Hirdetés

Az Atkins-diéta

Januárban megint csak megfogadjuk, hogy vigyázunk a vonalainkra, és egyes egészségügyi hatóságok „zsíradó” kivetését fontolgatják a gyorséttermek kínálataira. A BBC egyik műsora az utóbbi évek egyik legvitatottabb fogyási módszerével, az Atkins-diétával foglalkozott. Elhangzott, hogy a tavalyi évben a kenyér fogyasztása a diéta szénhidrátokra vonatkozó tilalma miatt jelentősen visszaesett.

Atkins, diéta, fogyókúra |

InforMed Hírek 2004 ;2   InforMed | Dobos, L.

A néhai dr. Atkins ohiói kardiológus maga is túlsúlyos volt. Azt ajánlotta a fogyni vágyóknak, hogy egyenek annyit, amennyit csak akarnak, olyan gyakran, ahogy tetszik nekik, csak kerüljék a szénhidrátok fogyasztását.

Az 50 perces TV-műsorban bemutatták az Atkins-módszer vizsgálati eredményeit is. Egy 120 emberen végzett féléves tanulmány során, ahol 60-an az Atkins-diétát alkalmazták, 60-an pedig az alacsony kalóriás étrendet követték, a kutatók megállapították, hogy az Atkins-csoport tagjai kétszer annyi súlyt vesztettek, mint az alacsony kalória-csoport tagjai. Arra nézve is volt bizonyíték, hogy a koleszterinszint javult az Atkins-diétát követőknél.

A legérdekesebbnek az a tanulmány bizonyult, amely arra a következtetésre jutott, hogy a diéta azért működik, mert a fehérjefogyasztás csökkenti az étvágyat. Egy koppenhágai tanulmány során 30 kiválasztott jelentkezőt arra kértek, egyenek szénhidrátokban gazdag ételeket, míg 30-at arra, hogy jobbára fehérjéből álló ételeket fogyasszanak. Az eredmények azt mutatták, hogy a fehérje-csoport többet súlyt vesztett, ám ennek oka az volt, hogy kevesebbet ettek.

British Medical Journal
Atkins, diéta, fogyókúra

2005-05-15 18:34:18

Hirdetés

Legfrissebb

AZ ORVOS VÁLASZOL

Szakorvosaink válaszai olvasói kérdésekre

Mielőtt kérdez, keressen orvosaink korábbi válaszai között!

Hirdetés
Hirdetés

Web Design & Development Prowebshop