Hirdetés

Válogatós a gyerek

A szülők általában úgy vélik, ha a gyerek semmit nem akar megenni, amivel kínálják, csak a csokoládét, még az is jobb, mint ha egyáltalán semmit nem eszik.

gyermeknevelés, evés |

InforMed Hírek6   InforMed | Dobos, L.

Harriet Worobey amerikai táplálkozástudományi szakember szerint a szülőknek nem „bármivel” kell etetniük a gyereket, hanem az a dolguk, hogy sokféle, változatos ételekkel kínálják meg őket. Felsorolja a leggyakrabban elkövetett hibákat.

Ne küldjük ki a gyereket a konyhából főzés vagy ételkészítés közben.
Természetes, hogy a szülő félti a gyerekét a konyhában rá leselkedő veszélyektől, a forró víztől és éles késektől, de vizsgálatok bizonyítják, hogy ha a gyereket bevonjuk az előkészületekbe, könnyebben kóstolnak meg újfajta ételeket.

Ne erőltessük, hogy „csak egy falatot kóstolj meg”.
Erre a gyerekek negatívan reagálnak, még akkor is, ha cserébe valami jutalmat ajánlunk fel nekik. Lehet, hogy rövidtávon sikeres az efféle akció, de később nem eszi meg a rákényszerített ételt. A legjobb az asztalon hagyni az új falatokat, és a lehető legsemlegesebben viszonyulni hozzájuk. A gyereket ne dicsérjük meg, ha megeszi, és ne szidjuk, ha mégsem kéri az elé rakott ételt.

Ne dugjuk el a kedvenc falatokat a gyerek elől.
Ha valami elérhetetlen vagy tilos, a gyerek annál jobban kívánja. Egy vizsgálat szerint a nehezebben megszerezhető süteményből háromszor annyit ettek a gyerekek, mint ha ugyanaz ki volt téve az asztalra.

Ne fogyókúrázzunk a gyerek előtt.
A gyerekek sokkal szívesebben eszik meg azokat az ételeket, amelyeket a szüleik is szívesen fogyasztanak. A fogyókúrázó szülőknek tudniuk kell, hogy diétás szokásaik nagymértékben befolyásolhatják gyermekeik egészséges étkezésről kialakított véleményét.

Ne tálaljunk fel íztelen, unalmas zöldségeket.
Az egyszerű párolt zöldséget nem szívesen fogyasztják a gyerekek, ha valamilyen dresszinget teszünk rá, ízletesebb, jobban fogy. A zsírban oldódó vitaminok esetében ez hasznos is, az a néhány plusz kalória pedig megéri, mert így több zöldségféléhez jut a gyerek.

Ne adjuk fel túl hamar a kínálást.
Szakemberek szerint legalább 10-15-ször kell egy új ételt kínálni ahhoz, hogy biztosan tudjuk, a gyerek elutasítja-e vagy nem. Ez gyakran hosszadalmas folyamat, de a gyerekek napról napra változnak.

HealthDay News
gyermeknevelés, evés

2008-09-19 00:51:12

Hirdetés
Hirdetés

Web Design & Development Prowebshop