Engedélyezték a gyomorballont

Engedélyezte az amerikai élelmiszer- és gyógyszerbiztonsági hivatal (Food and Drug Administration, FDA) szerdán a súlyleadást segítő, feltölthető orvosi ballon alkalmazását.

fogyókúra, elhízás, gyomorballon, túlsúly, túlsúly | InforMed Hírek13   InforMed | MTI

A hatóság szerint a ballon megoldást jelenthet túlsúlyos amerikaiak millióinak, akik más, hagyományos módszerekkel nem tudnak megszabadulni súlyfeleslegüktől.

Az eljárás során a ballont behelyezik a gyomorba, majd fiziológiás sóoldattal töltik fel. Az eljárás kevesebb, mint fél óráig tart, eközben a páciensek nyugtatót kapnak. A ballon kitölti a teret a gyomorban, így akadályozza meg a túl sok táplálék bevitelét a szervezetbe.

Az FDA korábban már engedélyezett egy ballonos eljárást, azt azonban 1992-ben biztonsági okokból visszavonták, fennállt ugyanis a ballon szakadásának és ezáltal az embóliának a veszélye.

Deborah Kotz, az FDA szóvivője szerint az új eszközzel kiküszöbölték a korábbi ballon hiányosságait.

Az amerikai felnőttek több mint egyharmada elhízott, vagyis testtömeg indexe (BMI) 30 feletti. Az újonnan engedélyezett eljárás azoknak az elhízott felnőtteknek javasolt és engedélyezett, akiknek a testtömeg indexe 30 és 40 között van, akik legalább egy további szövődménnyel küzdenek és diéta, valamint testmozgás segítségével képtelenek a fogyásra.

Korábbi vizsgálatok során szakértők megállapították, hogy a ballon segítségével kezelt páciensek hat hónap alatt testtömegük hét százalékát adták le, a ballon nélküli páciensek 3,3 százalékát. Az eszköz eltávolítása után hat hónappal azonban a ballonos csoport tagjai a korábban leadott súly több mint kétharmadát visszahízták.

| fogyókúra, elhízás, gyomorballon, túlsúly
2015-07-29 23:23:06


Csodálatos hatású diéták

Ahol csak lehetett, kerültük a „fogyókúrás diéta” kifejezést. Tettük ezt azért, mert mind a két szó arra utal, hogy valami ideiglenes dologról van szó. Gondolju...


Egyetek, nőjön a begyetek!

A magyarok számítanak Európa legelhízottabb nemzetének, és világszinten is a negyedik helyen állnak - közölte a Magyar Elhízástudományi Társaság (MET) a Gazdasági E...


A dél-európai gyerekek a leginkább elhízottak Európában

A dél-európai országokban - Görögországban, Spanyolországban, Olaszországban és Cipruson - a legnagyobb az elhízott és kövér gyerekek aránya az európai kontinensen, ...


Fogyókúra tippek a fürdőruha-szezon előtt

Sokak számára a tavasz a legnehezebb időszak. Már csak néhány hét van a strandidényig, és ha felpróbáljuk a fürdőruhát vagy a rövidnadrágot, bizony lelepleződnek a...


Nem lesz cukorbeteg a kövér gyerek, ha idejében lefogy

Nem lesz cukorbeteg a kövér gyerek, ha lefogy 13 éves koráig, állapította meg a Koppenhágai Egyetem kutatói, melyet a New England Journal of Medicine című folyóirat köz...