Hirdetés

Kis légszennyezettség is árthat

Jóval a tűréshatár alatti légszennyezettség is károsíthatja a szívet - mutatták ki brit kutatók, akiknek tanulmánya a Circulation című orvosi folyóiratban jelent meg.

légszennyezés, szívbetegség |

InforMed Hírek15   InforMed | Kovács, I.

A londoni Mária Királynő Egyetem kutatói egy brit egészségügyi projektben szereplő 4000 önkéntes egészségügyi adatait értékelték ki vérvizsgálatokkal, szkenneléssel és MRI-vel. Megállapították, hogy már alacsony légszennyezettségnek kitett páciensek szívében is olyan szerkezeti elváltozások mutathatók ki, amelyek a szívelégtelenség korai szakaszában fordulnak elő.


Nagy-Britanniában a légszennyezettség a legjelentősebb környezeti kockázati tényező az egészségre nézve - hívták fel a figyelmet a kutatók.

Új levegőtisztasági stratégiájában a brit kormány szeretné felére csökkenteni azoknak a briteknek a számát, akik olyan területen élnek, ahol a szálló porban a 2,5 mikronnál (a milliméter ezredrésze) kisebb por- és koromszemcsék sűrűsége meghaladja az Egészségügyi Világszervezet (WHO) 10 mikrogramm/köbméter irányértékét.

A Brit Szív Alapítvány szerint az újabb kutatás is megerősíti, hogy a kormánynak minél hamarabb végre kell hajtania programját.

légszennyezés, szívbetegség

2018-08-08 11:37:06

Hirdetés
Hirdetés

Web Design & Development Prowebshop