Egyetek, nőjön a begyetek!

A magyarok számítanak Európa legelhízottabb nemzetének, és világszinten is a negyedik helyen állnak - közölte a Magyar Elhízástudományi Társaság (MET) a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) legfrissebb jelentését idézve.

elhízás. MET, OECD | InforMed Hírek15   InforMed | Sándor, K.

A magyar felnőtt lakosság több mint kétharmada túlsúlyos vagy elhízott, tehát három felnőttből kettő kisebb vagy nagyobb testsúlyproblémával küzd.

Az országos tápláltságiállapot-vizsgálat 2009-es és 2014-es adataiból az is kiderült, hogy nő az elhízás mértéke, egyre több túlsúlyosból lesz elhízott, valamint az elhízás is egyre súlyosabb.

A Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő 2012-es adatai alapján a társadalombiztosítás az elhízott és túlsúlyos betegek ellátására 207 milliárd forintot fordított. Ez az összeg a teljes egészségügyi alap kiadásainak 11,6 százalékát és a bruttó hazai termék (GDP) 0,73 százalékát jelentette.

Az elhízás és szövődményes betegségei megelőzéséért többi között változatos étkezést, kisebb adagokat, több mozgást és 7-8 óra alvást javasol.

Az elhízás több mint húszféle szövődményes betegséget okozhat, közülük a leggyakoribbak a magas vérnyomás, a szív- és érrendszeri megbetegedések, a II-es típusú diabétesz és egyes daganatos megbetegedések. Kezelésének legjobb módja az életmódváltás, súlyos esetben azonban csak gyógyszerrel, műtéttel lehet orvosolni - olvasható a közleményben.

| elhízás. MET, OECD
2018-10-11 15:15:15


Csodálatos hatású diéták

Ahol csak lehetett, kerültük a „fogyókúrás diéta” kifejezést. Tettük ezt azért, mert mind a két szó arra utal, hogy valami ideiglenes dologról van szó. Gondolju...


Egyetek, nőjön a begyetek!

A magyarok számítanak Európa legelhízottabb nemzetének, és világszinten is a negyedik helyen állnak - közölte a Magyar Elhízástudományi Társaság (MET) a Gazdasági E...


A dél-európai gyerekek a leginkább elhízottak Európában

A dél-európai országokban - Görögországban, Spanyolországban, Olaszországban és Cipruson - a legnagyobb az elhízott és kövér gyerekek aránya az európai kontinensen, ...


Fogyókúra tippek a fürdőruha-szezon előtt

Sokak számára a tavasz a legnehezebb időszak. Már csak néhány hét van a strandidényig, és ha felpróbáljuk a fürdőruhát vagy a rövidnadrágot, bizony lelepleződnek a...


Nem lesz cukorbeteg a kövér gyerek, ha idejében lefogy

Nem lesz cukorbeteg a kövér gyerek, ha lefogy 13 éves koráig, állapította meg a Koppenhágai Egyetem kutatói, melyet a New England Journal of Medicine című folyóirat köz...


hirdetés