Kiállítás a stresszről az Orvostörténeti Múzeumban

A stressz jelenségét, valamint Selye János (1907-1982) kanadai belgyógyász, vegyész kutatásait és felfedezéseit bemutató tárlat látható péntektől a Semmelweis Orvostörténeti Múzeumban Budapesten.

Az október 31-ig látogatható, Az izgalom biológiája - Selye János és a stresszelmélet dimenziói című időszaki kiállítás célja, hogy a stressz jelenségét tudományos, ugyanakkor a laikus látogatók számára is érthető szempontból járja körül. A tárlat kitér a stressz meghatározásának előzményeire, Selye János kutatásaira és felfedezésére, emellett érzékletesen bemutatja azokat a szerveket és hormonokat, amelyek részt vesznek a stressz térbeli és időbeli kifejeződésében. A tárlat vizuálisan is érzékelhetővé és megfoghatóvá teszi a stresszt, valamint Selye János különleges személyisége, tudományos és filozofikus szemléletmódja, iskolateremtő nagysága is kibontakozik a látogatók előtt - közölte a múzeum az MTI-vel.

Selye János osztrák-magyar származású kanadai belgyógyász, vegyész Prágában doktorált, 1929-1932 között a prágai egyetemen, majd a kanadai McGill Egyetemen dolgozott. 1945-től 1976-ig Montrealban folytatta kutatómunkáját, miközben az amerikai hadsereg általános sebészeti tanácsadójaként működött. Az Életünk és a stressz című, kifejezetten népszerű könyve 1964-ben jelent meg magyarul.

A tudós 1936-ban, a Nature-ben megjelent cikkében ismertette meg a tudományos világot egy új jelenséggel, amelyet csak hosszú vívódás után nevezett el stressznek, a szó eredeti angol jelentése feszültség, idegfeszültség volt.

Kutatásait nagy apparátussal végezte, iskolateremtő, tudományszervező nagysága abban is kiteljesedett, hogy a világ minden tájáról érkeztek hozzá kutatók és a világ minden táján létesültek stresszkutatásra szakosodott kutatóintézetek. Emberként, kutatóként, iskolateremtőként, előadóként is mély benyomást tett a tudományos világra. Munkásságának jelentőségét mi sem jelzi jobban, mint az, hogy a mai napig folynak a stressz jelenségével foglalkozó kutatások.
| stressz, orvostörténet, kiállítás
2015-05-10 03:52:15


A túlmunka beteggé tesz

Ha nő a munkaidő, a munkavállalók gyakrabban fordulnak orvoshoz - állapították meg német kutatók.


Hogy ne legyen pokol az ünnepekből

A karácsony és az újév gyakran próbára teszi a legjobb párkapcsolatot is. Hogyan kerüljük el a rejtett buktatókat?


Óh jaj, jön a karácsony!

A stressz a legtöbb ember számára ugyanúgy hozzátartozik a karácsonyi ünnepekhez, mint a családi összejövetelek és a finom ennivaló. Az ünnepekkel járó stresszt nem ...


Nyaralás stressz nélkül

Annak érdekében, hogy nyaralásunk valóban felhőtlen lehessen, már az utazás előtt tennünk kell! Időben kell felkészülnünk a váratlan kellemetlenségekre! Mi minden sz...


Csaknem hétezer embert "segítettek a halálba" tavaly Hollandiában

Csaknem hétezer embert "segítettek a halálba" tavaly Hollandiában, ami azt jelenti, hogy nagyjából 8 százalékkal nőtt az eutanáziát igénybe vevők száma a 2016-os adat...