A férjem nem akar gyereket!

Néhány évnyi házasság vagy együttélés után a legtöbb nőben felébred a vágy egy saját gyermekre. Valahogy lehiggad az ember egy tartós kapcsolatban, miután szerelmes és élménydús éveket töltött partnerével, úgy érzi, hiányzik egy kis lény az életéből, akit másként szerethetne...Cikkünkben egy képzelt monológ segítségével ismerkedjen meg azzal az érzéssel, ha a férfipartner nem szeretne gyereket.

gyerek, család, szülés | Ideál - Reforméletmód magazin   Celsus Kft. | Szűr, K.
Mikor összeházasodtunk, megfogadtuk, hogy csodás kapcsolatunkat nem fogja megbolygatni egy gyerek. Nem akartunk gyereket, hiszen minden időnket egymással szerettük volna eltölteni. Minden szeretetünket egymásra akartuk pazarolni, összeolvadva gondoktól mentes életünkben. Annyira biztosak voltunk magunkban és egymásban, hogy tudtuk, egymásban leltük meg az igazit. Nem szerettük volna egy harmadikkal megzavarni tökéletes összhangunkat, még ha a zavaró tényező saját gyermekünk lett is volna. Élveztük szellemi erősségünket, jó pénzügyi helyzetünket, s fölényünket, amiért mi a normák felett állunk. Ma nem szeretnénk gyermeket és öt év múlva sem. Tíz év múlva még kevésbé ­ döntöttünk egyhangúan.

FELESLEGES KOLONC?

Sokan sajnálkoztak, amiért ez a csoda kimarad életünkből. Egoistának tartottak minket, amiért magunkkal vagyunk elfoglalva. Esetleg tudatlanságukban sajnálkozva kérdezték, vajon öt év együttélés után még miért nem sikerült... Kinevettünk mindenkit. Hiszen mi eldöntöttük, mit akarunk ­ kimarad az életünkből egy felesleges kolonc és kész. Nem lesz átvisított éjszaka és büdös pelenka, nem lesz lemondott utazás és tüdőgyulladás. Ha szeretnénk valamit, egymással megbeszéljük, és azonnal cselekszünk. Szóval kajánul élveztük barátaink csodálkozó, gyakran lesajnáló pillantásait. Álltuk rohamaikat, amikor tündéri, szép és okos utódaikról csiviteltek. Félreértés ne essék, imádtuk a gyerekeket. De nem állandóra. Csak mondjuk leasingre ­ apró unokahúgomat gyakorta pesztráltuk. Vigyáztunk rá, majd visszaadtuk a tisztelt mamának továbbgyámolításra. Boldogan, fellélegezve. Víziónk tökéletes volt: örök szerelmespár, teljes energia-bedobással az ágyban, lelkiekben és szellemileg. Fantasztikus transzcendentális egységre tesz szert egy szerelmespár, ezt sokan nem is gondolnák. Csodásan erotikus reggeleket, (urambocsá!) délutánokat éltünk meg, és még csodásabb, átszellemült, késő esti filozófiai csevegéseket. Csak egymásnak léteztünk. Kötöttségek nélkül. Bármikor ellógtunk egy romantikusan vad hétvégére. Sátoroztunk, szeretkeztünk ­ mint Robinson, olyan fesztelenek voltunk. Nem dugta be náthás orrát egyetlen kis poronty sem a sátorba!

