Míg a szerelem első hónapjaiban és éveiben órákat beszélgetünk egymással magunkról és legmélyebb érzéseinkről, az idő múlásával a kommunikáció elsekélyesedik, és a kapcsolat kiürül, megszakad…

Személyiségünk fejlődése, a személy valamennyi sérülése és károsodása, gyógyulása és növekedése mind a másokkal való kapcsolataink révén történik. Legtöbbünkben folytonos, de megalapozatlan feltevés él, hogy képesek vagyunk megoldani saját problémáinkat, és irányítani tudjuk életünk hajóját. Ám, ha csak önmagunkra hagyatkozunk, hajótörést szenvedünk.

Egy kapcsolat milyenségét a két ember közötti kommunikáció határozza meg. Ha a társam és én őszintén el tudjuk mondani egymásnak, hogy kik vagyunk, mit gondolunk, érzünk, értékelünk, szeretünk, tisztelünk, becsülünk, utálunk, kívánunk, remélünk, hiszünk, mitől félünk és mire kötelezzük el magunkat, akkor - és csakis akkor - fogunk fejlődni. Akkor - és csakis akkor - lehetünk ténylegesen azzá, akik vagyunk. Addig nem ismerhetem meg önmagam, amíg nem tudom elmondani a páromnak, hogy ki vagyok. Márpedig tudnom kell, hogy ki vagyok, mert csak így tudok igazul, saját énemmel összhangban cselekedni.

A kommunikációs szakadék okai

A modern társadalmakban a párkapcsolatok legalapvetőbb és legvitatottabb problémája az elmélyült és kölcsönös eszmecsere hiánya. Ezt hívják communications gap-nek, kommunikációs szakadéknak.

Legfőbb oka, hogy a párok számára hiányzik az önmagukra és egymásra fordítható idő, mert:

• mindent átjár a gazdasági kényszer, a teljesítés állandó erőltetése és a bizonyítási vágy
• a tömegmédiumok uralják a szabadidőnket: „a tv otthonunkban térít el bennünket az otthonunktól”
• megváltoztak a lelki fejlődés feltételei: az állandóan távol levő apa miatt a túlterhelt és ezért együttérzésében gátolt anya lesz - akaratán kívül! - a gyermek számára az egyetlen identikus személy.

A kapcsolat minősége alapjaiban meghatározza életminőségünket - testi és lelki egészségünk és betegségeink is igen nagy fokban függenek párkapcsolatunktól.

Együtt- vagy egymás mellett élés

Egymás iránti vonzalmunk erősödik, ha egyre többet tudunk meg a másikról. Sokan megpróbálják gyengéiket elkendőzni, de egy kapcsolat csak akkor mélyülhet el, ha sikerül saját bizonytalanságunkat, gyengéinket és félelmeinket a másiknak bevallani. Bár folyton beszélünk, de ami fontos, arról nem mondunk semmit, a lényeges dolgokat elhallgatjuk. Így kialakul a kapcsolaton belüli kapcsolattalanság, az együttélés helyett az egymás mellett élés.

A párkapcsolatban működő törvényszerűségek:

Ambivalencia: akin erőt vesz az ambivalencia, tehát egyszerre akarja is a kapcsolatot meg nem is, annak egyfolytában szembesülnie kell e két véglettel. Ez az ambivalencia a párt - tudattalanul - két, egymással szemben álló félre osztja, ezért az egyik a dolgokra igent mond, a másik nemet. Ettől folytonos konfliktusos viszony alakul ki. Hogy ki melyik szerepet kapja, azt a külső és belső viszonyok szabják meg, bár a szereposztás igen gyakran és hirtelen cserélődik.

A párok közös tudattalanja: nap mint nap rengeteg erőnket felemészti, hogy próbálunk tudomást sem venni a másik elzárkózásáról, az egymás felé küldött fájdalmas kritikákról és sérelmekről. Pedig a párok közös tudattalanjában minden továbbjut a másikhoz. Ami az egyik félben megtörténik, ugyanazt éli meg tudatosan vagy tudattalanul a másik fél is. A lelki szimmetria csak azért nem ötlik szembe, mert a személyes hárító mechanizmusok és félelmek különböznek.

