Összefüggést találtak a gyerek viselkedése és az apai törődés között

Azok a gyerekek, akikkel három hónapos korukig sokat foglalkozik az apjuk, kevesebb viselkedési problémát mutatnak a későbbiekben - erre a következtetésre jutott a világ egyik legnagyobb kutatási alapítványa, a brit Wellcome Trust.

A Journal of Child Psychology and Psychiatry című szaklapban megjelent tanulmány készítői rámutatnak arra, hogy az első pár hónap alatt kialakult apa-gyermek kapcsolat hatással lehet a gyermek későbbi, serdülőkori vagy akár felnőttkori lelki állapotára.

Az Oxfordi Egyetem kutatói 192 családot tanulmányoztak, a résztvevőket két különböző nagy-britanniai szülészeten választottak ki.

A viselkedési problémák kialakulásának számos kockázati tényezője ismert, ezek közül kiemelten fontos a szülők alaptermészete és a szülő-gyermek kapcsolat. A kutatásokban azonban eddig főként az anya szerepére összpontosítottak.

A mostani kutatásban viszont az apa és gyermek közötti kölcsönhatást vizsgálták, méghozzá a gyermek három hónapos, majd kilenc hónapos korában. Az eredmény azt mutatja, hogy az apa-gyermek kapcsolat már a pár hónapos gyermekeknél is kulcsfontosságú, és a viselkedési zavarokat kiváltó tényezők igen korai, néhány hónapos életkorra visszavezethetők. A vizsgálat eredménye szerint azoknál a gyerekeknél találtak komolyabb viselkedési problémákat, akikkel szemben az apjuk távolságtartóbban viselkedett vagy kevesebb időt szánt rájuk.

A vizsgálat azt is kimutatta, hogy ez a hatás erősebben mutatkozott meg a fiúknál, mint a lánygyerekeknél. Ez alapján a szakértők feltételezik, hogy pár hónapos korban a fiúkra erősebb hatást gyakorol az apa személye, mint a lánygyerekekre - olvasható a ScienceDaily tudományos ismeretterjesztő portálon (https://www.sciencedaily.com/releases/2012/07/120718192607.htm).
| apa, gyerek, viselkedési probléma, gyereknevelés, család
2012-07-26 10:13:19


Rossz szokások – jó megoldások

Számos oka lehet annak, ha egy gyerek szopja az ujját, tekergeti a haját vagy piszkálja az orrát. Szinte valamennyi „rossz” szokás a szorongás, az unalom vagy a fáradts...


Legyen egészséges a gyerek!

A szülőknek általában igen jók a szándékaik, egészséges gyerekeket szeretnének felnevelni. Mégis, gyakran követnek el hibákat, sokszor azért, mert túl fáradtak ahho...


A monitor nem bébiszitter!

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) új ajánlása szerint kétéves koruk előtt ne ültessék képernyő elé a gyerekeket a szülők, két és négyéves kor között is le...


Válogatós a gyerek?

Sok mindent kell tennünk az egészséges táplálkozásért, és számos dolgot már egészen korán jobb elkerülni. Fontos, hogy gyerekünkből ne legyen a gyorséttermek állan...


Mivel töltik a vacsorát?

A családi vacsora során az idő felében telefonnal, tablettel, tévével vagy más dolgokkal foglalkoznak a családtagok, nem az együttléttel - állapította meg az Illinois-i...