Kész a leckéd?

Még nem is olyan régen elég volt, ha a gyerek tisztán, rendesen felöltözve és jól tápláltan elment az iskolába. Az iskola és a házi feladat valaha a gyerekről szólt – ma már nem.

házi feladat, tanulás, stressz, gyereknevelés | InforMed Hírek14   InforMed | Sándor, K.

Manapság a gyerekeknek és szüleiknek is sok feszültséget okoz a házi feladat. A szülőket egyre nagyobb mértékben vonja be a tanulásba az iskola, hogy az oktatás színvonalát emeljék.

A gyerekeket túlságosan megterheli a házi feladat. Jobb lenne, ha kint az udvarban játszanának a barátaikkal, így javulna a beszédkészségük, ráadásul másnap biztosan frissen mennének iskolába.

Nem szabad a gyerek helyett megoldani a feladatokat. Fontos, hogy dicsérjék és bátorítsák a gyereket, akár kisebb jutalmat is ki lehet tűzni egy-egy feladat sikeres elvégzéséért. Legyen meghatározott ideje a házi feladat készítésének, közben ne szóljon se a TV, se más elektronikus eszköz. Bátorítsuk a gyereket, hogy használja a házi könyvtárat vagy az internetet a kutatáshoz.

A mai gyerekeken sokkal nagyobb a nyomás, mint húsz éve, akkor ugyanis nem volt még ekkora versengés az egyetemi helyekért. A nagy túljelentkezés miatt ma azonban sokkal nehezebb bejutni. Nem kellene azonban szem elől téveszteni a szülőknek azt, hogy nem mindenki tehetséges, és azok a gyerekek, akikre túl nagy nyomás nehezedik a jó vizsgaeredmények miatt, boldogabbak lennének egy szakiskolában.

Az olvasás a házi feladattal járó stressz nélkül is kiváló módja a tanulásnak. Olvasáskor fejlődik a gyerek képzelőereje, túlszárnyalja a saját tapasztalatait, és megtanulja a nyelv finomságait is. Ehhez fontos, hogy otthon kellő mennyiségű könyv álljon rendelkezésre.

Jelentős összefüggés van a számítógép és a lelki rendellenességek között, ami elsősorban a fokozódó stressznek tulajdonítható. Ügyeljünk arra, hogy iskolás gyerekünk ne töltsön túl sok időt a gép előtt, különösen késő este, és ne hanyagolja el valódi kapcsolatait.

| házi feladat, tanulás, stressz, gyereknevelés
2017-11-28 12:23:10


Életre szóló károsodást okozhatnak a gyermekkori traumák 2. rész

A gyermekkori negatív élmények alapvetően befolyásolják a felnőttkor érzelmi világát és cselekedeteit. A negatív élmények halmozódása önértékelési, magatartás-...


Életre szóló károsodást okozhatnak a gyermekkori traumák 1. rész

Orvosok, egészségügyi szakemberek hívták fel a figyelmet a gyermekkorban elszenvedett traumák, kóros stresszhatások hosszú távú következményeire, melyek rossz egészs...


Rossz szokások – jó megoldások

Számos oka lehet annak, ha egy gyerek szopja az ujját, tekergeti a haját vagy piszkálja az orrát. Szinte valamennyi „rossz” szokás a szorongás, az unalom vagy a fáradts...


Legyen egészséges a gyerek!

A szülőknek általában igen jók a szándékaik, egészséges gyerekeket szeretnének felnevelni. Mégis, gyakran követnek el hibákat, sokszor azért, mert túl fáradtak ahho...


A monitor nem bébiszitter!

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) új ajánlása szerint kétéves koruk előtt ne ültessék képernyő elé a gyerekeket a szülők, két és négyéves kor között is le...