A legnagyobb focisták sem elégedettek a fizikumukkal

A test összetétele, a testméretek és a felépítés jelentős szerepet játszanak az egyes futballisták sikerességében. Egy vizsgálat célja az volt, hogy felmérje az élvonalbeli focisták testfelépítését és önképét, és ezt összehasonlítsa egy csoport egyetemistával.

önkép, testfelépítés | InforMed Hírek7   InforMed | Seprődi, B.
A vizsgálat kezdetén a kutatók hipotézise az volt, hogy a sportolók – és így a focisták is – elégedettebbek a testükkel, mint azok a hasonló korú és súlyú emberek, akik nem sportolnak profi szinten.

A kutatás azonban nem talált jelentős különbséget a testképet és a saját megjelenéssel való elégedettséget illetően a sportolók és az egyetemi hallgatók között. Azonban a kutatók megállapították, hogy az egyetemi hallgatók jóval pontosabban értékelték saját megjelenésüket.

A felmérések során kiderült, hogy a futballisták jóval nagyobb izomtömeggel és jóval kevesebb zsírszövettel rendelkeztek, mint a kontroll csoport. Fontos tudni, hogy a sportolóknál ezeket a paramétereket rendszeresen ellenőrzik.

A kontroll egyének nagyobb izomtömegre és változatlan vagy kevesebb zsírra vágytak, a focisták viszont növelni akarták volna izom- és zsírtömegüket is. „A sportolók ideális testképe tehát nem egyezik a társadalomban megfogalmazott testideállal” – fogalmaztak a kutatók.

Összesen 56 egyén vett részt a vizsgálatban, fele-fele arányban futballisták és egyetemi hallgatók. A sportolók a Spanyol Liga tagjai voltak, néhány a nemzeti válogatottban játszott. A testkép értékelése során a kutatók számítógépen megmutatták a résztvevőknek a saját sziluettjeiket, amit több paraméterrel, többek között az izom és zsírtömeg korrigálásával lehetett módosítani, így alakíthatták ki az egyének a számukra ideális alakot.

Ezek az eredmények nagy segítséget jelenthetnek a sporttáplálkozás és a pszichológia szakembereinek. „A test összetétele nagyon fontos a futballisták válogatásakor, de az elégedettség és a testkép is egyre nagyobb szerepet játszanak” – vonták le a szerzők következtetéseiket.

| önkép, testfelépítés
2009-03-01 17:53:25


A túlmunka beteggé tesz

Ha nő a munkaidő, a munkavállalók gyakrabban fordulnak orvoshoz - állapították meg német kutatók.


Hogy ne legyen pokol az ünnepekből

A karácsony és az újév gyakran próbára teszi a legjobb párkapcsolatot is. Hogyan kerüljük el a rejtett buktatókat?


Óh jaj, jön a karácsony!

A stressz a legtöbb ember számára ugyanúgy hozzátartozik a karácsonyi ünnepekhez, mint a családi összejövetelek és a finom ennivaló. Az ünnepekkel járó stresszt nem ...


Nyaralás stressz nélkül

Annak érdekében, hogy nyaralásunk valóban felhőtlen lehessen, már az utazás előtt tennünk kell! Időben kell felkészülnünk a váratlan kellemetlenségekre! Mi minden sz...


Csaknem hétezer embert "segítettek a halálba" tavaly Hollandiában

Csaknem hétezer embert "segítettek a halálba" tavaly Hollandiában, ami azt jelenti, hogy nagyjából 8 százalékkal nőtt az eutanáziát igénybe vevők száma a 2016-os adat...