Első osztályos a gyerek

Nagy az izgalom azokban a családokban, ahol most lesz kisiskolás a gyermek. Nem véletlenül, hiszen az első osztály élményei évekre meghatározhatják a további eredményességet, az iskola szeretetét.


Kész a leckéd?

Még nem is olyan régen elég volt, ha a gyerek tisztán, rendesen felöltözve és jól tápláltan elment az iskolába. Az iskola és a házi feladat valaha a gyerekről szólt – ma már nem.


Tippek iskolakezdéshez

Kezdődik az iskola, érdemes kialakítani a napi rutint a családban, illetve vegyük sorra az alábbiakat.


Miért olyan fáradtak a tizenévesek?

A kamaszok mintha egy másik világban élnének, és ez igaz az alvási szokásaikra is. Az alábbiakból talán sikerül eligazodni, miért jelent számukra problémát az alvás, és azt is elmondjuk, hogyan segíthet a szülő.


Ellustul a gyerek a szünidőben

A nyári szünidő alatt a gyerekek elvesztik a tanév alatt szerzett minden edzettségüket, mert a legtöbben a képernyő előtt ülve töltik napjaikat - állítja a UK Active felmérése.


A reggeli készülődés rémálma

Egyes családokban, ha szabad így fogalmazni, pokoliak a reggelek. Az a negyven perc, ami a gyerekek felkelése és elindulása között eltelik, kibírhatatlan is tud lenni. Amikor az ember lánya késve és szétszórtan elindul az iskola felé, azonnal látható: a reggeli készülődés bonyolult és átláthatatlan feladatrendszer egy iskolás számára.


Csaknem napi egy órát töltenek képernyő előtt a kisgyerekek

Aggasztóan sok időt töltenek naponta a kétévesnél fiatalabb gyerekek a különböző digitális eszközök: mobiltelefonok és táblagépek képernyői előtt Ausztráliában - figyelmeztetnek a Queenslandi Egyetem kutatói, hangsúlyozva, hogy ebben az életkorban a "zéró képernyőidő" ajánlott a gyerekeknek.


Életre szóló károsodást okozhatnak a gyermekkori traumák 2. rész

A gyermekkori negatív élmények alapvetően befolyásolják a felnőttkor érzelmi világát és cselekedeteit. A negatív élmények halmozódása önértékelési, magatartás- és tanulási zavarokhoz, valamint rizikó-magatartáshoz, öngyilkossághoz, illetve szenvedély-betegségekhez, általánosan rossz egészségi állapothoz vezethetnek.


Életre szóló károsodást okozhatnak a gyermekkori traumák 1. rész

Orvosok, egészségügyi szakemberek hívták fel a figyelmet a gyermekkorban elszenvedett traumák, kóros stresszhatások hosszú távú következményeire, melyek rossz egészségi állapotot, függőségek kialakulását, negatív életvezetési gyakorlatot és a súlyosan bántalmazott gyermekek esetében akár 20 évvel rövidebb élettartamot okozhatnak.


Rossz szokások – jó megoldások

Számos oka lehet annak, ha egy gyerek szopja az ujját, tekergeti a haját vagy piszkálja az orrát. Szinte valamennyi „rossz” szokás a szorongás, az unalom vagy a fáradtság leküzdésére szolgál. A szülők azonban ritkán tudnak mit kezdeni ezekkel, kétségbe esnek, és szidni, büntetni kezdik a gyereket


1 |

Web Design & Development Prowebshop