esetükben kisebb volt a későbbi cukor-, vagy szívbetegség kialakulását előidéző kockázati tényezők száma.

A québeci Laval Egyetem szakemberei azt is megfigyelték, hogy az elhízottsággal összefüggő egészségi problémákhoz kötődő gének egy része másképpen működött a fiatalabb gyerekeknél, mint az idősebb testvéreiknél. A kutatók aláhúzták, hogy a rendszeres testmozgás és a megfelelő étrend természetesen jelentős szerepet fog játszani abban, hogy a műtét után született gyerekek élete és egészségi állapota miként alakul.

Az eredmények bíztatóak, hiszen azt sugallják, hogy az anyákon végzett testsúlycsökkentő műtét után világra jött gyerekek talán némi előnnyel indulhatnak a beavatkozás előtt született testvéreikhez képest. A Proceedings of the National Academy of Sciences című folyóiratban közölt tanulmány szerint nem arról van szó, hogy az anya adna tovább másfajta géneket, hanem arról, hogy azok a gének miként viselkednek a gyermek szervezetében.

A szakemberek szerint úgy tűnik, hogy az anyaméhen belüli tényezők hatással vannak a magzat génjein kifejlődő "villanykapcsolókra": olyan kémiai változásokról van szó, amelyek lassítják, gyorsítják a gének működését, illetve ki- és bekapcsolják azokat. Mindez pedig jelentős befolyással lehet az egészségre.

A Duke Egyetemen dolgozó Susan Murphy szerint, aki maga nem vett részt a tanulmányban, a legkorábban megtapasztalt táplálkozási környezet hatással lehet a fejlődő anyagcserére, habár az anyán elvégzett beavatkozás utáni egészséges táplálkozási szokások szintén meghatározó szerepet játszanak a gyermek későbbi életében.

A szakemberek szerint a mostani eredmények a legfrissebb bizonyítékai annak, hogy a környezet - jelen esetben az anyaméh - megváltoztathatja a gének működését.
| elhízás, terhesség, súlycsökkentő műtét
2013-05-29 07:48:55


Csodálatos hatású diéták

Ahol csak lehetett, kerültük a „fogyókúrás diéta” kifejezést. Tettük ezt azért, mert mind a két szó arra utal, hogy valami ideiglenes dologról van szó. Gondolju...


Egyetek, nőjön a begyetek!

A magyarok számítanak Európa legelhízottabb nemzetének, és világszinten is a negyedik helyen állnak - közölte a Magyar Elhízástudományi Társaság (MET) a Gazdasági E...


A dél-európai gyerekek a leginkább elhízottak Európában

A dél-európai országokban - Görögországban, Spanyolországban, Olaszországban és Cipruson - a legnagyobb az elhízott és kövér gyerekek aránya az európai kontinensen, ...


Fogyókúra tippek a fürdőruha-szezon előtt

Sokak számára a tavasz a legnehezebb időszak. Már csak néhány hét van a strandidényig, és ha felpróbáljuk a fürdőruhát vagy a rövidnadrágot, bizony lelepleződnek a...


Nem lesz cukorbeteg a kövér gyerek, ha idejében lefogy

Nem lesz cukorbeteg a kövér gyerek, ha lefogy 13 éves koráig, állapította meg a Koppenhágai Egyetem kutatói, melyet a New England Journal of Medicine című folyóirat köz...