A zenetanulás fejleszti az agyat

Kisgyermekeknél a zenetanulás serkenti az az agy fejlődését, javítja az emlékezőképességet és a tanulást, írják kanadai kutatók. Összehasonlítottak olyan 4-6 éves gyermekeket, akik tanultak zenét olyanokkal, akik nem. Megállapították, hogy a zenét tanulók a memóriateszteket jobban oldották meg, de az olyan intelligenciával összefüggő készségek, mint az írás-olvasás vagy a matematikai készségek is jobban fejlődtek.

zene, agy fejlődés | InforMed Hírek 2006 ;4   InforMed | Dobos, L.
Azt is felmérték, milyen változások jönnek létre a kisgyermekek agyában különféle hangok hatására. A változások már 4 hónap elteltével jelentkeznek. Korábbi kutatások során az is kiderült, hogy az idősebb gyerekeknél a zenetanulás jobb hatással volt az IQ fejlődésére, mint a drámafoglalkozások.

A kísérlet vezetője, Laurel Trainor professzor szerint azonban az is nagyon fontos, hogy ez a kísérlet volt az első, amely bebizonyította, hogy a fiatal gyerekek agyi reakciói egy év alatt eltérőek lesznek attól függően, hogy tanulnak-e zenét vagy sem.

A kutatók 12 gyermeket vizsgáltak, akik közül hatan egy ún. Szuzuki zeneiskolába jártak, ahol már azelőtt tanítják a zenehallgatást és -utánzást, mielőtt a gyermekek megtanulnának kottát olvasni. A másik hat gyermek nem tanult zenét.

A mágneses enkefalográfiának (MEG) nevezett agyi vizsgáló módszerrel mérték a résztvevők agytevékenységét, és megállapították, hogy a zenét tanuló gyerekek agya eltérő módon reagál a hegedű hangjára, mint a zörejére, sőt, a zenét tanuló gyerekek reakciói gyorsabbak is voltak.

A kutatók a fentiek alapján megállapították, hogy a zenetanulás igen nagy hatással van a gyermekek agytevékenységére, kognitív fejlődésére, és javasolják, hogy az óvodai és általános iskolai tanterv része legyen a zenetanulás is.

BBC News
| zene, agy fejlődés
2006-09-22 11:15:01


data-full-width-responsive="true">