Körkérdés (Európa)

Jó-e a tartós együttélés, ha nincs gyerek?

igen: 60%, nem: 36%

Barátainknál sorra születtek a gyerekek. Kilógtunk a sorból. Fura volt. Homályos szemmel, bamba vigyorral szemlélték gyermekeiket. Áradoztak a színésznő nagymamára ütő veszettül csinos kislányról és az Einsteinnel egyenértékű kisfiúról. Néha lemondtak közös programokat is. Mert a gyerek náthás lett. Mert iskolai bemutató lesz. És hallottuk a jajszót az anyától, aki megbolondul otthon. Akinek férje nem segít, és aki annyira vágyik a szakmai elismerésre. És a férfitől, akinek a felesége kicserélődött: meghízott és nyilván csak a gyereket imádja, mert őt nem engedi be a hitvesi ágyba. Majd kaptuk a híreket a válásokról, amikor is nem tudtuk eldönteni, ki lesz továbbra is barát... Boldogan, igen, határozott elégedettséggel hallgattuk a panaszokat. Mert mi tudtuk, mitől szabadulunk meg. Nekünk nem kell gyerek. Gondoltuk...

AZ ÉLET TERMÉSZETES VELEJÁRÓJA

Aztán jött egy bizonyos pillanat. Illetve egyre inkább a lelkembe ette magát a felismerés, hogy valami talán mégis kimarad az életemből. Valami, amiért érdemes volt nőnek születnem. Egy szentimentális beszélgetésünk során szóba kerültek a gyerekek. Elkezdtük a női sorsot elemezni, és elbeszélgettünk arról, hogy nagyanyáinknak természetes volt, hogy több gyereket szüljenek. Nem védekeztek, hanem az élet velejárójának tartották a gyerekszülést. Szégyen volt a meddőség. Büszkeség az anyaság. Az emberiség reprodukciója, ajándék és kötelesség egyben. Elkezdtünk hát arról diskurálni, vajon jogom van-e megtagadni női mivoltom alapjait?

A beszélgetések eleinte nagy egyetértéssel értek véget. Hiszen cinizmus lenne egy ilyen világba gyereket szülni. Ökológiai katasztrófák sora, atomfegyverek és munkanélküliség mellett nem biztosíthatunk boldog jövőt gyermekünknek ­ mondta a férjem. Minden negatív töltésű hír hallatán jelentőségteljesen rám nézett: "Na, ha most lenne gyerekünk..." De valami fura gyengeség belopózott a szívembe. Nincs arról szó, hogy másként néznék a gyerekekre. És mégis. Kételyek támadtak bennem a kiegyensúlyozott kettőst illetően. Mintha csak egy harmadik tudná még erősebben összekovácsolni ezt a csodálatos kapcsolatot. A minap rákszűrésen voltam. Nőgyógyászom egy szimpatikus negyvenes hölgy. Kedvesen felírta a szokásos fogamzásgátlót, és megkérdezte, biztosan eldöntöttem-e...?! Mert ugyebár még semmi gond. A szervezetem erős, egészséges. De nincs túl sok időm...

A VETÉLYTÁRS

Bizony döntöttem. Igen, szeretnék gyereket. Nem azonnal, de majd. Igen, hiányzik, de a férjem nem változott meg. Ő nem szeretne egy vetélytársat. Ő engem szeret, senki mást. Nem akar osztozni, és nem akarja feladni eddigi gondtalan életét. Én pedig szomorúan hallgatom egy ötvenéves hölgy mardosó panaszát, aki nem esett teherbe, pedig annyira szeretett volna. Nézem a házukat, ahol hatalmas szobák állnak üresen. Hangulatuk, mint a kriptában. Az én hangulatom nemkülönben. "Nem akarok ilyenné válni!" ­ mondom a férjemnek. "Nem is fogsz" ­ mondja kedvesen mosolyogva. Legújabban reggelig rekedtre beszéljük magunkat. Az ellenérvek?

"Biztosan nem lennék jó apa, főleg ha lányom lesz" ­ próbálkozik a férjem kétségbeesve. "De miért ellenzed a gyereket ilyen eszeveszetten?" ­ kérdezem csodálkozva. "Eddig Te is ezt tetted" ­ könyörög. "Valami megváltozott a lelkemben" ­ védekezem. "Megváltoztatod az együttélés feltételeit" ­ mondja ellenségesség nélkül. "Hiszen így rendezkedtünk be, boldogok voltunk eddig is. Semmiféle okunk nincs arra, hogy változtassunk."