A partneremet nem tudom megváltoztatni: de még ha lehetne, sem szabad, mert azzal beletaposunk emberi jogaiba, szabadságába. De képesek vagyunk megváltoztatni önmagunkat, é ettől már a kapcsolat is változik.

Nehéz elismernünk, de amit a társunkban nem szeretünk, annak mi is okozói vagyunk, sőt amit nem szeretek benne, belőlem van. Párunknak ugyanis jelentős szerepe van abban is, hogy lelki „tehermentesítésünk helyszínéül” szolgáljon. A másik fél tehát leveszi rólunk azt a terhet, ami minket magunkkal szemben nyomaszt.

Kivetítéssel, hárítással és más tudattalan reakciókkal saját gyengéinket és szégyellnivalóinkat áthelyezzük a másikra, mindazt tehát, amit nem bírunk elviselni önmagunkban. Amikor tehát állandóan a másikat kritizálom, bántom, saját elfojtott énemmel nem tudok szembenézni! Ezért igaz az, hogy aki nem tudja szeretni önmagát, nem képes másokat sem őszintén és sokáig szeretni.

Kommunikáció magas fokon

Érzelmeink tartanak meg vagy törnek össze bennünket életünk folyamán. A kiteljesedett életet élő személyiség nem tompítja el az érzéseket és az érzelmeket, de nem is szolgáltatja ki magát feltétel nélkül azoknak. Érzéseinket értelmünkkel és akaratunkkal integrálnunk kell!

Fel kell ismerni, meg kell tapasztalni, és el kell fogadni őket, de ez nem jelenti azt, hogy mindig az érzéseinknek megfelelően kell cselekednünk. Tragikus lenne, és az éretlenség legrosszabb formáját jelentené, he engednénk, hogy érzelmeink irányítsák életünket.

Az értelem dönti el, hogy szükséges vagy kívánatos-e a tudatosan megélt érzelmeknek megfelelően cselekedni, beszélni, intézkedni. Az integrált személyiségben az érzelmek nincsenek elfojtva, de nem is vonják irányításuk alá az egész személyiséget.

A kommunikáció legmagasabb fokán elmondhatom, hogy mérges vagyok, anélkül hogy bármiféle értékítéletet mondanék rólad. Elmondhatom, hogy félek, anélkül hogy téged okolnálak és megadnám magam a félelemnek.

A teljes életet élő ember nincsen kiszolgáltatva mások intrikáinak, középszerűségének, türelmetlenségének, indulatainak, nem hagyja, hogy mások döntsék el helyette, hogy hogyan viselkedjen, mert a fejlett személy maga cselekszik és nem csak reagál az eseményekre.

A kiteljesedett ember nem fojtja el érzelmeit, hagyja őket a felismerés szintjére emelkedni, átéli; tudatosítja őket, és megérti azt, amit feltárnak előtte - ráébred azokra a szükségletekre, amelyeket tükröznek. Majd integrálja őket, és tudatosan cselekszik, hogy ne az érzelmei irányítsák életét.

Az őszinte párbeszéd segíti személyiségünk fejlődését

Az érzelmek és a gondolatok következetes megosztása és a személyiség megtapasztalása mellett a felek mindegyikének világosabbá válik saját identitása.

A korlátok persze sohasem tűnnek el teljesen és örökre. A barátság és az őszinte, mély kommunikáció azért hozhat mindennap valami újat számunkra, mert az emberi személyiséghez hozzátartozik a folytonos változás és fejlődés. Te és én mindketten fejlődünk, és különbözőségeink egyre nyilvánvalóbbá válnak - nem azonos személlyé alakulunk. Ezért folytonosan mondanom kell a páromnak, hogy ki vagyok én, és neki is, hogy ki ő, mivel mindketten egyfolytában fejlődünk.

A mindennapos játszmák lehetetlenné teszik az őszinte önközlést, és ezzel meghiúsítják önmagunk megismerését. A játszmák olyan manőverek, melyekben igyekszünk elkerülni önmagunk megismerését; pajzsok, melyeket arra terveztünk, hogy megvédjük magunkat az esetleges sérülésektől, és trófeát nyerjünk.

