Gyermekek elhízását megelőző program indul Dunaharasztiban

Hároméves, a gyermekkori elhízást megelőző program indul Dunaharasztiban a világ legnagyobb, az elhízás megelőzését szolgáló hálózatával (Epode) együttműködésben - közölte a program szakmai vezetőjeként a Magyar Dietetikusok Országos Szövetsége (MDOSZ) kedden az MTI-vel.

A közlés szerint a 2004 óta működő Epode hálózat Open elnevezésű programjában tizenegy, gyermekek elhízása ellen fellépő közösségi kezdeményezés kap támogatást Európa-szerte. Az Openben az MDOSZ szakmai vezetésével Magyarország is részt vesz, és elsőként Dunaharasztiban, a Coca-Cola Alapítvány támogatásával hívja életre a három évre szóló Gyere - Gyermekek Egészsége Programot.

A tájékoztatás szerint a program a szövetség mellett az Emberi Erőforrások Minisztériumának egészségügyért felelős államtitkársága, Dunaharaszti önkormányzata, a Semmelweis Egyetem Egészségtudományi Kara és az Országos Gyermekegészségügyi Intézet együttműködésében valósul meg.

A közleményben idézték Kubányi Jolánt, az MDOSZ elnökét: a program legfontosabb célja, hogy a helyi közösségeket és a közösség tagjait hozzásegítsék az aktív, egészséges életmód kialakításához és annak hosszú távú fenntartásához. A szövetség tagjai először felmérik, hogy Dunaharasztiban milyen mértékű túlsúly, illetve elhízás jellemző a gyermekek egy bizonyos korcsoportjára, majd negyedévente szakemberek segítségével bemutatnak egy-egy egészséges táplálkozással kapcsolatos témát - ismertette. A cél, hogy a város lakóit is bevonják a programba.

Csányi Pétert, az egészségügyért felelős államtitkárság népegészségügyi főosztályának vezetőjét is idézték a tájékoztatóban, ő arra hívta fel a figyelmet, hogy Magyarországon az elmúlt húsz évben minden korcsoportban megháromszorozódott az elhízott gyermekek száma. Ezért fontosnak nevezte, hogy ne csupán országos, hanem helyi szinten is tegyenek azért, hogy a felnövekvő generáció egészséges legyen.

| megelőzés, elhízás, túlsúly, MDOSZ
2014-10-21 16:43:26


data-full-width-responsive="true">