Döntéshozatalkor szívesen kihátrálunk, ha valami hasznosat, de kellemetlent kell tennünk azonnal azért, hogy másnak jó legyen. Ha a segítség csak később - néhány hónap vagy néhány év múlva kell - sokkal szívesebben segítünk. Éppen úgy, mintha valaki más nevében ígérnénk meg a segítséget.

Egyénről egyénre változik, hogy ki milyen távoli énjét tekinti már más személynek, ezt egyébként nagyon jól lehet mérni fMRI vizsgálat során. Ha egy kutatás során például azt a feladatot kapják a résztvevők, hogy válasszanak: azonnal szeretnének egy kisebb összeget, vagy később egy nagyobbat, az agy egy bizonyos területén látszik, hogy a jelenlegi vagy a jövőbeli énükre koncentrálnak. Ilyen esetben azok az egyének, akik jobban tudnak azonosulni a jövőbeli énjükkel, kevesebb extra pénz esetén is a várakozást választják.

Ez egyébként a gyakorlatban is érvényesül. A valóságban is nagyobb összeg nélkülözését vállaljuk a jelenben, ha tudunk azonosulni azzal a jövőbeli énünkkel, aki azt a pénzt el fogja költeni - például a takarékszámlánkról.

A kutatók szerint a jövőbeli énünkkel való azonosulás segít meghozni hosszú távon előnyös döntéseket. Csak tegyük fel magunknak a kérdést: ha a jövőbeli énemet felhívnám telefonon, mit mondana? Ez talán segíthet eldönteni fontos kérdéseket.

Scientific American, kép: sxc.hu