Minél jobban szeret és ragaszkodik az egyik, annál inkább húzódik vissza a másik. Ebből az ördögi körből a kivezető út az egészséges távolság és közelség kettős stratégiája lehet.

Minden kapcsolat az egyensúlyra épül, akár a kötéltáncosok produkciója. Az adok-kapoknak, a közelségnek és a távolságnak egyensúlyban kell(ene) lennie!

Egyik fent, másik lent?

Kapcsolatunk első szakaszában épp ezért megfelelően elővigyázatosak vagyunk: a bizonytalanság, a határozatlanság, az új érzelmek varázsa mindkét felet arra ösztönzi, hogy tekintettel legyen a másikra.

"Invesztálunk" egymásba abban a reményben, hogy később - amikor a szenvedély csitul, a rózsaszínű köd felszáll, és helyette ott vannak a hétköznapok, melyben előtérbe lép a kritika - kapcsolatunkban mégis meghatározóvá váljon a tartós intimitás, a melegség és az együvé tartozás.

Legtöbb esetben azonban a kapcsolat egyensúlya már rövid idő után felborul: az egyik jobban szeret, érzelmileg többet "invesztál", mint a másik. És minél több szerelmet, szeretetet kíván az "alávetett" a másiktól, az annál kevesebbet akar és képes adni. Klasszikus példa ez az érzelmi láncreakcióra, mely ördögi körben végződik.

Érzelmi láncreakció

Ez a teljesen normálisnak tartott ellentmondás nem véletlenül alakul ki. A tapasztalatok szerint a szerelmes állapot egyik legfőbb jellemzője, hogy attól félünk, a másik már régóta nem szeret annyira minket, mint mi őt. Ennek megfelelően megpróbálunk a lehető legkívánatosabbnak és legvonzóbbnak tűnni. Ezen törekvéseink legfőbb célja az, hogy szerelmünk érzelmeit ellenőrzésünk alá vonjuk - azért, hogy ne kelljen tartanunk az esetleges visszautasítástól.

Ha az egyik fél már rövid idő után is újra "hétköznapi módon" viselkedik, miközben a másik még "reklámozza" magát, a hőn óhajtott állapot ellenkezője alakul ki! Az érzelmileg kevésbé aktív fél nyomás alatt érzi magát, távolságtartóvá válik, míg a másik lelkében ott tornyosul a partnere elvesztésétől való félelem.

Az, hogy éppen melyik fél melyik pozíciót foglalja el, a kapcsolat mindenkori állapotától függ. Általában senki sem születik "fölérendelt"-nek vagy "alárendelt"-nek, sokkal inkább élete folyamán egyszer ezt, egyszer azt a szerepet játssza. Ebből következik, hogy nincs vétkes fél sem. Az "alárendelt" nem jó automatikusan attól, hogy jobban, intenzívebben szeret. A "fölérendelt" sem szívtelen és rossz azért, mert a kötöttségekből időnként szabadulni akar!

Az egyensúlyzavar oka

A szakemberek szerint az egyensúlytalan állapot leggyakoribb oka a jelentős különbség pénzügyi, szakmai és/vagy pusztán vizuális vonzerő tekintetében.

Egy mérsékelten sikeres, negyvenes évei közepén járó férfiből biztosan kisebbségi érzést vált ki mutatós, önbizalmat sugárzó, karrierista felesége, ahogy a bolti eladónő sem érzi jól magát, ha egy cégvezetővel randevúzik. Ismerős párokra gondolva magunkat is rajtakaphatjuk, hogy ösztönösen számba vesszük a felek vonzerejét jelentő ismérveit. Ha nagy az eltérés kettőjük között, következtetésünk ösztönös, és a kapcsolatnak nem jósolunk nagy jövőt.

Az egyensúlyból kibillentő másik ok az, hogy bár a párok kapcsolatuk elején úgy tervezik, hogy minden terhet, feladatot megosztanak, a realitás azonban az, hogy a gyereknevelés és a háztartási teendők főleg a nők vállát nyomják. Tehát míg a nő függetlenségéből és ezáltal önérzetéből is sokat veszít, addig a férfi megtartja önállósággal és szociális előnyökkel járó, karriert ígérő, vonzó helyzetét. Ha nem sikerül neki, hogy feleségének biztonságot és érzelmi kötődést nyújtson, csupán idő kérdése, hogy beinduljon a mindkettőjük számára kellemetlen láncreakció, melyet a "többet akarok" és a "kevesebbet kapok" érzései váltanak ki.

