Hirdetés

Már 21 fürdő szerzett minősítő védjegyet

A fürdők nemzeti tanúsító védjegyét 2015-ben, bevezetésének első évében 21 magyarországi fürdő szerezte meg, szolgáltatásaikra közel 40 tanúsító védjegyet adtak ki - közölte a Magyar Fürdőszövetség az MTI-vel.

fürdő, gyógyfürdő, élményfürdő, strand, uszoda, medical wellness |

MTI Hírek13

A fürdők nemzeti tanúsító védjegye cím öt kategóriában érhető el, többek között gyógyfürdő, élményfürdő, strand és uszoda, medical wellness kategóriákban, a minősítéssel 1-5 csillag közötti besorolás szerezhető. A fürdők minősítését a Magyar Fürdőszövetség végzi szakértőinek bevonásával, a végső döntést a Nemzetgazdasági Minisztérium hozza meg.

A Fürdőszövetség célja, hogy a magyarországi fürdőegységek jelentős része a következő években elnyerje az adott fürdő szolgáltatásainak megfelelő minősítést. Az 5 évre elnyerhető minősítést az időszak alatt többször ellenőrzik, ez a szolgáltatások minőségének javulásával és bővülésével jár majd. Jelenleg Magyarországon 561 fürdő, illetve uszoda található, amelyek közül 386 tart egész évben nyitva.

A szövetség kutatása alapján nagyjából 200 olyan fürdő működik az országban, melynek turisztikai jelentősége van. A közleményben kitérnek arra is, hogy a Stiefel Eurocart Térképkiadó Kft. a Magyar Fürdőszövetség ajánlásával elkészíti Magyarország gyógyfürdőinek és termálfürdőinek térképét, amin az összes hazai gyógy- és termálfürdő szerepel majd. A kiadványban 58 fürdő részletesebben is bemutatkozhat.

fürdő, gyógyfürdő, élményfürdő, strand, uszoda, medical wellness

2016-01-13 16:09:47

Hirdetés
Hirdetés

Web Design & Development Prowebshop