Hirdetés

A korai túlsúly kockázatai

A korai felnőttkorban szerzett túlsúly növelheti a későbbi krónikus betegségek és az idő előtti halálozás kockázatát, a Harvard Egyetem kutatóinak a JAMA orvosi folyóiratban megjelent tanulmánya szerint. Még a csekély 2,5-10 kg-os túlsúlynak súlyos egészségi következményei lehetnek.

korai felnőttkor, túlsúly, elhízás |

InforMed Hírek14   InforMed | MTI


Az elhízás világszerte jelentős egészségügyi kockázatot jelent. Míg 1980-ban a férfiak 5 százaléka, a nők 8 százaléka volt elhízott, 2014-ben már a férfiaknál 11 százalék, a nőknél 15 százalék volt ez az arány. Az amerikai felnőttek évente átlagosan 0,5-1 kilogrammot szednek fel magukra korai felnőttkoruktól kezdve 55 éves korukig, és még ez a csekély súlynövekedés is végül elhízáshoz vezet.

Az egyelőre még nem világos, hogy a felszedett túlsúly hogyan függ össze olyan következményekkel, mint a 2. típusú cukorbetegség, valamint a magas vérnyomás és a szív- és érrendszeri betegségek kialakulása.

A kutatók csaknem 120 ezer páciens anyagát elemezték, akik különböző vizsgálatokban vettek részt. Olyan hosszú távú kutatások is szerepeltek ezek között, mint az ápolók egészségügyi követése 1976 és 2012 között, valamint az egészségügyi szakemberek nyomonkövetéses vizsgálata 1986 és 2012 között.

A részvevőknél nők esetében 18 éves koruk, férfiaknál 21 éves koruk testsúlyát vették alapul, és 55 éves korukig jegyezték a súlyváltozásukat. A nők átlagosan 12,6 kilogrammal, a férfiak 9,7 kilogrammal lettek nehezebbek.

A súlyúkat egyenletesen tartókhoz képest a viszonylag kisebb többletsúlyt felszedőknél is nagyobb lett a krónikus betegségek kialakulásának kockázata és az idő előtti halálozás.

Az elemzés szerint a két csoportot összehasonlítva minden ötkilónyi túlsúlynövekedés nyomán 30 százalékkal nőtt a kockázata a 2. típusú cukorbetegség megjelenésének, 14 százalékkal a magas vérnyomásnak, nyolc százalékkal a szív- és érrendszeri betegségnek, hat százalékkal az elhízással kapcsolatos daganatos betegségnek, öt százalékkal az idő előtti halálozásnak, továbbá 17 százalékkal csökkent az esélyük az egészséges öregedésre.

A tanulmány eredményei segíthetnek a páciensek felvilágosításában a testsúlynövekedés kockázataival kapcsolatban.

korai felnőttkor, túlsúly, elhízás

2017-07-21 10:01:24

Hirdetés

Legfrissebb

AZ ORVOS VÁLASZOL

Szakorvosaink válaszai olvasói kérdésekre

Mielőtt kérdez, keressen orvosaink korábbi válaszai között!

Hirdetés
Hirdetés

Web Design & Development Prowebshop