A szenvedély ellentmondásai

Ha a felek egyszer már rögzítették a szereposztást, a kapcsolatnak sajátos dinamikája alakul ki, amely azután törvényszerűen ellentmondásos szenvedélyhez vezethet. Amíg a "fölérendeltnek" csökken a partnere iránti érdeklődése, szexuális vonzalma, szenvedélye is, addig az "alárendelt" szerelme, szexuális vágya a másik visszahúzódásával párhuzamosan növekszik.

Ilyenkor lehetünk tanúi a herceg-béka szindrómának. Hogy mi az? Ilyen esetben a "fölérendelt" partnerében már nem azt látja, ami őt egykor vonzotta és elvarázsolta. Társa testi és szellemi tökéletlenségeire összpontosít, így a herceg/hercegnő békává változik...

Az "alárendelt" esetében pont fordított a helyzet. Ő rózsaszín szemüvegen át látja szívszerelmét. Azon keresztül pedig minden szép és jó, mondhatni, tökéletes...

A kiegyensúlyozatlanság a "fölérendelt" személyt az erény mintaképévé emelheti, ő azonban tele lehet kétséggel, bűntudattal és haraggal is.

Igaz, hogy a kapcsolatban a "fölérendelt" az uralkodó, de az ő kezében van a "feketepéter" is! Önző, szeretet nélküli és öntörvényű. Szemére vetik, hogy nem képes igazán szeretni, kihasználja a másikat, és nincs tekintettel annak igényeire.

A "fölérendelt" így gyakran hiszi magáról, hogy valami nem stimmel vele. Felelősnek érzi magát a kihűlő érzelmekért, mintha a szerelem akaratlagosan irányítható, befolyásolható lenne. A helyzeten csak tovább ront, ha az "alárendelt" a kapcsolat mártírjának szerepében tetszeleg, és legfőbb erényének azt vallja, hogy elviseli a "fölérendelt" szeretetlen viselkedését.

Pezsgő helyett kommunikáció

Az ördögi körből kivezető út ennél a pontnál kezdődik! Tételezzük fel, hogy mindkét fél őszintén és komolyan érdekelt a kapcsolat folytatásában. Ebben az esetben egyes szakértők olyan kettős stratégia mellett szállnak síkra, mely alapvetően különbözik a házassági tanácsadók klasszikus "habfürdős-pezsgős" megoldásától.

Tehát ne kívánjuk a "fölérendelt"-től azt, hogy intenzívebben figyeljen a másikra és legyen aktívabb a testi szerelemben is! Ennél sokkal célravezetőbb, ha a szerelemmel, a szeretettel foglalkozunk.

A "fölérendelt"-ek azt hiszik, hogy nagyobb távolságra van szükségük, mert kevésbé szerelmesek a másikba. Ez a gondolkodásmód veszélyes, hiszen a probléma fókuszába a hiányzó érzelmeket helyezi. Ehelyett sokkal fontosabb, hogy tudatosuljon a "fölérendelt"-ben az, hogy nincs nagy baj, csupán a kapcsolatában történt valami, ami őt nagyobb fokú távolságtartásra készteti, és amely így természetesen tompítja a szerelem érzését is.

Ezt a jelenséget szimplán tünetnek kell tekinteni, amely a kapcsolat dinamikáját befolyásolja ugyan, de nem indok az eltávolodáshoz. Ez a fajta felfogás egyébként felébresztheti a reményt is, hiszen egy tünetre az a jellemző, hogy gyógyítható, illetve kellő körültekintéssel, megfelelő gyógymóddal megszüntethető!

Sorsdöntő próba-közelség

Az általános szabály a következő: "Az egyetlen lehetséges eszköz a másik megváltoztatására az, ha először mi magunk is megváltozunk." Ugyanis, ha a felek egyikének megváltozik a megszokott magatartása, a kapcsolat dinamikája is módosul, és ez a másik felet is arra készteti, hogy az újdonságra valamilyen módon, valamilyen formában reagáljon.

Magyarra fordítva, ez a folyamat az "alárendelt" számára azt jelenti, hogy a továbbiakban energiáit nem szenteli teljes mértékben kapcsolatának, sőt elkezdi keresni saját kedvteléseit, jobban figyel saját igényeire. A csökkenő nyomás hatása a legtöbb esetben szinte azonnal megtapasztalható, és általában igen egyértelmű. Hiszen abban a pillanatban, amikor a "fölérendelt" számára kézzelfoghatóvá válik partnere eltávolodása, a béka rögtön herceggé/hercegnővé változik!

Az egészséges távolságtartás ellentéte a "próba-közelség", mely a "fölérendelt" számára ad esélyt arra, hogy végérvényesen eldöntse, vajon szándékában áll-e még egyáltalán valóban közeledni a másikhoz, és ha igen, akkor milyen mértékben.