És ezt nem egy "hímsoviniszta", korlátolt egoista mondja, hanem az én csodálatos, felvilágosult és nagyvonalú férjem. Mindig becsültem friss, fiatalos gondolkodásmódjáért, nagyvonalúságáért. Eddig minden vitában ő engedett. Csodás szerető és férj, megbocsátó kedves és kalandor haver! Micsoda apa lenne...

Hallgatok, hiszen mivel érvelhetnék. Olyan magabiztos voltam eddig. Jogosan vádol "szerződésszegéssel". Mégis, választania kell, vagy én vagy a gyerek. Ezt a kérdést persze soha nem tenném fel. Én, a magabiztos, attraktív nő: félek a választól. Feladnám a csodálatos, igazi, biztos szerelmet egy gyerekért?! Én szeretném őt. És a gyereket. Próbálom győzködni. Próbálom befolyásolni. "Nem gondolod, hogy lemaradsz valamiről?" "Naná ­ feleli ­ a stresszről!"

Barátnőim azt mondják, essek teherbe. Majd megszereti a kölyköt, ha meglátja. De erre képtelen vagyok. Egész kapcsolatunk az őszinteségre épül. Magamat csalnám meg, ha kijátszanám. Nem lenne méltó hozzám egy ilyen akció. Ráadásul szerintem akkor joggal hagyna el. Hiszen kihasználnám természetadta "fölényemet". És arra sem gondolnak a barátnőim, hogy minden problémára ez lenne a válasz: "Te akartad."

Körkérdés (Európa)

Elhagyná társát, ha az nem akarna gyereket?

férfiak: igen: 10%, nem: 81%

nők: igen: 28%, nem: 65%

MAJD MEGLÁTOD, HA LESZ GYEREKÜNK...

Tehát újra rázendítek. Majdnem szuggerál, mikor védekezni próbál: "Hiszen eddig Te sem akartál... ."Miért ne akarhatna gyereket? Eddig nem volt, ezután lesz ­ sugalmazom. De szerinte a gyerek nem passzol bele a koncepciónkba. Egyébként is, mondja: "Tudod, milyen pukkancs vagy. Sosem lennél megértő, kiegyensúlyozott anya. Soha nem mondanál le a kényelmedről, a munkádról!" "De igen!"­ bizonygatom az igazamat. "Majd meglátod, ha lesz gyerekünk." Magamban pedig kétségeim vannak. Talán nem leszek elég jó anya. De annyira vágyom egy gyerekre, hogy bármiről lemondanék.

Minél többet beszélgetünk, annál inkább érzem, hogy ultimátum lesz a vége: ha nem akarja, hát elhagyom. Képes leszek lemondani egy csodálatos kapcsolatról... Hiába hitegetem magam, hogy gyerekellenessége majd enyhül. Hiába szeretem, hiába értem meg jelenlegi álláspontját.

Ha újrakezdjük a vitát, és kérem, hogy oldjuk meg végre a problémát, mindig figyelmeztet arra, hogy én kezdtem el a "kavarást". Karjaiba vesz, és nagyon boldoggá tesz. Ilyenkor, éjszaka elfelejtem ezirányú vágyaimat. Reggel pedig belébotlok egy kisgyerekbe, s a vágy ismét belémmar. Egyre komolyabban. És eldöntöm, hogy este, ha törik, ha szakad, felteszem a kérdést: "Ha szülök, ne neked tegyem?"

Este azonban elégedett mosollyal hoz egy pohár bort, mellém kucorodik, átölel. Érzem férfias kölnijének szagát, és lélegzetvisszafojtva hallgatom meséjét egy aznapi élményéről. Némán terítek, miközben pontosan tudom: az idő neki dolgozik...

| gyerek, család, szülés
2002-07-25 15:09:57


data-full-width-responsive="true">