Égig érő lányok, korán érő gyermekek

Manapság úgy nőnek a gyerekek, mint a gomba. Mit, gomba - mint hatalmas kukorica- vagy napraforgótövek imbolyognak a harminccentis talpakon.

| InforMed Hírek19   InforMed | Sándor, K.

De nehogy azt higgyük, hogy csak a traktor és lópata sarkok teszik őket ilyen magassá. Németországban - főleg annak volt nyugati részén - vagy például Hollandiában, Svédországban már évek óta jelentősen nőtt az emberek testmagassága, a jó táplálkozásnak, a vitaminoknak köszönhetően. És egyre hamarabb érnek a lányok, főleg testi értelemben.

Hajdan elképzelhetetlen volt, hogy általános iskolás kislányok a menstruáció, a tampon, a betétek témáival foglalkozzanak.

Manapság kilenc-tízéves gyerekek mindennapos gondja ez, és kínos számukra, miként oldják meg e feladatot a fiúkkal vegyes osztályban, a bezárhatatlan iskolai vécékben, amelyekben nincs szemetes, és nem tudják hová tenni a használt betétet.

Amikor a tévéreklámok vacsoránk mellé is ontják a betétek fajtáinak taglalását, amikor óriás poszterek hívják fel a figyelmünket arra, hogy látszik-e vagy nem látszik, addig a szülők nagy része sem tud mit kezdeni azzal a ténnyel, hogy 10-11 éves leánygyermeke hirtelen nővé serdült.

Ilyenkor - vagy még inkább: előtte - szokott az anya arra gondolni, nem kellene-e felkeresni a gyermeknőgyógyászt. Már aki persze tud róla, hogy létezik ilyen orvosi szakág is.

Dr. Örley Judit, a Haynal Imre Egészségtudományi Egyetem női klinikájának gyermeknőgyógyásza az életét szenteli harminc éve ennek a feladatnak.

Piciny csecsemőket és égig érő 16 éveseket gyógyít. Mert gyógyítás ez ugyanúgy, mint amikor valaki elmegy a fogorvoshoz vagy felnőtt nőket kezelő nőgyógyászhoz. Hozzá ezrek járnak vidékről, külföldről, várakoznak meglehetősen mostoha körülmények között, akár fél napokat is.

-Tényleg olyan hamar válnak nővé manapság a lányok?

-A háború idején a lányok 13-14 éves kor körül értek. A háború és főképp 1956 után javultak az életkörülmények, a táplálkozás, az iskolázottság, felszámoltak jó néhány súlyos betegséget, stabilan kielégítő volt az orvosi ellátás - ez mind szerepet játszott abban, hogy a lányok hamarabb kezdtek érni, úgy 12, 12 és fél év körül - és nőtt a testmagasság is, átlagosan 165-166 centire.

Az egyéni testmagasság kialakulásában - csakúgy, mint a menstruáció megkezdésében - természetesen jelentős szerepet játszik a genetika.

-Miképpen fejlődik a kilencvenes évek generációja?

-A helyzet rosszabbodott. A társadalmi különbségek kiéleződtek. A szűk nagyon gazdag réteg mellett az elszegényedő százezrek nem képesek megvenni mindazt a gyermeküknek, ami szükséges volna a normális táplálkozáshoz.

Ugyanakkor a kevesek jómódjának jele, hogy nagyon sok az elhízott gyerek. Tudni kell, hogy az elhízott lányoknak hamarabb jön meg a menstruációja, arról most nem beszélve, hogy a kövér gyerekekből nagy valószínűséggel kövér felnőtt lesz, aki egész életében megpróbál majd lefogyni - ha próbál -, és gyakran eredménytelenül.

A menstruáció megjövetelének egyik feltétele egyébként a megfelelő mennyiségű bőr alatti zsírszövet jelenléte. Csak ennek megléte esetén keletkezik elegendő ösztrogén.

A balerinák, a tornászlányok menstruációs zavarral küszködnek, vagy éppen olyan gyógyszert szednek, amely gátolja a vérzést. Nem véletlen, hogy a milói Vénusz volt évszázadokon keresztül az igazi nőiesség szimbóluma. Ha megnézzük, a hajdani modellnek ugyancsak voltak bőr alatti zsírszövetei.

-De manapság a Kate Moss-szerű piszkafák a példaképek. Minden divatirányzat kizárólag a nádszálvékony lányoknak áll jól, ezt a stílusirányt favorizálja.

-Ami elég abszurd és elkeserítő dolog. Nem csoda, hogy sokan küzdenek anorexiával (kóros soványság). A másik véglet, amit már említettem, az elhízás. A kislányoknak 6-8 százaléka sajnos túl duci.

-Az is gond, ha nem ott rakódik le a zsír, ahol kellene?

-Természetesen. Nem véletlen, hogy a női alak olyan, amilyen, és hogy a csípő, a törzstájék válik gömbölyűbbé. Ez fontos nemi jelleg, és élettani oka van.

Úgy képzeljük el mindezt, mint egy pályaudvart a maga bonyolult, mégis célszerű rendszerével, ahol a vonat csak akkor ér a helyes célba, ha jó vágányokon fut.