A párterapeuták ilyenkor egyértelmű feladatot adnak az érintetteknek, azaz jóindulattal kell lenniük a másik iránt, hogy ezáltal erősítsék őt. Miközben a "fölérendelt" jóindulattal közelít partneréhez, hozzásegíti, hogy önbizalma növekedjen, és kevésbé legyen kiszolgáltatott. Így az "alárendelt" függősége is lazul, és csökken a kapcsolatban esetleg érzékelhető nyomás. Ez tulajdonképpen pozitív előjelként értékelhető.

Hogyan tovább?

A próba-közelség bevezetését követő pár hónapon belül már a legtöbb pár számára világossá válik, hogy szeretnének-e még utolsó esélyt adni kapcsolatuknak, vagy inkább végképp búcsút mondanak egymásnak.

Pozitív válasz esetén is fejük felett lóg Demoklesz kardja, hiszen a tartós egyensúly megvalósítására csupán az álompárok képesek, és még az ő kapcsolatukban is előfordulnak hullámvölgyek és -hegyek. A szakemberek mégis azt tanácsolják, hogy legyünk optimisták: természetesen csak a mesékben lehet végleg megoldani az érzelmi problémákat. A valóságban ez sokkal bonyolultabb, hiszen két ember néha nagyon közel és bizony nagyon távol is kerülhet egymástól... De tudjuk, ez teszi életünket nemcsak bonyolultabbá, hanem egyszersmind gazdagabbá is.

Magányos farkasok előnyben...

Az eltérő személyiségjegyek idézik elő az egyensúlytalanságot a kapcsolatokban. Az, aki természeténél fogva magányos farkas, hamarabb és könnyebben kerül "fölérendelt" helyzetbe, mint aki értékeli az érzelmi közelséget, és szívesebben van társával, mint egyedül. Az, hogy általában nem vesszük észre, a másik melyik típushoz tartozik, a kezdeti időszak buktatói közé tartozik. Ekkor ugyanis az, aki fél a visszautasítástól, kaméleon módjára változhat, és akár szolgai módon teljesítheti a számára idealizált partnere kívánságait és elképzeléseit...

A kapcsolat előrehaladtával, a növekvő biztonsággal párhuzamosan a külsőségek fontossága egyre kisebb lesz, s a párok egyszer csak azt veszik észre, hogy régebben teljesen máshogy viselkedtek egymással...

TESZT

Mennyire ellentmondásos a kapcsolatunk?

Milyen érdekes, hogy mások párkapcsolatainak problémáit kiválóan átlátjuk, ha azonban a sajátunkról van szó, ritkán vagyunk olyan éles szeműek és elméjűek, amilyennek lennünk kellene. Segítségképpen a következő kérdések megválaszolásával felmérhetjük, vajon ellentmondásos kapcsolatban élünk-e.

Válaszunk minden egyes kérdésre igen vagy nem legyen!

• Féltékenyebb-e valamelyikük a másiknál?
• Jellemző-e, hogy csak az egyikőjük "lesi" a másik hazatérését vagy telefonhívását?
• Következetesen egyikőjük-e a "rossz", míg a másik a "jó"?
• Nagyobb erőfeszítéseket tesz-e valamelyikük általában annak érdekében, hogy beszélgetést kezdeményezzen, vagy fenntartsa kapcsolatukban a kommunikációt?
• Gyakrabban mondja-e egyikük, hogy szeretlek?
• Gyengédebb-e valamelyikük együttlét után?
• Többet tesz-e egyikük a kapcsolatukért, mint a másik?
• Érezheti-e úgy valamelyikük, hogy a másik társaságban elhanyagolja, miközben felszabadultan szórakozik?
• Többet foglalkozik-e valamelyikük a szakmai előmenetelével?
• Előfordul-e, hogy egyikőjük bizonytalanabbnak érzi a kapcsolatukat, és ez idegesíti, míg a másik teljesen biztos a közös jövőben?
• Érezte-e már partnere nyilvánosság előtti viselkedését visszataszítónak vagy szégyenletesnek?
• Ha még nem házasok, egyikőjük gyakrabban veti-e fel a kötöttség és a házasság gondolatát, mint a másik?
• Fontosabb-e valamelyikük számára a gyermekáldás?
• Veszekedések alkalmával előfordul-e, hogy valamelyiküket önzőnek, minden empátiát nélkülözőnek bélyegzik, míg a másikat azzal vádolják, hogy birtokolni akarja társát, "lóg" rajta és követelőző?

Ha a fenti kérdések közül négy vagy több esetben "Igen"-nel válaszolt, kapcsolata az egyensúlytalanság elemeit hordozza magában. Több mint hat igenlő válasz esetén erős az egyensúlyhiány, és az ebből adódó problémák szinte elkerülhetetlenné válnak.