Vagyis megmérte volna, ha csak úgy odaadtuk volna neki a szép, formatervezett és igen drága műszert, melyet születése után vettünk. Fülhőmérő, csilivili, de fogalmam sincs róla, miért mér a két fülben következetesen más hőmérsékletet.

Sebaj, így legalább izgalmas a lázmérés, és körülbelül lehet tudni, hogy mennyi a test hőmérséklete. Ezt kézzel is kiválóan lehet érezni, lassan pontosabb vagyok, mint a lázmérő. Ha pedig biztosra akarok menni, a gagyi kétperces hónaljlázmérőt veszem elő és két percig meditálunk Idussal, míg megmérődik a hő.

De most nem a lázmérő, hanem egy játék orvosi táska vizsgálódásom célja! Miután ugyanis az érzékeny eszközt kimentettük a gyerek hatósugarából, felmerült annak pótlása.
Bevásárló körutam végeztével bementem hát a játékboltba, és közöltem, hogy egy orvosi táskát kérek. Legnagyobb örömömre pontosan ugyanolyan kis piros műanyag táskát nyomtak a kezembe, amilyen emlékeim szerint nekünk is volt gyerekkorunkban. Kinyitni nem lehetett sajnos, mert be volt csomagolva, de mivel 650 forintba került, gondoltam, túl nagyot nem bukhatok vele, megvettem hát.

Voltak teljes játék műtéti szettek is háromezerért, úgy döntöttem, ezt inkább kihagyom, nem kell nekünk játék szike, meg altatómaszk, ráérünk azzal még, ha vonatbalesetet szenved a komplett állatsereglet otthon. Kissé bizarrnak is találtam a részletes felszerelést. Mindent meg kell tanulni, persze… Szerencsére valós testrészek és megműthető babák nem voltak a drága készletekben.

Mikor Idus hazaérkezett a bölcsiből és meglátta az Orvosi Táskát, komoly eufóriába esett. Kinyitotta, arcocskája úgy ragyogott, mint a Nap. Rögvest nekilátott, hogy a táskában talált eszközökkel kezelésbe vegye rendelkezésre álló, és különféle változatos kórságokban szenvedő bábuhadsereget. A Csacsi köhögött, a Kutya le volt sántulva, a babáknak a torkuk fájt, Macinak pedig túl hosszú volt a körme, nem tudta levágni magának szegényke. Az Orvosi Táskában viszont mindenre volt valami kis eszköz. A betegek sorba álltak, Idus pedig elkezdte a gyógyítást.

Három perc múlva kiderült, hogy a táskában található apró műanyag eszközök (fülhallgató, csipesz, olló, gyógyszeres dobozka) 90% - a valóban csak „kellék” műszer. Amint kézbe veszi őket egy átlagos energiájú kétéves, menten darabokra esnek. Nem egyszerűen szétjönnek egy helyen, hanem konkrétan ízekre bomlanak. Könnyen lenyelhető, parányi, éles szélű műanyag hulladék lesz belőlük.

Oké, a fülhallgató és az olló bírta két percig, ha összeraktam, de a többi rögvest elgörbült, kicsorbult. Na igen, ilyen kis egyszerű, olcsó orvosi táskától mit is várjak? Bár elgondolkodtam azon, hogy a budai bevásárlóközpontban nálamnál vérmesebb anyukák is vásárolhatnak, akik esetleg nem legyintenek a dologra, hanem óriási botrányt csapnak a játékboltban. Netán egyből a négyezer forintos készletet veszik meg. Na de ahhoz nincsen ilyen cuki piros kis táska! Hanem csak egy jellegtelen, átlátszó, kék doboz. Nekünk a kis piros táska kell, és abba jó kis műszerek, melyek nem esnek szét!

Úgy határoztam, következetes leszek.

Másnap visszamentem a boltba, és vettem egy készletet (táska nélkül) 900 forintért, mivel ez volt a következő lépcsőfok.

Tudni szerettem volna, vajon a kínai termékeket csak azért árulják ilyen olcsón a játékboltosok, hogy az ideges szülő azt egyből bevágja a kukába és visszakullogjon a boltba egy drágábbért, vagy valami más titkos indokuk van erre. Azon is elmélkedtem két percig, vajon a gyártó mit gondolt, amikor készen lett ezzel a hasznos, nevelő hatású, gyereket jól lekötő, klasszikusnak számító kis szettel. Nem próbálta ki a kis műanyag ollót? Hisz legyártott belőle valószínűleg ezer darabot.

Elhessegettem a fölösleges, és felettébb bosszantó gondolatokat. Hazatértem, hogy Idussal együtt teszteljük a piros táskába frissen belerakott 900 forintos készletet. Kislányom nekiveselkedett, és ezt a szettet körülbelül 20 perc alatt végezte ki.

Nem estem pánikba, sejtettem, hogy a sors arra a titkos misszióra szánt, gyermekek számára gyártott orvosi táskákat, valamint hozzá való eszközöket teszteljek. Szóval lelazultam, nem foglalkoztam a dologgal. De legközelebb, amikor utam bevásárlóközpont felé vitt, fél szemmel pásztázva a gyermekosztályt, kiszúrtam egy nagyon pofás, masszívnak tűnő készletet. 1600 forintba került. Pár perc habozás után döntöttem: kockáztatni fogok!

Mint szenvedélyét szégyellő játékos, úgy kullogtam a pénztárhoz. Nyilván senki nem sejtette, milyen viszonyban vagyok a darabokra hulló műanyag fülhallgatókkal, emiatt nem keltettem feltűnést.

A gyerekszobában aztán hamar kiderült, hogy a pénz beszél. A harmadik kis készlet kiállta a próbát, bírta az alapos vizsgálatokat, s hiába telt el jó pár hét, még mindig minden darabja egyben van! Ráadásul az eredeti, szuper, kis piros táskában!

Bizonyára levonhatnám a tanulságot, hogy ezentúl kizárólag 1500 forint feletti termékeket vásárolok meg, az ennél kevesebbe kerülőket pedig kacagva kikerülöm, de azért még bízom, hátha mégsem ilyen egyszerű a dolog.

Egy plussz trükkre is rájöttem, mikor a masszív orvosi szettet viszontláttam a bölcsiben. Új játék beszerzése előtt meginterjúvolom az óvónéniket a helyekről, ahol vásárolnak a gyerekeknek. Lehet, hogy komplett listájuk van azokról a boltokról, ahová tilos bemenni, illetve holmikról, amelyeket nem lehet gyerekek kezébe adni? Meg kell szereznem ezt a listát…

Szemethy Orsolya