De a győzelemnek nagy ára van: önmagunk és társunk elvesztése. Míg a terméketlen vitákban mindig meg akarom változtatni a másikat, az őszinte párbeszédben megmutatom magamat, azt, hogy érzéseimet és a jelen helyzetet én most hogy élem meg. Az igazi párbeszédek önarcképek cseréjeként szolgálnak, és nem a másik kioktatásául.

Ördögi körök

Ha a párok nem fordítanak elegendő időt önmagukra és egymásra, két ördögi kör indul be:

1. Felerősödik a némaság: keveset beszélünk > kevésbé igazodunk egymáshoz > csalódunk > lehangolttá válunk > még kevesebbet beszélünk…
2. Megbénul nemi életünk: keveset beszélünk > kevésbé igazodunk egymáshoz > elmúlnak az egymás iránti erotikus vágyak > erősödik a csalódás > erős ingerlékenység > még kevesebbet beszélünk…

Az erőteljes csalódás erőteljes haragot szül. Ezt az agresszivitást naponta kisebb-nagyobb adagokban állítjuk elő, vagy elfojtjuk. Iszonyatos energiákra van szükségünk, hogy a csalódás miatt felgyülemlő dühünket kordában tartsuk. A párok évek, évtizedek alatt megkeserednek, megcsontosodnak, már alig van közük egymáshoz, nem együtt élnek, hanem egymás mellett, hisz egymás számára már nincs semmi mondandójuk. Eleinte depresszió és lehangoltság, majd mindenféle testi tünetek jelentkeznek.

Abban a kapcsolatban, ahol még van elég szeretet és megvan a jó szándék, még van remény arra, hogy a csalódottság ördögi körét át lehessen törni. Az egyetlen kivezető út, ha sikerül a szótlanság és a felületes kommunikáció kórós gócát eltávolítani.

Az tesz bennünket emberré, hogy tudunk egymással őszintén beszélni: őszinte párbeszéd > nagyobb összhang > magasabb fokú önmegvalósítás > kevesebb idegeskedés > felerősödő erotikus vágyak > az oltalom érzésének felerősödése > bátrabb fejlődés > jobb hangulat > szabad beszélgetések…

Van, akiknél mindez gyorsabban, másoknál lassabban történik meg, de nem a tempó a lényeg, mert: „Ne a lassú haladástól félj, hanem a megállástól!” - tartja a kínai szólás.

A legtöbb párkapcsolati zavar és lelki probléma tehát abból ered, hogy keveset beszélünk önmagunkról, vágyainkról, félelmeinkről, érzéseinkről és emiatt állandóan félreértések választanak el bennünket egymástól. Pedig még évek múltán is mindig megoszthatjuk egymással magunkat - ahogy régen oly lelkesen tettük: amikor elmondtam neki, hogy ki vagyok én, és ő is elmondta nekem, hogy ő ki. Csak most az osztozásnak mélyebben kell történnie, mert mi magunk is mélyebben vagyunk!

Ha párunkkal továbbra is a kezdeti csodálkozással hallgatjuk egymást, akkor barátságunk egyre erősebb és mélyebb gyökeret ereszt. Első találkozásunk gyenge fénye igaz ragyogássá fog válni.

Párbeszéd = lelki afrodiziákum

Az egymást szeretők rendszeres és koncentrált párbeszéde nélkül a kapcsolat kietlen marad, egyre tompábbá válik, majd végleg elnémul és elhal. A kettesben zajló párbeszédek felélénkítik a kapcsolatokat, növelik a lelki boldogságpotenciált, és lelki afrodiziákumként hatnak.

A harag börtönében

A harag minden esetben gondoskodik róla, hogy még nehezebb legyen szóba állni a másikkal. kétféle módon némítja el a párkapcsolatot: Semmi kedvünk beszélni azzal, akire haragszunk - nem akarunk sem a másik, sem a saját haragunkkal szembesülni.

Az elrejtett vagy állandóan felszínre kerülő düh lassan, de biztosan kitörli belőlünk az erotikus vágyakat - az idegesség és a feszültség naponta felgyülemlő negatív energiáit a legnagyobb szerelem sem képes feldolgozni.