Közép-európai elhízástudományi kongresszus kezdődik csütörtökön Budapesten

A Magyar Elhízástudományi Társaság meghívására Budapest ad otthon október 1. és 3. között az 5. Közép-Európai Elhízástudományi Kongresszusnak - tájékoztatták az MTI-t a szervezők.

elhízás, kongresszus | MTI Hírek12
A csütörtökön kezdődő tanácskozáson az elhízástudomány legfrissebb elméleti és klinikai kutatásairól, tudományos nézetekről és a testsúlymenedzsment gyakorlati megoldásairól, továbbá a megelőzés lehetséges cselekvési területeiről, valamint a stratégiaalkotás irányairól lesz szó neves nemzetközi szakértők részvételével.

A közlemény felidézi, hogy az Egészségügyi Világszervezet (WHO) adatai szerint az elhízás előfordulása az 1980-as évektől megháromszorozódott Európa országaiban, 2008-ban pedig világszerte már mintegy 1,5 milliárd 20 évesnél idősebb túlsúlyos felnőtt és további 500 millió elhízott felnőtt - több mint 200 millió férfi és csaknem 300 millió nő - volt. Emellett aggasztó az is, hogy 2010-ben több mint 40 millió 5 éves kor alatti gyermek volt túlsúlyos.

A számos krónikus egészségi problémát okozó elhízás a 21. század legnagyobb egészségügyi kihívását jelenti, hiszen a világ lakosságának 65 százaléka él olyan országban, ahol a túlsúly és elhízás több ember halálát okozza, mint az alultápláltság. Mindezek miatt átfogó, fenntartható, előremutató stratégiára van szükség az elhízás elleni küzdelemben - áll a közleményben.

| elhízás, kongresszus
2015-09-30 17:10:54


Csodálatos hatású diéták

Ahol csak lehetett, kerültük a „fogyókúrás diéta” kifejezést. Tettük ezt azért, mert mind a két szó arra utal, hogy valami ideiglenes dologról van szó. Gondolju...


Egyetek, nőjön a begyetek!

A magyarok számítanak Európa legelhízottabb nemzetének, és világszinten is a negyedik helyen állnak - közölte a Magyar Elhízástudományi Társaság (MET) a Gazdasági E...


A dél-európai gyerekek a leginkább elhízottak Európában

A dél-európai országokban - Görögországban, Spanyolországban, Olaszországban és Cipruson - a legnagyobb az elhízott és kövér gyerekek aránya az európai kontinensen, ...


Fogyókúra tippek a fürdőruha-szezon előtt

Sokak számára a tavasz a legnehezebb időszak. Már csak néhány hét van a strandidényig, és ha felpróbáljuk a fürdőruhát vagy a rövidnadrágot, bizony lelepleződnek a...


Nem lesz cukorbeteg a kövér gyerek, ha idejében lefogy

Nem lesz cukorbeteg a kövér gyerek, ha lefogy 13 éves koráig, állapította meg a Koppenhágai Egyetem kutatói, melyet a New England Journal of Medicine című folyóirat köz...


hirdetés