-És ha túl sok a zsírmennyiség?

-A nagyon kövér nők és fiatal lányok menstruációja is rendszertelen, mert a szervezet olyan, mint egy komputer, csak akkor halad tovább a program, akkor villan fel a fény, ha nincsenek rendellenes szélsőségek.

-Hány kislányt kezel évente?

-Körülbelül ezer az új beteg évente. Harmaduk néhány napra vagy hosszabb időre be is fekszik. Szinte állandóan telt házunk van itt, a női klinikán.

-Milyen panaszokkal érkeznek leggyakrabban a lányok?

-Elsősorban különféle gyulladásokkal, mint ahogyan sok a gyermekkorban az orr-, fül- és torokgyulladás is. Gyakori a trichomonas vaginalis.

-Ez csak az új kor sajátja vagy régebben is sokan küszködtek ezzel a betegséggel? És miképpen kapják el a szexuális életet nem is élő gyermekek?

-Amíg nem voltak antibiotikumok, addig a baktériumok "rétege" alól nem tudtak előtörni a sarjadzó gombák. Most már a sarjadzó gombák ellen kell fellépnünk hatásosan, és a következő "réteg", a vírusok lendülnek támadásba.

Más ma az immunrendszerünk, mint volt hajdanán, a gyógyszereknek és más környezeti hatásoknak betudhatóan. És azt se feledjük el, hogy a gyermek immunrendszere 12 éves koráig fejlődik, addig védtelenebb, mint egy felnőtt.

A fejlett női korban ugyanakkor az ösztrogének megvédenek bennünket sok ártalomtól, betegségtől. A még ki nem fejlett szervezetet megzavarhatja az a sok növekedési hormon, amit újabban tartalmaz szinte az összes táplálék, mint például a tehénen keresztül a tej és más tejtermékek.

Majd minden nagyüzemileg termesztett növényt és tenyésztett állatot kezelnek vegyszerekkel, hormonokkal. Ezek már három-, négy- vagy hatéves korban okozhatnak emlőduzzanatot.

-Erre többnyire felfigyelnek a szülők?

-Sajnos nem mindegyikük. Amíg egy kislány valóban kislány, sok szülő nem törődik a gyermek fejődésével, testének alakulásával.

Előfordult már olyan eset a praxisomban, hogy azzal hozta el hozzám egy egészségügyben dolgozó mama a kislányát: nézzem már meg, mennyire meghízott az asztma elleni gyógyszertől.

Ahogy ránéztem, láttam, hogy terhes, 12 évesen... Hetedik hónapban volt, és meg kellett szülnie a gyermekét. Mindennek elsősorban érzelmi oka van, de nem a szerelemre gondolok.

A szülők - és ez nem függ jómódtól vagy szegénységtől - nem figyelnek eléggé a gyerekükre. Aki legtöbbször azért áll szóba, fekszik le egy idegennel, mert szeretetre, törődésre vágyik, és azt otthon nem kapja meg.

És amíg ő a szívét-lelkét viszi a kapcsolatba, mindent odaadna érte, addig a fiúk nagy része érzelmileg még éretlen egy ilyen mélységű kapcsolatra. A másik ok, hogy óriási mennyiségű szexualitás és erőszak ömlik a médiákból, aminek káros hatása felmérhetetlen.

Sajnos a mai kor túlhajszolttá teszi az embereket, a szülőket is. A múltkor egy tévéműsorban beszéltem a gyermeknőgyógyászatról. Utána egy mama megkeresett, akinek már egy hónapja vérzett a kislánya!

Nemcsak az a gond tehát, hogy a gyerek terhes-e vagy sem. Előfordult már, hogy háromnapos csecsemőt hoztak hozzám, megállapítani, hogy milyen nemű, mert ez sem derül ki mindig.

-Az utóbbi időben egyre többen olvashatunk a gyermek-nőgyógyászatról. Ma hány ilyen szakorvos van Magyarországon?

-Hetvenkettő. Magyarországon igen jó színvonalú ma már az ilyen ellátás. Jómagam az egykori Csehszlovákiában tanultam, ahol már korábban magas szintű volt az ilyen irányú képzés.

-Jobb az, ha egy gyermeknőgyógyász nő?

-Nem feltétlenül. De végtelen türelem és empátia kell ahhoz, hogy valaki gyermeknőgyógyász legyen. A kisgyermekeket különösen nagy tapintattal kell vizsgálnunk, de ugyanígy teszünk a tizenévesekkel is.

Egyébként ma már nem ritka, hogy a nőgyógyász nő, de amikor még én kezdtem dolgozni, az egyetlen voltam, aki gyermekekkel foglalkozott.

A főorvos asszony piciny irodájának falán a sok köszöntő gyermekrajz is tanúsítja azt a tapintatot és szeretetet, amit tőle kaptak a hozzá forduló szülők és gyermekeik.

Nagy trauma lehet, amikor egy 16 éves lánynak először kell elmennie egy "felnőtt" nőgyógyászhoz, és esetleg egészen más bánásmódban lesz része...

| gyermekek, serdülőkor, növekedés
2021-06-14 14:27:45
hírdetés
hirdetés

Web Design & Development Prowebshop